Petőfi 1848 pünkösdjén összeveszett Jókai Mórral, annak Laborfalvi Rózával bontakozó szerelme miatt. Az ok nemcsak a korkülönbség és a törvénytelen gyermek volt, hanem a színésznő arisztokrata kapcsolatai is irritálták a költőt. Az író ekkor elköltözött Petőfiéktől a Fűzfa utcai Schiller-házból (ma Dohány utca 16–18.), ahol bérlő volt. Petőfi felháborodásában még Jókaynét is értesítette a helyzetről, aki Pestre jőve szemrehányásokkal illette fiát. „Petőfinek e vad indulatossága idézte fejemre életemnek legnagyobb fájdalmát, az anyaátkot” – írta visszaemlékezéseiben Jókai. Tovább rombolta barátságukat és sajtópolémiát is eredményezett kettejük közt a Vörösmartyhoz, Midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én a hadügyben a többséggel szavazott című vers, és annak Jókai akarata ellenére, távollétében való közlése az Életképekben. A levélben barátját Laborfalvi Móricnak nevezi Petőfi, gúnyosan érzékeltetve ezzel, hogy a házasság már megköttetett. Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával augusztus 29-én Rákoscsabán tartották. A levél Jókai Mór hagyatékából került a Petőfi Ház gyűjteményébe.

A sapkát Szendrey Júlia menyasszonysága idején hímezte Petőfinek. A költő 1848-ban használt jegyzőkönyvében, amelyben Szendrey Júliától is találhatóak bejegyzések, az „S. elhozott ruhái” című jegyzékben két házisapka szerepel. (OSZK Kézirattár, Fond VII/85.)

„Jókai Mór szombaton egy nehéz selyemből horgolt vörös színű házi föveget kapott ajándékba Kolozsvári Lajos pesti szabómestertől. A föveg különös becse abban áll, hogy a Petőfié volt, melyet egykor neje készített neki menyasszony korában. Egyetlen fia később megszorulva, eladta azt csekény pénzért, Kolozsvári Lajos pedig harmad kézből megvette magának, mígnem most csinos tokban Jókainak ajándékozta, aki rögtön ráismert, miután egykor sokszor látta a költő fején. Ha egykor Petőfi hátrahagyott apróságai össze lesznek gyűjtve a múzeumban: akkor jelenlegi birtokosa e föveget is az emlékek közé adja.” ([Sz. n.]: Jókai Mór..., Fővárosi Lapok, 1873. jan. 21.) A Petőfi Irodalmi Múzeumban található házisapka talán azonos azzal a tárggyal, ami Petőfi Zoltántól került Kolozsvári Lajos pesti szabómesterhez, majd Jókaihoz.

„Hát vállatrántó / És fej billentő / És hálósapkás / Jó békés polgár / Lesz a tüzes ifjú?” (Petőfi Sándor: A haraghoz, 1847)

A mészárosbárdot Csilling András kapta Petrovics Istvántól fuvardíjként, amikor a családot Dömsödről Pestre költöztette. A Petőfi Társaság anyaga, özv. Csilling Andrásnétól, Kéry Gyula gyűjtése.

A bárd feje szabálytalan trapéz alakú. Éle kopott, az ezzel szemben fekvő perem közepén ék alakú hiány látható, alatta a perem felhajlik, kiszélesedik. A bárd domborúbb lapján felül nyolc, csillag alakú, alul két, töltényhüvely formájú mesterjegy van. A fej egy vastag, háromszög alakú kiemelkedéssel és acélgyűrűvel kapcsolódik a nyélhez. A nyél lapos, hengeres, végén egy acéltüskével rögzített kerek rézlap látszik.

„Nem is lehet csodálni! / Csak húsvágáshoz ért; / Nem sok hajszála hullt ki / A tudományokért.” (Petőfi Sándor: Egy estém otthon, 1844)

„Te a taglóval ökröt ütsz, / Tollammal én embert ütök...” (Petőfi Sándor: Apám mestersége s az enyém, 1845)

A litográfia különlegessége, hogy egy időben készült Petőfi Sándor karddal és nemzetőrszalaggal ábrázolt, egyik legnépszerűbb képmásával. Barabás Miklós az egyik legnevesebb 19. századi magyar festőművész külön említést tesz naplójában a Szenrdey Júliát és férjét Petőfit ábrázoló rajz keletkezéséről: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja. Ezen évre 52 képem van bejegyezve; úgy látszik, hogy kevesebbet dolgoztam mint az azt megelőző években. Petőfi 18-diknak s neje, kit vele egyenlő nagyságban litografíroztam, a 19-iknek van beírva, így május végén vagy június elején rajzolhattam." Barabás Miklós ezen kívül feljegyzésében tudósít annak az ismert Szendrey Júlia-portrénak az elkészítéséről is, amelyet Orlai Petrics Soma Petőfi dolgozószobájának megfestésekor, az íróasztal fölött függő képként ábrázol.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

