Petőfi 1846. október 26-án, elfogadván Teleki Sándor invitálását, részt vett egy koltói tanácskozáson, ahol többek között Magyarország és Erdély uniója volt a téma. „Abban az időben egyike a legfontosabb politikai kérdéseknek a Partium kérdése volt; tudniillik: az anyaországhoz visszacsatolni az onnan Erdélyhez kapcsolt négy vármegyét: Zarándot, Közép-Szolnokot, Krasznát és Kővár vidékét. A kormány adminisztrátorai által mindent elkövetett, hogy az illető megyékben a visszacsatolás ellen többséget szerezzen, s ezáltal befolyjon az országgyűlésre, hogy a Partium kérdése elejtessék.” – emlékezett 1882-ben Teleki Sándor. A verset a tanácskozás napján írta Petőfi. Az emlékezések szerint már Koltón is elszavalta a költő, de napokon belül elhangzott Désen is, míg Debrecenben a cenzúra betiltotta az előadását, és decemberre megszületett a német és magyar nyelvű besúgói jelentés, hogy aztán 1847. január 9-ére az osztrák Államtanács ülésére kerüljön. Nyomtatásban először 1847. március 15-én az Összes költeményekben jelent meg, az Unio zsebkönyvben – ahova eredendően szánta – csak a nyár során. A kéziratot Szász Károly ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.

A Petőfi-ház 1911-es katalógusában 31. tételként szerepel a Zichy Mihály (1827–1906) által készített illusztráció, melyet Hubay Jenő (1858–1937) hegedűművész adományozott a Petőfi-háznak. Hubay 1880-ban megjelent könyvéhez készítette Zichy ezt az illusztrációt és még két képet, melyek a megzenésített Petőfi-költemények kottái mellett szerepeltek. A kötet összesen 18 kottát tartalmaz, melyek mindegyikéhez tartozik egy illusztráció is. Zichy mellett sok más művész is készített a kottákhoz képeket, többek között Lotz Károly, Feszty Árpád és Munkácsy Mihály. Zichy mint a 19. század „rajzoló fejedelme” nemcsak Petőfi költeményéhez, hanem más magyar költők munkáihoz is készített illusztrációkat, mint például Arany János balladáihoz vagy Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 36.

Az 1843-ban alapított, Szépirodalmi divatlap alcímű Életképek első száma 1844. január 3-án jelent meg, s első munkatársai között Petőfi, Jókai és Tompa is szerepelt. Petőfi először A virágnak megtiltani nem lehet, A szerelem, a szerelem, a szerelem sötét verem és Kis furulyám szomorú fűzága című verseit küldte el Frankenburg Adolf alapítószerkesztőnek, ezt követően rendszeresen publikált a lapban. 1845. júliusban itt jelent meg Petőfi Úti jegyzetek című prózai művének néhány darabja folytatásokban. S miután a költő a Pesti Divatlapot elhagyta 1846 júliusában, ősztől kezdve kizárólag az Életképekbe írt.

Frankenburg 1847-ben átadta lapját Jókai Mórnak, aki július 1-től vette át a szerkesztést. Az 1848. április 30-i számtól Petőfi Sándor társszerkesztő lett a lap megszűntéig. Olyan fontos versei jelentek itt meg, mint Az őrült, Az ítélet, Respublica, Lennék én folyóvíz, Beszél a fákkal a bús őszi szél.

Petőfi Eperjesen, 1845 áprilisában ismerkedett meg Novelly Józseffel (1822–1877, katonatiszt, újságíró, lapszerkesztő, felvidéki német költő, kereskedelmi- és iparkamarai fogalmazó), Toldy Ferenc unokaöccsével, aki régtől fogva nagy tisztelője volt. Novelly gyógyszerészgyakornokoskodott abban a patikában, mely Kerényi Frigyes édesapja házának földszintjén volt. Petőfi az ifjabb Kerényi Frigyessel ugyane ház egyik emeleti szobájában lakott. A levélke „Legyen szives felküldeni” kitételéből kiderül, hogy a golyóöntőt, melyet Petőfi Novellytől kéri, nem messziről kellett kérnie. A golyóöntő puskagolyók készítéséhez használatos szerszám. Hogy miért volt erre szüksége Petőfinek, nem tudjuk. A kéziratot Ferenczi Zoltán gyűjtötte be Madarassy László (1880–1943) néprajztudós-muzeológustól a Petőfi Társaság számára.

