50 x 20 cm méretű, 2 összefüggő zöldes fólió 1–3. lapján, mottóval. A 4. fólión a Dal a pipáról és más egyébről című vers olvasható.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.
Petőfi 1844 koratavaszán felkereste Császár Ferencet mint az Aradi Vészlapok szerkesztőjét néhány versével, köztük a Vándorélettel, hogy közlésre ajánlja őket. A Vándorélet című vers (és a vele egy kéziratra írt Dal a pipáról és más egyébről című mű) március vége, április eleje felé keletkezhetett, mert ez az album egyik mellékletéhez készült, verses illusztrációként, mely feladatra feltehetően a szerkesztő kérte fel a költőt, s első jelentkezésekor adhatta oda neki Barabás Miklós a kiadvány számára felajánlott egyik festményét reprodukáló rajzát. Barabást Császár kérhette fel az albumhoz való hozzájárulásra. Barabás a rajzot gyorsan elkészítette, Petőfi már ennek alapján dolgozott. Az eredeti kép, melyről a rajz készült, az Egy utazó cigány család Erdélyben (1843) című olajfestmény volt. A kép első és egyetlen reprodukciója az a rajz, melyet Barabás az Aradi Vészlapok számára készített. Ez nem maradt fenn, csak a kiadványban megjelent metszet őrizte meg.
Az almanachban a metszet és a hozzá tartozó költemény címe azonos. Kérdés, hogy a rajz és a verses illusztráció összetartozását jelző közös cím kitől származott: Barabás adta-e a beküldött rajzának, vagy a szerkesztő leleménye volt, vagy a költő adott versének önálló címet, ami aztán a metszet alá került. Ez utóbbi a legvalószínűbb: Petőfi mindvégig sajátjaként kezelte a címet, a kiadásokban is megtartotta. Petőfi versének alcíme Petőfi összes költeményeinek első kiadásában Barabás rajzához volt.
Petőfi egy helyen javította a vers szövegét: az 58. sorban a „farba rugnak” kifejezést „elfelednek” szóval helyettesítette.
A vershez Petőfi Szigligetitől választott mottót, így jelent meg az Aradi Vészlapokban, a későbbi közlésekből ez azonban elmaradt.
Petőfi tehát felkérésre, Babarás Miklós rajza nyomán írta a költeményt, s amit hozzátett, azt saját emlékeiből merítette. Olvasmányélményeknek ezért a vers létrejöttében nem lehetett számottevő szerepe.

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett. A második vers kezdő sora később: Elnémult a fergeteg süvöltő… A rektón „Petőfi-Társaság 1876” feliratú körbélyegzővel.

A költő első önálló kötete több sikertelen kiadói próbálkozás után 1844-ben jelent meg Vörösmarty Mihály és a Nemzeti Kör támogatásával. A kéziratot egy háromtagú bizottság (Vörösmarty, Szigligeti Ede, Vachott Sándor) hagyta jóvá kisebb változtatásokkal. Feltehetően júliusban került nyomdába az eredetileg tervezettnél két ívvel nagyobb terjedelemben, és novemberben jelent meg.

Petőfit már 1839 óta foglalkoztatta versei kötetben való kiadása, egybemásolt költeményeinek több füzete ismert. Ilyen volt az egyik barátjának ajándékozott, 1839 és 1841 között keletkezett, tizenhét művet tartalmazó Lant versei, amelynek kiadásával hiába próbálkozott Pozsonyban. A közelmúltban előkerült egy 1843-ban összeállított Ibolyák című gyűjtemény, mely hat vers mellett két rövid novellát is tartalmaz.