A levélben Petőfi említi Jókai Mórt, Arany Jánost és Tompa Mihályt. A címzés és boríték nélküli misszilis Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

A Petőfi Társaság anyaga, Adám Imre mohács-kölkedi lelkész, Nagy Zsuzsika Balla Istvánné unokájának ajándéka, Ferenczi Zoltán gyűjtése.

Petőfi Nagy Pál házában lakott Dunavecsén, ahol a házigazda lánya néhány költemény megírására ihlette, e vonzalom emlékére ajándékozta Petőfi az evőeszközöket Nagy Zsuzsikának. (1911) - Gencsy Zoltán cikke szerint Adám Imre tulajdonában volt „még egy nagyanyjától maradt énekes zsoltárkönyv és egy négyszögletes, betétmunkával díszített tükördoboz”. (Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzés sek Petőfiről és Zsuzsikáról.) — „Szépen letisztázva [ti. a hozzáírott verseket] egy szép kisérő szerelmes levél, egy karikagyűrű kíséretében, elküldötte István öccsétől a költő Zsuzsikának, melyeket az holta napjáig kegyelettel őrizett.” (Péchy Imre: Petőfi és Zsuzsikája. VU 1879. aug. 3.)

„Kicsinké szőke kis leányka, / Az én szerelmem nagy! / És tárgya e nagy szerelemnek / Kis szőke lány, te vagy. / Mit mondasz erre szőke kislány?... / De ez csak fele még. / Azon volnék én, hogy te lennél / Énnekem feleség!” Zsuzsikához 2.

Hatvány I. 549. /Péchy Imre - Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzések Petőfiről és Zsuzsikájáról. Szózat 1923. dec. 23.
Dunavecse, 1844 tavasza—1844. 06 vége

A mű a belső címlap szerint „Készült 1844-ben”, bizonyos személyes visszaemlékezések és nyomtatott források szerint 1844 augusztusa és szeptembere között született. Petőfi ez év júniusában kezdte meg működését Vahot Imre Pesti Divatlapjánál, júliusban zárta le első gyűjteményes kiadását, a Verseket, s feltehetően ezt követően kezdte meg a vígeposz írását. Hetvenöt sornyi mutatvány jelent meg belőle a Pesti Divatlapban, azonban a teljes műre Vahot Imre nem tartott igényt, s minden bizonnyal ő ajánlotta Geibel Károly kiadóvállalatának.

A négy énekből álló hőskölteményt szeptember 14. és 18. között Peregriny Elek cenzor olvasta, véleményezte, majd engedélyezte kiadását.

Petőfi műfajválasztását az is ösztönözhette, hogy a Kisfaludy Társaság pályázatai – a tagok, köztük Toldy Ferenc beszédeiből ez jól rekonstruálható – arra törekedtek, hogy az eposz műfaját hazánkban meghonosítsák, illetve népszerűsítsék.

A helység kalapácsa alapszituációja – a harangozó konfliktusba keveredik a kántorral feleségének elcsábítása miatt – egyes források szerint egy Kiskunfélegyházán megesett, perrel végződő botrányból eredeztethető; Petőfi Szemérmetes Erzsók asszony, Fejenagy és Harangláb esetét gyermekként, esetleg később, a szüleitől hallhatta. A költő a szerelmi háromszöget a falusi templom és kocsma tipikus, modálisan alsó regiszterébe helyezte, humorral és iróniával megteremtve a komikus hősköltemény közegét, létrehozva a klasszikus eposz burleszkjét. Ám az „ossziáni” paródiát a kortársak nehezen értették meg, ez magyarázhatja, hogy noha a mű Petőfi életében csupán egyszer, a Geibel-féle kiadásban jelent meg, még az 1860-as években is volt belőle eladatlan példány.

Petőfi az Emich Gusztávval kötött kiadói szerződést követően gyűjteményes kötetébe nem vehette fel A helység kalapácsát – noha a hivatalos irat megnevezi e munkát is –, mivel Geibel Károly ehhez nem járult hozzá, ám leleményesen, az Emich-féle 1847-es Összes költemények megjelenését követően, mint annak „pótlékát” hirdette, a kelendőségben bízva. A kegyes csalást Jókai névtelen kritikában leplezte le a Jelenkor című folyóiratban.

