A kéziraton a cím ceruzával kétszer át van húzva, fölé ceruzával II-es számot írtak.
A Dal a pipáról és más egyébről volt a mű első változata, mely egy kézirategységen maradt fenn a Vándorélettel, amit Petőfi még 1844 húsvétja előtt (április 7–8.) adott át Császár Ferencnek. A Dal a pipáról s más egyébről című változat kora tavasszal, Petőfi pesti tartózkodása első hónapjában, március folyamán vagy április első napjaiban keletkezhetett. Erre következtethetünk abból az adatból is, hogy Petőfi a verset, mely első kötetében még a húsvéti hazatéréshez kapcsolódó Füstbe ment tervet követte, a Petőfi Összes Költeményei első kiadásában már a Füstbe ment terv elé helyezte, tehát megcserélte a sorrendjüket. Ennek a módosításnak csak időrendi oka lehetett: az 1844. évi versek elhelyezése az összkiadásokban eleinte nagyjából kronológiai. Petőfi 1846-ban, amikor sajtó alá rendezte az Összes Költemények első kiadását, úgy látszik felfigyelt erre az apró sorrendi hibára, tehát valószínűsíthető, hogy az egész pályafutása szempontjából fontos 1844. évi tavasz – különös tekintettel a húsvéti hazatérésre – emlékei mélyen belevésődhettek tudatába.
Nem bizonyítható, hogy a vers az Aradi Vészlapok részére, tehát az azzal kapcsolatos, március közepén kiadott felhívás nyomán készült, mint a vele egy kézirategyüttesben fennmaradt Vándorélet. A verset ironikus humora és felszabadult életfilozófiája élesen elkülöníti a március eleji komor, halálvágyas darabokból, hogy az új, derűsebb, harmonikusabb életszakasz előhírnökének tekinthető. Megírása tehát március végére, április elejére tehető, amikor kedvező változások sora hozott éles fordulatot Petőfi életébe: Vörösmarty négyszemközt, majd a Nemzeti Kör igazgató-választmányának március 27-i ülésén is nagy elismeréssel nyilatkozott a fiatal költő verseiről, s ennek nyomán elfogadták kiadásukat. Petőfi emellett jelentős összegű kölcsönhöz jutott, mellyel adósságát rendezhette, megélhetési gondjait enyhíthette. Így végre lehetővé vált hazautazása, és szüleivel való kibékülése. Vahot Imrével is ez idő tájt állapodott meg, hogy július 1-től a Pesti Divatlapok szerkesztője lesz.
A versben megénekelt kék szemű lányt a Petőfi szakirodalom korábban a dunavecsei Nagy Zsuzsikával azonosította, ami alapján a vers keletkezését a dunavecsei tartózkodás utáni pesti időszakra, 1844 nyarára tette. Ferenczi Zoltán azonban a Szerelem- és pipadalt kihagyta a Zsuzsika-versek közül, azzal a megjegyzéssel, hogy valószínűleg korábbi, és „ötletszerűnek látszik”. A húsvét előtt megismert, a költő szerelmét viszonzó kék szemű lányról e versen kívül semmit nem tudunk, valószínű, hogy csak képzelt alak volt, akit egy szeszélyes ötlet, a pipázás és a szerelem újszerű költői összekapcsolása hívott életre.
Számos adattal igazolható, hogy Petőfi hódolt a pipázás szenvedélyének, rendszeres dohányos, főként pipás volt.
Császár Ferenc a vers első változatát nem fogadta el, vagy legalábbis sikerült a költőt átdolgozásra bírnia: a kéziratot áthúzta. Ez a szöveg nem is került soha közlésre, mert Petőfi az Aradi Vészlapok számára átírta, így keletkezett a Dal a szivarról című változat. Önálló köteteiben Petőfi lényegében visszatért az eredeti fogalmazáshoz, de változtatott is a szövegen, például a címében. Így alakult ki 1844 nyarán a Szerelem- és pipadal végleges szövege.
Petőfi verse megírásához bőven meríthetett ösztönzést a magyar irodalomból. A magyar pipadalok hosszú sorát Faludi Ferenc A pipárul című verse nyitja, de ide sorolható Garay János Kandalló dal című műve is. Ezeken kívül írt még pipadalt Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Károly, Gaal József, Sárosy Gyula, Finta Károly. A német költészetből Petőfi Lessing, Hölty, Lenau hasonló tárgyú verseit ismerhette. A pipázás a szerelemmel is sokféleképpen kapcsolódik a Petőfi előtti magyar költészetben; klasszikus példa erre Amadé László „A szép fényes katonának…” kezdetű közismert toborzódalának 10. versszaka: Mint tűz meggyúlt pipájában: / Úgy ég a szerelme”.
Maga Petőfi már 1843 nyarán, Befordúltam a konyhára… című népdalában a pipatűz és a szerelmi érzés, a rágyújtás és a szerelem fellobbanása motívumait párosítja, illetve szembesíti. Csak egy lépés ettől a Szerelem- és pipadalnak a pipakedvelést a szerelmi érzéssel szinte azonosító hasonlatsora: „Szeretem én galambomat, / Miként szeretem a dohányt.”.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