A kézirat nagy, negyedrét alakú, levélszerűen hajtogatott lap. Egyik oldalának nagyobb részét az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag című, Csengery Antalnak (1822–1880, az MTA másodelnöke, országgyűlési képviselő), a Pesti Hírlap szerkesztőjének közlésre felajánlott vers foglalja el – a kísérőszöveg a vers alatt olvasható.
Az 1. fólió rektóján Darnay Kálmán tulajdonbélyegzője, tintaírású leltári számai; a kisérőlevél szövege át van húzva. A 2. fólió verzóján az egyik viaszpecséten P. S. monogram látható.
A kézirat az 1955. év folyamán került a megszüntetett sümegi Darnay Múzeum kéziratgyűjteményéből intézményünkbe. A múzeumalapító, műtárgygyűjtő régész Darnay Kálmán (1864–1945) 1900. október 12-én Jókai Mórnak a kéziratot mint Petőfi ismeretlen levelét említi, s az utóiratot, melyben Jókairól esik szó, szó szerint idézi az írónak. Arról, hogy a levél honnan, milyen körülmények között került hozzá, nem ír semmit.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Kovács Pál (1808–1885) győri orvos és író, 1847-ben átvette a győri Vaterland című lapot, melyet Hazánk címmel magyar lapként jelentetett meg 1848 nyaráig. Petőfi az Úti levelek Kerényi Frigyeshez első nyolc darabját a Hazánknak küldte el. A szórakoztató, érzékletes, dinamikus útleírásokat 1847 augusztusától tervezte közölni a szerkesztő, de előbb meg akart állapodni Petőfivel, hogy – a sértődést elkerülendő – néhány költőtársára tett gúnyolódó megjegyzését valahogy semlegesítsék. Petőfi ebben a levelében hozzájárult ahhoz, hogy Kovács azonosíthatatlanra változtassa a neveket, cserébe azonban nem engedett a járandóságából. Végül Császár Ferencből egyszer „egy magát költőnek tartó úriember”, másszor „Cs… F…” lett. Természetesen az utóbbi suta megoldásban az érintett magára ismert, megneheztelt Petőfire és barátjára, Kovács Pálra is. A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

A szatmári útjáról Pestre visszatért költő sok változást tapasztalt a politikai életben. 1846 november során megalakult a Konzervatív Párt, válaszul az ellenzéki politikusok – erőik koncentrálására törekedve – Ellenzéki Kör néven összevonták a Nemzeti- és a Pesti Kört. Az Ellenzéki Kör egyik alelnöke Vörösmarty Mihály lett, aki a politikai helyzetet átlátva, taktikai okok miatt lebeszélte Petőfit a szuggesztív, elkeseredett hangú vers közléséről. A költemény Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján, 1899-ben jelent meg először a Budapesti Napló hasábjain. Ez a kézirat Egressy Gábor szavalókönyvéből származik. A kivágott lap előtti 78. oldalra Egressy a következőket jegyezte fel: „Innét Fáy András számára kivágtam egy versét Petőfi Sándornak, az ő saját kéziratát: Haza tértem [!] és letettem / A vándorbotot kezembül.” A kézirat 1899-ben került a Petőfi Társaság elnökéhez, Bartók Lajoshoz, ugyanis Fáy Kalap [ma Irányi] utcai házának bontásakor egy pallér megtalálta egy befalazott ablakban. A vers Bartók hagyatékából 1902 után került a Petőfi Társaság gyűjteményébe.