A 36 pengő krajcár áron hirdetett, fűzött, illusztrált kötet borítójára és szövegközi rajzaira vonatkozóan elfogadható Orlai Petrich Soma visszaemlékezése, mely szerint ezek Petőfi rajzai, s Grimm Vince csupán kőbe metszette azokat.

1

A Füstbe ment tervben rögzített hazatérését megelőzően Petőfi 1842 októberének második felében, az iskolai szünetben járt utoljára Dunavecsén. Szülei akkor a lelkére kötötték, hogy folytassa tanulmányait. Petőfi azonban csak néhány napot töltött Pápán, ahová a beiratkozás szándékával ment. Nem sokkal később Székesfehérvárra utazott, ahol egy színtársulat tagja lett. Ezután 1844 elejéig élt vándorszínészként, szüleivel való kapcsolata pedig teljesen megszakadt. Édesapja már a kezdetektől, tehát 1839 óta ellenezte színészi terveit, most „visszaesőként” különösen nem számíthatott megértésére. Petőfi 1847-ben Fölszedtem sátorfám… című versében idézte fel szüleitől való elszakadásának történetét:
„Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon!
Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!”
Híre ment e szónak, hozzám is elére,
Nem is tettem lábam apám küszöbére,
Mert nagyon jól voltam én annak tudója,
Hogy igéreteit ő híven lerója.
Kedvem kerekedett beszólni sok ízben
Öregeimhez, de biz én be se’ néztem,
Csak akkor, hogy már megleltem a valamit,
Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit.
Mivel a színészi pályához fűzött reményei nem teljesültek, 1844 februárjában Debrecenből Pestre gyalogolt, hogy költeményeinek kiadót keressen. Amikor Vörösmarty jóvoltából a Nemzeti Kör határozatot hozott a Versek kiadására, jelentős előleghez is juttatta Petőfit. Körülbelül ugyanebben az időben lett Vahot Imre mellett segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál. Miután egzisztenciálisan jobb helyzetbe került, eljött az idő, hogy rendezze viszonyát szüleivel. Az 1844. április 15-én Pákh Alberthez íródott leveléből tudjuk, hogy az „innepek”-et szüleinél töltötte. A Füstbe ment terv tehát erről a húsvéti látogatásról szól. Petőfi, a később dunavecsei keltezéssel ellátott, vers kéziratát 1844. április 18-án átadta Pesten az Aradi Vészlapok szerkesztőjének, majd április 20-án meglátogatta szüleit.
A Füstbe ment terv életrajzi helyzete, a másfél év utáni viszontlátás öröme, a családi kör bensőségessége élményéből sarjadt ki Petőfi költészetének 1844. évi nagy tematikai-műfaji újdonsága: családi lírája. A szorosabb értelemben vett családi versek sorát a Füstbe ment terv nyitja meg.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

2

A Népdalok című ciklus I. darabjaként, önálló cím nélkül, a ciklus végén Petőfi aláírással.
A verset tartalmazó kéziratot Petőfi feltehetőleg 1844 húsvétja (április 7–8.) utáni napokban adta át Császár Ferencnek, legkésőbb 18-án, mert a kéziraton olvasható egykorú szerkesztői feljegyzés szerint Császár ezen a napon fizetett ki a költőnek 3 pengő forint tiszteletdíjat. A költő feltehetőleg még húsvét előtt egy másik, ugyancsak két darabból álló népdalciklus kéziratát juttatta el Császárhoz, aki abból a Kis menyecske, szép kis menyecske…, ez utóbbiból pedig a Mondom, ne ingerkedjetek velem… című dalt törölte, s a megmaradó kettőből, a Mi foly ott a mezőn…és a [Virít a kikirics…] címűből alkotott ciklust az Aradi Vészlapokban. A kézirat eredeti szövegét a 6. és 7. sorban valószínűleg Császár módosította az Aradi Vészlapok számára, de Petőfi köteteiben megmaradt a korábbi fogalmazványnál.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

3

A Füstbe ment terv jegyzetében található Népdalok című ciklus II. számú darabjaként, külön cím nélkül áll a ciklus végén Petőfi aláírással. A vers szövege ceruzával át van húzva.
Petőfi ezt a költeményét is az Aradi Vészlapokba szánta, abban azonban nem jelent meg. A verset tartalmazó kézirat a rajta olvasható egykorú feljegyzés dátuma szerint legkésőbb április 18-án, valószínűleg éppen ezen a napon került Császár Ferenc, az almanach szerkesztője, kezébe. Császár Petőfinek két, külön átadott népdalciklusából egy-egy darabot törölt, a megmaradtakat összevonta, s úgy adta ki. A mellőzöttek között volt ez a vers.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