Petőfi 1844-ben újabb versesfüzetet állított össze kiadás céljával, melyre a XI. úti levél Kerényi Frigyeshez című írásában így emlékezett: „Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben, februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egypár huszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem…” Petőfit az Athenaeum szerkesztője, Vörösmarty Mihály és a Nemzeti Kör támogatta. A költő 60 pengőforint kölcsönt kapott Tóth Gáspár szabómestertől, amelyre a teljes választmány kezességet vállalt. Ezt az összeget Petőfi egy év múltán vissza is fizette. A kéziratot véleményező háromtagú bizottság tanácsára tizenöt verset – főképp bordalokat – elhagyott az eredeti kéziratból, melyről Irtóztató csalódás című költeményében emlékezett meg. A költő szüleinél, Dunavecsén és Pesten is dolgozott kéziratán, kiegészítve az 1844 márciusa óta írt verseivel. A nyomtatott kötet százkilenc költeményéből ötvenöt még kiadatlan volt, a többi folyóiratban, almanachban vagy naptárban már megjelent. 1842-ből tizenhárom, 1843-ból harminckettő, 1844-ből hatvannégy szöveget tartott méltónak Petőfi a kötetbe beválogatni, valamennyi zsengéjét mellőzte.

A köteten belül a három verscsoport – a romantikus személyiség vallomásversei, a zsánerképek és helyzetdalok, valamint a népdalok – körülbelül egyharmados arányt mutatnak; a két utóbbi műfaj túlsúlya miatt a kritikusok és az olvasók az irodalmi népiességet megvalósító eseményként fogadták a könyvet.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményének részét képezte.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Az arckép hitelességéről megoszlik a kutatók véleménye. Többen megkérdőjelezik, hogy a portré Petőfit ábrázolja. Ha valóban Petőfi volt a kép modellje, akkor életpályájának adatai szerint a mű készülése az 1841-1844 közötti időszakra tehető. Ekkor Petőfi több vándorszínész társulatban is működött, bejárva a Dunántúlt, Kecskemét, Debrecen környékét egészen Erdélyig. Személyes és művészi útkeresésének ezen éveiben hol az iskolai tanulmányok folytatását, hol a színészi, hol pedig a költői hivatást tekintette céljának. 1842-ben egyfajta önmeghatározásként így szignálta barátjának címzett levelét: „igaz barátod / (jelenleg) Petrovics Sándor tanuló / (hajdan) Rónai színész / (jövőben) Sió színész és literátor." (Levele Szeberényi Lajoshoz, Pápa, 1842. július 7.) A kép kidolgozása kevéssé képzett művészt sejtet. Lehet, hogy alkotója jó rajzkészségű, amatőr díszletfestő-színész volt, aki az 1840-es évek kisebb társulatainak gyakorlata szerint az előadások háttereit, kellékeit is megfestette. Bár ez az egyetlen fennmaradt portré a költő vándoréveiből, ismerjük két elveszett Petőfi-ábrázolás leírását is, melyeket a közeli jó barátok, Orlai Petrics Soma és Jókai Mór készítettek. Orlai színészi gallérköpönyegében festette le Petőfit, míg az akkoriban festőnek készülő Jókai 1843-ban, Kecskeméten egy kisméretű olajképet készített róla. A miniatűr a jelmezként és hétköznap egyaránt viselt violaszínű frakkjában ábrázolta Petőfit.

Adrovitz Anna, Arcpoetica: Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), 27-28.

1845. nyár végén, augusztustól szeptemberig a költő Erdélyi Ferenc református lelkésznél tartózkodott Gödöllőn. A parókián ismerte meg Mednyánszky Bertát, a gödöllői jószágigazgató lányát. A kapcsolatról számos, bizonytalan hitelességű visszaemlékezés született évtizedekkel később. Annyi bizonyos, hogy a költő legfeljebb háromszor találkozhatott a szép, szőke, kék szemű, vele egyidős lánnyal. Éppen ezért Berta mit sem tudott a váratlan leánykérésről, melyet Mednyánszky János, az apa természetesen visszautasított. E szerelem élményéből született a 39 verset tartalmazó ciklus, melyet Emich Gusztáv jelentetett meg 1845-ben. A költemények ugyanolyan formában, 10+9+10+8 szótagú, félrímes trochaikus sorokban íródtak, és részben párhuzamosan készültek a Versek 1844–1846 kéziratának lezárásával. Emich Gusztáv, mivel nem rendelkezett saját nyomdával, a Heckenast és Landerer társas céggel nyomtattatta ki a könyvet, s még nem remélt különösebb hasznot a megjelentetésétől.