Kovács Pál (1808–1885) győri orvos és író, 1847-ben átvette a győri Vaterland című lapot, melyet Hazánk címmel magyar lapként jelentetett meg 1848 nyaráig. Petőfi az Úti levelek Kerényi Frigyeshez első nyolc darabját a Hazánknak küldte el. A szórakoztató, érzékletes, dinamikus útleírásokat 1847 augusztusától tervezte közölni a szerkesztő, de előbb meg akart állapodni Petőfivel, hogy – a sértődést elkerülendő – néhány költőtársára tett gúnyolódó megjegyzését valahogy semlegesítsék. Petőfi ebben a levelében hozzájárult ahhoz, hogy Kovács azonosíthatatlanra változtassa a neveket, cserébe azonban nem engedett a járandóságából. Végül Császár Ferencből egyszer „egy magát költőnek tartó úriember”, másszor „Cs… F…” lett. Természetesen az utóbbi suta megoldásban az érintett magára ismert, megneheztelt Petőfire és barátjára, Kovács Pálra is. A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

1

A Füstbe ment tervben rögzített hazatérését megelőzően Petőfi 1842 októberének második felében, az iskolai szünetben járt utoljára Dunavecsén. Szülei akkor a lelkére kötötték, hogy folytassa tanulmányait. Petőfi azonban csak néhány napot töltött Pápán, ahová a beiratkozás szándékával ment. Nem sokkal később Székesfehérvárra utazott, ahol egy színtársulat tagja lett. Ezután 1844 elejéig élt vándorszínészként, szüleivel való kapcsolata pedig teljesen megszakadt. Édesapja már a kezdetektől, tehát 1839 óta ellenezte színészi terveit, most „visszaesőként” különösen nem számíthatott megértésére. Petőfi 1847-ben Fölszedtem sátorfám… című versében idézte fel szüleitől való elszakadásának történetét:
„Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon!
Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!”
Híre ment e szónak, hozzám is elére,
Nem is tettem lábam apám küszöbére,
Mert nagyon jól voltam én annak tudója,
Hogy igéreteit ő híven lerója.
Kedvem kerekedett beszólni sok ízben
Öregeimhez, de biz én be se’ néztem,
Csak akkor, hogy már megleltem a valamit,
Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit.
Mivel a színészi pályához fűzött reményei nem teljesültek, 1844 februárjában Debrecenből Pestre gyalogolt, hogy költeményeinek kiadót keressen. Amikor Vörösmarty jóvoltából a Nemzeti Kör határozatot hozott a Versek kiadására, jelentős előleghez is juttatta Petőfit. Körülbelül ugyanebben az időben lett Vahot Imre mellett segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál. Miután egzisztenciálisan jobb helyzetbe került, eljött az idő, hogy rendezze viszonyát szüleivel. Az 1844. április 15-én Pákh Alberthez íródott leveléből tudjuk, hogy az „innepek”-et szüleinél töltötte. A Füstbe ment terv tehát erről a húsvéti látogatásról szól. Petőfi, a később dunavecsei keltezéssel ellátott, vers kéziratát 1844. április 18-án átadta Pesten az Aradi Vészlapok szerkesztőjének, majd április 20-án meglátogatta szüleit.
A Füstbe ment terv életrajzi helyzete, a másfél év utáni viszontlátás öröme, a családi kör bensőségessége élményéből sarjadt ki Petőfi költészetének 1844. évi nagy tematikai-műfaji újdonsága: családi lírája. A szorosabb értelemben vett családi versek sorát a Füstbe ment terv nyitja meg.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