A Petőfi Társaság anyaga, Bonyhai Benjámin adománya. 1709-ből való régi karosszék, melyben Orlai Petrics Soma Mezőberényben 1849 júliusában, a költő halála előtt néhány nappal lefestette Petőfit. (Orlai Petrics Soma: Petőfi Mezőberényben, 1849, olaj, karton, ltsz.: 65.44.1.) A hajdani tulajdonos, Bonyhai Benjámin 1885-ben adta át a széket a Petőfi Társaságnak verssel is kiegészített átadólevéllel. „Újévi ajándok e hasadt ódon szék, / az idők viharja által roncsolt emlék. / És ha bár a fája itt-ott már szúette, / Petőfi azt mégis ereklyévé tette: / Mert az ezernyolczszáznegyvenkilencz évben, / Július havában vendég volt Berényben, / A hol családjával Petricsékhez szállott, / Miután azokkal rokonságban állott: / Engem mint ismerőst röktön felkeresett, / még ifjabb korából reám emlékezett: / S ha Soma hon nem volt s ott megunatkozott, / Hozzám jött s e székbe ülve csibukozott.” (Bonyhai Benjámin verses levele a Petőfi Társaságnak, Mezőberény, 1885. jan. 5.) A levél szerint Petőfi a festendő kép kedvéért vitette át Petrichékhez Bonyhaiéktól a szép, régi széket.

A Petőfi Társaság anyaga, Erdélyi István nyomdai ügyvezető adománya, Kéry Gyula gyűjtése. Petőfi Zoltán elbeszélése szerint apját lefestették ezzel a pipával. Lehet, hogy Orlai Petrics Soma Petőfi Debrecenben című képének vázlatáról van szó (PIM Művészeti Tár, 57.301.1.), bár a két tárgy csak hasonlít egymásra. „Alólírott ezennel igazolom, hogy ezt a tajték-pipát, melyet Komlóssy Arthur úrnak, a Csokonai- Kör alelnökének ajándékoztam Petőfi Zoltántól, a nagy költő egyetlen fiától debreczeni színészkedése idején emlékül illetőleg három forint kölcsönadott pénzem némi viszonzásául kaptam. Zoltán barátom azon kijelentésével, hogy az atyjáról maradt reá ki azt használta, sőt egy képe is van, melyen atyja ezen szivarszipkában van lefestve. Én azóta - közel negyven éve szeretettel őriztem a szivarszipkát. Megjegyzem még, hogy a szipka maga nagyobb volt, de repedés folytán tetejéből levágattam és Lőrincsák aranyművessel ezüst karikába foglaltattam. A kapszlit és a szárát szintén én helyeztem bele. Debreczen, 1909. márczius 15-én Erdélyi István volt nyomdai ügyvezető.” (1911)

„S az volt derék, / Ha verselék! / Ujjam megdermedt a hidegben, / És ekkor mire vetemedtem? / Hát mit tehettem egyebet? / Égő pipám / Szorítgatárn, / Míg a fagy végre engedett.” (Petőfi Sándor: Egy telem Debrecenben, 1844)

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Petőfi Pesten ismerte meg a jogászkodó Pap Zsigmondot (1823–1904), aki később Nagybányán telepedett le. Festőként is tevékenykedett, Petőfi őt kérte meg, hogy fesse le számára Júliát.