Orlai Petrics Soma (1822–1880) festőművész, a történeti festészet jeles alakja, anyai ágon Petőfi Sándor másodunokatestvére. Pápán jogi végzettséget szerzett, tanulmányai egy részét Petőfivel és Jókaival végezte, hatásukra írogatott is. Megfestette Petőfi Debrecenben című képét, amely a nyomor és nélkülözések napjaiban, fűtetlen szobában, verseit rongyos szalmaszéken írva ábrázolja a költőt. Fakult, foltos kézirat. Az első fólió verzóján Ernst Lajos gyűjteményének pecsétje, a második fólió verzóján címzés, postabélyegző, és ép viaszpecsét, középen a pecsétnél a papírlap kiszakítva.

Petőfi és Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-án összeházasodott és a nászutat Teleki Sándor vendégeiként a koltói kastélyban töltötték, innen röppent fel a boldog üzenet barátjának. „…Emődy Dániel [(1819–1891) költő, lapszerkesztő, ügyvéd]. Nem tudom: egyszer fogja-e közönség e sorokat olvasni, vagy… egyszer sem; de leírtam e nevet, hogy ahányszor olvassák leveleimet, lássák egyszersmind leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű barátom egyikének nevét is. Barátja vagyok, mert ő is barátom, de barátja vagyok még inkább azért, mert ő jellem, oly erős jellem, amilyen e gyönge korban kevés van, amilyen csak az lehet, kinek a szegénység volt dajkája és nevelője. Urak, tiszteljétek az ilyen embereket, kik kenyeret esznek, bár kalácsot ehetnének.” – írta Petőfi 1847. július 6-i Úti levelében. A Pilvax-asztaltársaság kispénzű, ifjú tagjai – többek között Jókai Mór, Egressy Gábor, Berecz Károly, Sass István, a fanyar humorú Pákh Albert és Pálffy Albert –, írók, művészek, joghallgatók több éven át, rendszeresen látogatták a kávéházat, amit az is bizonyít, hogy törzshelyként, a címzésben is meg lehetett adni nevét. A borítékká összehajtott lapot vörös viaszpecséttel, monogramos pecsétnyomóval zárta le Petőfi. A levelet Nagybányán, szeptember 19-én vette fel a posta és szeptember 25-én érkezett meg Pestre. A kézbesítés – nem lévén még bélyeg – a címzésben látható postai rájegyzés szerint 4 krajcárba került. A levél dr. Emődy László ajándékaként az 1920-as években került a Petőfi Házba.

A királyokhoz című vers 1848. március 27. és 28. között született, azt követően, hogy felröppent a hír: V. Ferdinánd megtagadta az önálló had- és pénzügyminisztérium megerősítését. Egy március 30-án késő este érkezett királyi leirat igazolta az értesülést, mely tüntetést eredményezett Pesten. A népgyűlés hangulata azonban hamar megváltozott: március 31-én este újabb királyi leirat – melyet Perczel Mór és Eötvös József hozott Pestre – tudatta, hogy a király jóváhagyta a magyar független kormányt és a jobbágyfelszabadítást is. A királyokhoz feltehetően március 29-én jelent meg röplapon, s a Pesti Divatlap már április 1-én írt a költeményről: „A nép kedvelt költője a napokban önállólag kinyomva bocsátá közre A királyokhoz c. költeményét. Ha minden magyar oly radicalis szellemű és lángkeblű volna, mint Petőfi, – úgy nemzetünk talán még a franciáknál is tovább menne.” A művet ért számos bírálatra Petőfi az Életképek május 27-i számában válaszolt: „Ami A királyokhoz című versemet illeti, mely népszerűtlenségem fő oka; az a republicanizmus első nyilvános szava volt Magyarországban és határtalanul csalatkoznak, akik azt hiszik, hogy az utolsó is egyszersmind. A monarchia Európában vége felé jár; a mindenható isten sem mentheti meg többé. Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani.” A röplapon kiadott vers hatására több ellenköltemény is született, így pl. Mező Dániel Honfi szózata. Gróf Teleki József, erdélyi főkormányzó 1849. április 16-án Kolozsvárról küldött jelentésében tudatta a bécsi udvari kancelláriával, hogy A királyokhoz röplapkiadását Erdélyben is terjesztik, s ennek megakadályozására szólította fel a hatóságokat. A röplapot a Heckenast és Landerer társas cég nyomtatta, a nyomtatott jelzés szerint ára „2 pengő kr” volt.