2

A Népdalok című ciklus I. darabjaként, önálló cím nélkül, a ciklus végén Petőfi aláírással.
A verset tartalmazó kéziratot Petőfi feltehetőleg 1844 húsvétja (április 7–8.) utáni napokban adta át Császár Ferencnek, legkésőbb 18-án, mert a kéziraton olvasható egykorú szerkesztői feljegyzés szerint Császár ezen a napon fizetett ki a költőnek 3 pengő forint tiszteletdíjat. A költő feltehetőleg még húsvét előtt egy másik, ugyancsak két darabból álló népdalciklus kéziratát juttatta el Császárhoz, aki abból a Kis menyecske, szép kis menyecske…, ez utóbbiból pedig a Mondom, ne ingerkedjetek velem… című dalt törölte, s a megmaradó kettőből, a Mi foly ott a mezőn…és a [Virít a kikirics…] címűből alkotott ciklust az Aradi Vészlapokban. A kézirat eredeti szövegét a 6. és 7. sorban valószínűleg Császár módosította az Aradi Vészlapok számára, de Petőfi köteteiben megmaradt a korábbi fogalmazványnál.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

3

A Füstbe ment terv jegyzetében található Népdalok című ciklus II. számú darabjaként, külön cím nélkül áll a ciklus végén Petőfi aláírással. A vers szövege ceruzával át van húzva.
Petőfi ezt a költeményét is az Aradi Vészlapokba szánta, abban azonban nem jelent meg. A verset tartalmazó kézirat a rajta olvasható egykorú feljegyzés dátuma szerint legkésőbb április 18-án, valószínűleg éppen ezen a napon került Császár Ferenc, az almanach szerkesztője, kezébe. Császár Petőfinek két, külön átadott népdalciklusából egy-egy darabot törölt, a megmaradtakat összevonta, s úgy adta ki. A mellőzöttek között volt ez a vers.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

A Felhők 66 versből álló ciklusának kéziratát Petőfi 1846. március 10-én hozta el Szalkszentmártonból Pestre, s adatta ki saját költségén Emich Gusztávval, aki a bizományi terjesztést vállalta. A tizenkettedrét nagyságú, hetven lapból álló, ismeretlen példányszámú kötet április 23-án jelent meg, és harminc krajcárért árusították. A versek cím nélküliek, római számozással követik egymást, illusztráció nem kapcsolódik hozzájuk. Bizonytalan ismeretekkel rendelkezünk a ciklus keletkezésének pontos idejéről: újabb kutatások szerint a versek Szalkszentmártonban, 1845. november 25. és 1846. március 10. között íródtak. Petőfi 1845-ben és 1846-ban többször – július közepén, augusztus végétől szeptember 8-ig, november végén, január elején, közepén, majd február végén – tartózkodott az ott fogadót és mészárszéket bérlő szüleinél, Szalkszentmártonban, s innen indult a lezárt kézirattal Pestre. A kötetből 1846. március 19-én már mutatványok jelentek meg a Pesti Divatlapban. A zömében rövid, négy-nyolcsoros, elégikus, időnként komor hangvételű versekből álló kompozíció a lét töredékességére és a megállíthatatlan értékvesztésre, az állandóság hiányára mutat rá – pl. A bánat? egy nagy oceán, az Emlékezet… –, és Petőfi sokat merít kedvelt mestere, Byron poétikájából.

A huszonhét fejezetből és 1480 sorból álló elbeszélő költemény Petőfi legismertebb alkotása, mely az első alkotói pályaszakasz lezárása. Az első kiadás alcíméül szerzője a népmese műfaji megjelölést választotta, és 1846-os, német nyelvű önéletrajzában is „Volksmärchen”-nek vallja.

Az elbeszélő költemény 1844. november 15. és december 5. között születhetett, Petőfi német nyelvű önéletrajzában A helység kalapácsa után említi. A Pesti Divatlap 1844. december 8-i számában már mint kész művet jelentik be: ,,A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor és e lap szerkesztője [Vahot Imre] előtt olvasá föl Petőfi legujabb nagy költeményét, illy cim alatt: János vitéz...”