Emich Gusztáv és Petőfi együttműködése a Felhők ciklus áprilisi kiadásával kezdődött. A kölcsönös elégedettség bizonyítéka, hogy a továbbiakban Petőfi mindig Emich Gusztávval dolgozott és 1848 elején Arany Jánost is hozzá irányította. „Én nekem valamennyivel [könyvkiadóval] volt már dolgom, s biztosítalak, hogy Emich a legbecsületesebb ember köztök, s így jó lesz vele jönnöd összeköttetésbe.” A Pesti Divatlap július 4-i hírleléséből még a következő, írásban nem rögzített részletek derültek ki. „[Petőfi összes költeményei] ujévre leendő kiadását derék könyvárosunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a génialis költőnek eddigelé megjelent valamennyi költeményét 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért nem csekély díj. A mű díszkiadásban, s a költő aczélba metszett arczképével fog megjelenni.” Barabás Miklós rajzának acélmetszetét Tyroler József készítette. A könyv elején a nyomtatott dedikáció: „Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által.” A szerződés b) pontján változtatni kellett, ugyanis Geibel Károly, aki 1844-ben megjelentette A helység kalapácsát – és szép számmal voltak eladatlan példányai – még a cenzúrahivatalnál is eljárt, hogy megakadályozza a számára előnytelen újabb kiadást. A hősköltemény tehát kényszerből kimaradt az összeállításból, viszont Geibel, az Összes költemények közönségsikerén felbuzdulva reklámkampányba kezdett, pótlékként hirdetve A helység kalapácsát, így próbálta értékesíteni a raktáron maradt füzetkéket. Az i) pontban jelölt hősköltemény is kimaradt, mivel nem készült el, helyette a Szilaj Pista, Tündérálom, Szerelem átka kerültek a kiadásba. A kötet 1847. március 15-én, a József napi vásárra jelent meg, és egy sajtóközlemény szerint októberig 3000 példány kelt el belőle. Petőfi ekkor huszonnégy éves volt. Ebben az életkorban más költőnek még nem jelent meg összkiadása, de ekkora anyagi sikert sem láttak még a kortársak. A Petőfi saját kezével írt szerződés Milton Smith (Kupferschmidt Menyhért) New York-i hagyatékából, végrendeleti végzés alapján, a Magyarok Világszövetsége közvetítésével került a Petőfi Irodalmi Múzeumba 1970. december 29-én.

21X13 cm méretű, kékes színű, restaurált fólió rektóján, a verzó üres. Autográf tintaírás, P. S. aláírással, a vers címe: Zsuzsikához. A lap alján Petőfi István saját kezű igazoló feljegyzése: „Petőfi Sándor bátyámnak saját kézzel írt költeménye. Petőfi István Felegyháza Octb 13. 867.” A kézirat a szakleltárkönyv feljegyzése szerint „a Petőfi Társaság törzsanyagából való”, ajándék az 1900-as évek elejéről. A régi iktatókönyvből megállapítható, hogy az ajándékozó egy olvashatatlan nevű, talán Berenczeny Béla, komáromi ügyvédtől kapta a kéziratot. Ez korábban még együtt volt a Balláné Nagy Zsuzsikától őrzött többi kézirattal (Zsuzsikához I., Zsuzsikához II.), de már nem volt azok között, amelyek a nagykőrösi gimnázium birtokába jutottak, feltehetően az 1860-as évek végén. Arra, hogy a kéziratot Petőfi még Dunavecsén odaadta a lánynak, s nem később, Pestről küldte el, a benne lévő szövegvariánsokból lehet következtetni: ezek még egy korábbi szövegállapotot mutatnak, amelyen Petőfi 1844. június–július folyamán több ponton javított. A vers eredeti címe, a korábbi fogalmazásban előforduló Az én kis Zsuzsikám szövegváltozat, valamint az összkiadások keltezése bizonyítja, hogy a dunavecsei Zsuzsika-versek egyikéről van szó: ő az a lány, akinek a megpillantását remélve néz ki ablakán a költő. Petőfi feltehetően egy Zsuzsika-ciklus gondolatával foglalkozott Dunavecsén, ebbe szánhatta a szóban forgó darabot is. A dunavecsei hagyomány szerint Petőfi szállásadójának, Nagy Pálnak két háza volt a községben, két egymás melletti telken. Az egyiknek, mely ma is áll, utcai szobáját foglalta el a költő. Petőfi 1844. június–júliusban, Pesten két módosítást tett a kéziratban, melyekkel az volt a célja, hogy a „Zsuzsika” név ne maradjon a versben: a címet Éjjelre, „Az én kis Zsuzsikám” sort „Az én kedves babám”-ra változtatta.

A Petőfi Társaság anyaga, özv. Zádory Jánosné adománya, Kéry Gyula gyűjtése. A leltárkönyvek ezt a tárgyat „rojtnak”, illetve „paszománydarabkának” nevezik. A paszomány és a gomb nem katonai egyenruháról való. A fémszál esetleg katonai viseletre utalhat, bár mindenki maga csináltatta az egyenruháját, s így lehet, hogy Petőfi nem szabályos ruházatot viselt. A fémszálas paszomány magyar viselet, atilla dísze is lehetett. „Rongyos legények, de vitézek, / Mind bátran harcol, bátran vág, / S a katonának bátorsága / Teszi diszét, nem a ruhák.” (Petőfi Sándor: Rongyos vitézek, Pest, 1848. okt.)