„Szólj üdvességemnek / Megváltó keresztje! / Nem nyílik meg ajkad? / Semmit sem felelsz- e?— / Oh, mikép felelnél, / Hiszen néma nyelvvel... / Kiterítve... holtan... / Koporsóban fekszel!” (Petőfi Sándor:Elmondom, mit eddig...1845)

Az ereklyetartóban üveg alatt nyersselyem alapon 9 ovális, világosbarna, fényes levél látható. A Petőfi Társaság által készített ereklyetartó kerek rézkeretének peremén préselt technikájú, stilizált virágmintás díszítés fut körbe. A keret tetején az odaforrasztott dísz két, szalaggal összefogott, olajágat formáz, virágfüzérrel. A keret hátoldalán, alul kis rézlapocska rögzíti a kivehető réz hátlapot.

A levél említi a költő öccsét, Petőfi Istvánt, valamint Bulyovszky Gyula és Halka Sámuel verseit. A címzés és boríték nélküli misszilis Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

Szendrey Júlia borítékjához, melyen 1848. június 7-i postabélyegző és tört viaszpecsét látható, nem maradt fenn levél. A kézirat ma már ismeretlen módon került a Petőfi Társaság gyűjteményébe.

Petőfi Eperjesen, 1845 áprilisában ismerkedett meg Novelly Józseffel (1822–1877, katonatiszt, újságíró, lapszerkesztő, felvidéki német költő, kereskedelmi- és iparkamarai fogalmazó), Toldy Ferenc unokaöccsével, aki régtől fogva nagy tisztelője volt. Novelly gyógyszerészgyakornokoskodott abban a patikában, mely Kerényi Frigyes édesapja házának földszintjén volt. Petőfi az ifjabb Kerényi Frigyessel ugyane ház egyik emeleti szobájában lakott. A levélke „Legyen szives felküldeni” kitételéből kiderül, hogy a golyóöntőt, melyet Petőfi Novellytől kéri, nem messziről kellett kérnie. A golyóöntő puskagolyók készítéséhez használatos szerszám. Hogy miért volt erre szüksége Petőfinek, nem tudjuk. A kéziratot Ferenczi Zoltán gyűjtötte be Madarassy László (1880–1943) néprajztudós-muzeológustól a Petőfi Társaság számára.

A mészárosbárdot Csilling András kapta Petrovics Istvántól fuvardíjként, amikor a családot Dömsödről Pestre költöztette. A Petőfi Társaság anyaga, özv. Csilling Andrásnétól, Kéry Gyula gyűjtése.

A bárd feje szabálytalan trapéz alakú. Éle kopott, az ezzel szemben fekvő perem közepén ék alakú hiány látható, alatta a perem felhajlik, kiszélesedik. A bárd domborúbb lapján felül nyolc, csillag alakú, alul két, töltényhüvely formájú mesterjegy van. A fej egy vastag, háromszög alakú kiemelkedéssel és acélgyűrűvel kapcsolódik a nyélhez. A nyél lapos, hengeres, végén egy acéltüskével rögzített kerek rézlap látszik.