A kötet 1845 januárjának utolsó napjaiban vagy február legelején kerülhetett nyomdába, mivel a kiadói előszóban így szerepel: „télhó végén 1845.” Valószínűleg a Gyurián- és Bagó-féle nyomdában – ahol Petőfi segédszerkesztőként gyakran megfordult – nyomtatták, amire a címlapon olvasható „Budán” és a „m. k. egyetem betüivel” megjelölés utal.

A művet ihlető forrásokról sok elmélet született, a (nép)mesék és a korabeli ponyvák között kell keresnünk ezeket.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik.

Petőfi Sándor 1846-ban szerződést kötött Emich Gusztáv könyvkereskedővel összes költeményeinek "örök áron" való kiadására, vagyis minden további megjelentetésük joga is a kiadóé lett.  Az eseményről a Pesti Divatlap néhány nappal később tudósította olvasóit: "Petőfi összes verseinek újévre leendő kiadását derék könyvtárosunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a géniális költőnek eddigelé megjelent valamennyi költeményét 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért nem csekély díj. A mű díszkiadásban s a költő aczélba metszett arczképével fog megjelenni." (Várkonyi, 1957, 35.) A metszet alapjául szolgáló rajzot Barabás Miklós készítette el 1846 augusztus-szeptemberében.

Ez a verzió a fent említett Barabás Miklós tusrajza nyomán, Tyroler József által készített metszet egy későbbi verziója, mely az Összes költemények második kiadásában jelent meg.

Forrás:

Adrovitz Anna, Arcpoetica: Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), 49.

Benczúr Gyula Petőfi Sándort ábrázoló, 1909-ben keletkezett mellképe a költő híres dagerrotípiáját idézi. A festő a Petőfi Háznak ajánlotta fel művét. A nagylelkű adománynak és a Petőfi Társaság körültekintő szerzeményezésének köszönhetően van ma is a múzeum őrzésében. A Vasárnapi Ujság munkatársa így igen lelkesen írt az alkotásról: „A mi érzésünk szerint ilymódon sikerült olyan arczképét festenie, a mely hívebben, megbízhatóbban, jellemzőbben adja vissza a költő arczát, a valamennyiünknek kedveset, mint akármelyik az eddig ismert arczképek közül. Minket különösen a szem sötét, erős gondolatokat és érzéseket tükröző tekintete ragad meg a valószerűség hatásával, – csakugyan így nézhetett az a férfi, a ki egész lényével élte azt az eszmét és érzést, amely lelkébe belevette magát, akiben elvont eszmék, mint: szabadság, haza, barátság, – eleven életté váltak, aki dalolta az életet és élte a dalt.”

Forrás:

S. A.: Petőfi Sándor új arczképe: Benczúr Gyula festménye, Vasárnapi Ujság, 1909. márc. 14., 205-206.

Kubinyi Rudolf (1816–1896) középnemes, akit Okos Rudiként emlegettek Gömör vármegyében. Várgedei kastélyában többször vendégeskedett Petőfi: „Pompás napokat töltöttem Várgedén. Említésre méltó Kubinyi Rudi könyvtára, mely magába foglalja az angol, francia, német, olasz s spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat.” (Úti jegyzetek, 1845) Kubinyi Rudolf valószínűleg az Ellenzéki Kör március közepe táján rendezett estélyén találkozott Petőfivel, ahol ígéretet tett neki, hogy „Szent György napjáig” kölcsönnel segíti ki. A levél „sasok és fülemilék” utalása célzás Tompa Mihály A csalogány és a sas című, a Hazánkban megjelent költeményére.

Petőfi a verset Horváth István, pápai ügyvéd csecsemőkorban, 10 hónaposan elhunyt kislánya temetésére írta 1842. március elején. A kislány keresztapja Tarczy Lajos volt. A vers egyike lehetett azoknak a költeményeknek, melyeket Petőfi 1842 elején Garay Jánosnak, a Regélő szerkesztőjének hiába ajánlott fel közlésre.