Petőfi Sándor aléltan, égre emelt tekintettel, mellén vérző sebbel csatamezőn pihen, mellette törött kard, jobbját a föld felett tartja, s a porban ott a vérével írott szó: HAZÁM. Mindannyiunk előtt ismert Madarász Viktor fentiekben leírt olajképe, amely a magyar heroizáló romantikus történelmi festészet egyik jellegzetes darabja, kevesen tudják azonban, hogy a jórészt olajnyomatairól képzeletünkben élő kép a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárában található. Az 1875-ben készült nagyméretű, reprezentatív festmény a művész családjának letétjeként került 1926-ban a Petőfi Társasághoz, a Petőfi Házban elhelyezett gyűjteménybe, majd annak jogutódjához, a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz.

Forrás: Kovács Ida - Benkő Andrea, "A Művészeti Tár és a Relikviagyűjtemény", in A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei, szerk. Botka Ferenc (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000), 181.

Petőfi Istvánnak e levelén kívül csak egy bátyjához írott levelét ismerjük. Azt, melyet az Életképek 1848. július 16-i számában közölt. E levélben Petőfi István Petőfi Sándor őrnagyi rangjáról és a katonaságról való lemondásának nyilatkozatára utal, mely a Közlöny 1849. június 17-i számában jelent meg. Petőfi István szintén önként állt a szabadságharc katonái közé, a levélben említett kinevezése századosi rangját jelenti. A kéziratot Kéry Gyula gyűjtötte be Kuczkay János szarvasi illetőségű ügyvédtől, Petőfi István hagyatékának gondnoka tulajdonából a Petőfi Társaság számára.

Barabás Miklós leánya, Barabás Henriette (1842–1892) maga is tanult rajzolni és festeni édesapjától. Kezdetben virág- és csendéleteket, majd a társasági élet ismert alakjait (Batthyány László feleségét, Latinovich Irmát, illetve Tormay Béla nejét, Barkassy Hermint) festette le. Barabás Henriette 1863 augusztusában Demjén László kolozsvári könyvkereskedő felesége lett, s ezt követően már csak ritkán festegetett. 1864-ben azonban Petőfi Sándorról készített két olajfestményt, melyekről férje színes reprodukciókat csináltatott, és azokat saját könyv-, mű- és hangjegykereskedésében hirdette és árusította. Erre vonatkozó hirdetményének szövegei még 1865-ből is ismertek. A nyomatok és a róluk készült olajfestmény-másolatok gyakoriak voltak a korszakban.

Közismert, hogy Petőfi megpróbálkozott a színészmesterséggel saját és Rónai álnév alatt is: főként statisztált, néma, illetve egymondatos segédszínészi feladatokat kapott. A költő megtiszteltetésként, már irodalmi teljesítményei elismeréséül felléphetett 1844. október 12-én a Nemzeti Színházban barátja, Egressy Gábor jutalomjátékán Szigligeti Ede Szökött katona című népszínművében, ahol Gémesi nótáriust játszotta. Egressy Gábor a Magyar Színházi Lapban több évtized múltán már anekdotaként adta elő az esetet: „Petőfi Sándor 1845-ben azt kérdezi tőlem: – Mit adsz jutalom játékodul? Egressy: A »Szökött katonát«. Petőfi: Lehetetlen!... És mit játszol benne? Egressy: A szabót! Petőfi: Lehetetlen. Eszerint eldanolod azt is, hogy »Három alma meg egy fél…« Egressy: Természetesen! Danoltam én már operában is! Petőfi: Mit gondolsz? Hátha ugyanakkor én is föllépnék? Egressy: Dicső lenne?! Mit játszanál? Petőfi: A jegyzőt! Ha sikerül: színész maradok. Ha nem – akkor Thaliától örökre búcsút veszek. Egressy: Hogyne sikerülne! A próbák sikerültek is. Jön az előadás. Sándor elejétől végig bátran, kedélyesen játszott, és ügyesen mozgott. Csupán hangja volt egy kicsit fakó a sok dohányzástól. Mikor azonban a végjelenetben ezt kell mondania (az illetőkre mutatva): »Ez itt a vőlegény – ez pedig a menyasszony«, Sándor – szórakozásból – a leányt mutatta be vőlegényül, s a fiút pedig menyasszonyul, mire a karzatról egy kis nevetés hallatszott. Sándor ezt a cselét a Sors intésének vélte, s a színészi pályáról csakugyan végkép lemondott.”