„Nem is lehet csodálni! / Csak húsvágáshoz ért; / Nem sok hajszála hullt ki / A tudományokért.” (Petőfi Sándor: Egy estém otthon, 1844)

„Te a taglóval ökröt ütsz, / Tollammal én embert ütök...” (Petőfi Sándor: Apám mestersége s az enyém, 1845)

Petőfi barátja, bernátfalvi Bernát Gáspár (1810–1873, ügyvéd, író, költő, zeneszerző), akinek „gazsiádák” néven illetett tréfái és adomái széles körben népszerűek voltak. Törs Kálmán, a Petőfi Társaság alapító tagja Bernát Gáspárról szóló nekrológjában így ír: „Petőfi e két levelét, csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. Az egyikben így szólítja meg őt Petőfi: »Bálványom«. […] E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is, mikor talán egy krajcárja se volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s így szólt: „Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen – többet ér egy dupla országnál.” (Vasárnapi Ujság, 1873. jan. 12.) Bernát Petőfinek címzett négy megmaradt levelét a Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. A levelet a címzett maga ajándékozta Petőfi barátjának, gróf Teleki Sándornak, „a vad grófnak”, akinek fiától, gróf Teleki Jánostól (1868–1937, a koltói kastély utolsó ura) szerezte a mindkettőjüket tagjává fogadó Petőfi Társaság.

A Petőfi Társaság anyaga, a Kutczián család adománya, Kéry Gyula gyűjtése. A leltárkönyvek ezt a tárgyat „karosszéknek” nevezik. „Tanúsítvány. Alólirott, Kollár János ügyvéd mezőberényi lakos, mint néh. Bonyhay Benjámin Mezőberény község hosszú időn át volt főjegyzője, Békésvármegye táblabírája és néhai neje szül. Kutczián Katalin hagyatékainak rendezésével megbízott rokon, tanúsítom, miszerint a Petőfi-Társaságnak felajánlott bútorzat, mely áll egy ó divatú kanapé, egy karosszékből, ugyanazonos a néh. Bonyhay Benjámin és neje Kutczián Katalin birtokában volt azon bútorokkal, melyet nagynevű költőnk, Petőfi Sándor, a Bonyhay családnál Mezőberényben baráti látogatásai alkalmával és legutoljára 1849-ben Erdélybe utazásakor használt. Mint a Bonyhay-család bizalmasa Bonyhay Benjámintól sokszor hallottam, miszerint ezen bútort nagynevű költőnk baráti látogatásai alkalmával több alkalommal, legutoljára pedig 1849. évben Erdélybe utazásakor használta. Ezért azokat Bonyhay Benjámin igen nagy becsben tartotta és akkori állapotában fenntartottam még az áthuzatát sem változtatván meg. A Bonyhay-család leszármazók hátrahagyása nélkül való elhunytakor ezen bútorzatot néh. Bonyhai Benjáminné szül. Kutczián Katalin egyik rokona Kutczián Dániel vette meg, ki ösmervén ezen bútorok történelmi nevezetességét, azért azokat mint relikviákat nagy becsben tartotta és eredeti állapotokban fenntartotta. Negyvenkét év óta ösmerem ezen bútorokat, ennélfogva ugyanazonosságokat igazolom. Mezőberény, 1910. augusztus 17. Kollár János ügyvéd, Békésvármegye tb. főügyésze.” (1911)

A barna, lakkozott fájú mezőberényi bútor ülőlapja kerek, hátsó lábai egyszerűek, hengeresek, a két első esztergált, ívelt vonalú, alul kiszélesedő. A háttámla felső része lapos félkörív alakú, lejjebb vonala megtörik, a támla elkeskenyedik, majd az ülőlap közelében ismét kiszélesedik, karfaszerűen ér véget. A háttámla kerete több darabból összeállított, esztergált, díszített. A fotelt a restaurálás során zöld plüssel vonták be, azonos színű zsinórdíszítéssel.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.