A litográfia Petőfi Sándort fekete attilában karddal és nemzetőr szalaggal ábrázolja. Ez utalhat Petőfi 1848. március 21-én történt tiszti rangra emelésére is. Különlegessége a képnek, hogy Barabás Miklós, a neves festőművész külön említést tesz róla és a keletkezés körülményeiről a naplójában: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja." Különösen érdekes vonása a portrénak, hogy Barabás Petőfi-képe a katonás, harcias kellékek ellenére nem férfiasan erőteljes. Az öntudatos póz, a tartás inkább a törékeny testalkatot, a karcsú derekat emeli ki. A beállítás azt hangsúlyozza, hogy a szellemi és lelki nagyság nem testi adottságok függvénye, hiszen a filigrán testalkatú ifjú látszólagos törékenysége ellenére is a forradalom egyik mozgatórugójává tudott válni.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Petőfi Sándor feltételezett sakk-készlete. A Petőfi Társaság anyaga, feltehetően Tiltsch József szászsebesi evangélikus pap unokájától, Schlotsch Matildtól került a Petőfi Ház tulajdonába. Kéry Gyula gyűjtése. Szászsebesen, Tiltsch József evangélikus pap házában tartózkodott a költő 1849. április 4–12-ig, ahol Füzessy Zsuzsanna házvezető gazdasszony gondosan ápolta a kissé gyengélkedő költőt. „Szórakozása majdnem naponta abban állt, hogy a háziasszonnyal sakkozott, mely sakkjáték tulajdonát képezte.” (Gerley Vilmos: Petőfi Szászsebesen.) A leltárkönyvek mindegyike mást mond a partner személyét illetően: Tiltsch nevelt leányával, Füzessy Zsuzsannával, a háziasszonnyal [a három lehet egy személy], vagy Bem tábornokkal sakkozott.

1849. február másodikán, az erdélyi hadműveletek közepette, két nappal a híres vízaknai csata előtt Kemény Farkas, akkor forradalmi dandárvezér, később ezredes Bem parancsára elfogta a szászsebesi császári és királyi postát, a szebeni „General Commandonak” (főparancsnokságnak) szóló leveleket, melyek között Kossuth, Szemere és Petőfi országos körözőlevele is olvasható volt. Petőfi itt olvasta saját, hibákkal teli német személyleírását, mely pl. 36 évesnek mondta a költőt, s amelyről a Honvéd című lap február 5-én be is számolt.

E szerb nyelvű leírás az ismert magyar és német változat átültetése.

Berán Lajos (1882–1943) a 20. század keresett éremművésze volt. Tanulmányait Telcs Edénél, majd a bécsi képzőművészeti egyetemen folytatta. 1903-től leginkább érmeket készített, de pályája során mintázott mellképeket és emléktáblákat is. 1932-től egészen haláláig az Állami Pénzverde fővésnökeként dolgozott, mely számára a legnagyobb elismerést jelentette. Petőfi születésének 100. évfordulója alkalmából készítette ezt az érmet és egy emléktáblát, mely Budapesten az V. kerületi Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán található. Az érem előlapján Petőfi arcképe látható, a hátlapon pedig a Szabadság, szerelem! című vers. Berán kisplasztikája a Céhbeliek Művészegyesületének negyedik tárlatán is szerepelt 1923-ban, melyet Petőfi tiszteletére rendeztek meg a Nemzeti Szalonban.

1922 – Aba-Novák Vilmos pályájának kezdete. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára. Az Olgyai Viktor által 1921-ben elindított szak a festőnövendékek számára nemcsak a rézkarc eladhatósága miatt volt vonzó, hanem mert a fényt és árnyékot, a finom tónusokat érzékeltetni tudó rézkarctechnika a fenséget árasztó rembrandti művészet világához, a 17. századhoz repítette vissza őket. Aba-Novák a grafikáiból (67 rajz és 20 rézkarc) rendezi meg első gyűjteményes kiállítását 1922 őszén, az Ernst Múzeumban. 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában megjelenik az Aba-Novák Vilmos nyolc rézkarca című grafikai album. A lap jobb oldalán magasodik Petőfi alakja, kezében papírlapot tart, karja alatt idős édesapja látszik. „Elbeszélünk néha a letűnt időkről. / Hej, régibb idői boldogak valának!” – idézhették Petőfi sorait 1922-ben az Aba-Novák-grafika szemlélői.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.