Petőfi említi – eredetileg mellékeli is – az Úti levelek Kerényi Frigyeshez című írásának első nyolc darabját. A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

Petőfi Sándor bejegyzése az aggteleki barlang látogatókönyvében a fólió rektóján, a látogatókönyvből kivágott lap 87. oldalán található.
Petőfi Sándor 1845. május 24-én Szabó Gedeon aggteleki tanító kíséretében tett látogatást a Baradlában. Nevét a barlang akkori végpontján a falba véste, és a vendégkönyvbe is beírta. Erről Úti jegyzeteiben meg is emlékezett. Írásában nem a szokás szerinti barlangleírást adja, a látvány arra ösztönözte, hogy a barlang keletkezésére mesés megoldást találjon.
Petőfi írásában arról is beszámolt, hogy a faluban őrzött vendégkönyvbe is bejegyezte nevét. Az 1835-ben megnyitott Az Akteleki barlang jegyzőkönyve című, 518 x 212 mm nagyságú, disznóbőrkötésű könyvet a fogadóban tartották, erről Pongrácz Lajos 1845-ben, Petőfi látogatásának évében írt. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának tulajdonát képező, 322+3 oldalas könyv hiányos, így többek között hiányzik az a két lap is (p. 87-90. oldal), amelyik az 1845 áprilisa és szeptember 23-a közötti látogatók nevét tartalmazza. Bár Vigyázó János már 1931-ben rögzítette, hogy „Történeti feljegyzések szerint Petőfi Sándor neve is olvasható volt a könyvben, de sajnos, ezeket az oldalakat valamely szenvedélyes autogramgyűjtő ismeretlen időkben kiszaggatta”. Ezt a néhány sort nem ismerve többen is tudni vélték, hogy a vendégkönyv még az 1960-as években hiánytalan volt, és a megalapozatlan mendemonda több személyt is vádolt a lap eltávolításával. A lap a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, a nyilvántartás szerint Endrődi Sándor ajándékaként. Az 1957-ben végzett leltározáskor származásának idejét 1926 előttre datálták. A Múzeumban fellelhető dokumentumok alapján az adományozás pontos időpontja ugyan nem állapítható meg, de az biztos, hogy az 1911 előtt történt, hiszen a Petőfi-ház katalógusában már szerepelt.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A kanál a forradalom első magyar pénzéből, egy ezüsthúszasból készült. Petőfi egyenesen a pénzverőből hozta ajándékba ezt az első veretű ezüstpénzt Arany Jánosnak. Arany 1848-ban kétszer tartózkodott hosszasabban Pesten: május 16–21-ig és augusztus–szeptember folyamán (Petőfi Összes Művei, VII. 325.), valamelyik alkalommal kaphatta az ezüsthúszast. „Laci, te meg ne pityeregj aztán, ha eljön apád, lásd, Julcsa nem sír, hiszen nem lesz itt apátoknak semmi baja, legfölebb a pénzét lopják ki a zsebéből, ez megesik az ollyan ostoba falusi emberen. Azért, öcsém Jankó, sok pénzt ne hozz magaddal, beéred egy pár száz pengővel. Isten megáldjon!” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Pest, 1848. febr. 10.) Arany Lászlóné ajándékozta a Petőfi Társaság ereklyetárának. Az adományozást 1900. február 18-án rögzíti a Petőfi Társaság jegyzőkönyve. (A Petőfi Társaság zárt, ünnepi és közgyűlési jegyzőkönyvei, Budapest, 1899. december. 10. – 1944. február 13. és 1948. március 4., PIM Kt., I. V. 4559/327/1–281.) A Vasárnapi Újság 1899. december 24-i száma Petőfi- és Arany-ereklyék címmel tudósított az adományozásról. Három ilyen kiskanala volt Aranynak, melyből Arany Lászlóné egyet a Petőfi Társaságnak, egyet a Kisfaludy Társaságnak és egyet a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak ajándékozott.