Skip to main content
Home Home
Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása

200 Petőfi szabadon

A PIM válogatása a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan
Bővebben
Megy a juhász a szamáron (Petőfi Sándor) Holló Barnabás: Megy a juhász szamáron
Holló Barnabás: Megy a juhász szamáron
Képzőművészeti alkotás
Holló Barnabás
1897-1900 körül
58.566.1.

Holló Barnabás (1865–1917) egyike volt Stróbl Alajos sikeres tanítványainak a Mintarajztanodában. Számos köztéri szobrot és reliefet készített. Egyik legismertebb alkotása a Magyar Tudományos Akadémia épületén látható dombormű, mely az Akadémia alapítását ábrázolja (1891–1893). Monumentális művei mellett figyelemre méltóak kisplasztikái is, melyek a népéletből vett jeleneteket dolgoznak fel. A Petőfi Irodalmi Múzeumban két verziója is megtalálható a juhászt ábrázoló kisplasztikának. Az egyik változaton (64.1503.1.) egy békésen pipázó juhászt láthatunk bő ingben és gatyában, kalappal a fején. Ezzel szemben az itt látható szobor Petőfi Megy a juhász szamáron… című versének szomorú sorait mintázza meg igen érzékletesen.

Forrás:

Goda Gertrud, Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész, Officina Musei 23 (Miskolc: Herman Ottó Múzeum, 2016), 29-30.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Pipa Petőfi Sándor pipája
Petőfi Sándor pipája
Tárgy
R.62.257.

A Petőfi Társaság anyaga, Erdélyi István nyomdai ügyvezető adománya, Kéry Gyula gyűjtése. Petőfi Zoltán elbeszélése szerint apját lefestették ezzel a pipával. Lehet, hogy Orlai Petrics Soma Petőfi Debrecenben című képének vázlatáról van szó (PIM Művészeti Tár, 57.301.1.), bár a két tárgy csak hasonlít egymásra. „Alólírott ezennel igazolom, hogy ezt a tajték-pipát, melyet Komlóssy Arthur úrnak, a Csokonai- Kör alelnökének ajándékoztam Petőfi Zoltántól, a nagy költő egyetlen fiától debreczeni színészkedése idején emlékül illetőleg három forint kölcsönadott pénzem némi viszonzásául kaptam. Zoltán barátom azon kijelentésével, hogy az atyjáról maradt reá ki azt használta, sőt egy képe is van, melyen atyja ezen szivarszipkában van lefestve. Én azóta - közel negyven éve szeretettel őriztem a szivarszipkát. Megjegyzem még, hogy a szipka maga nagyobb volt, de repedés folytán tetejéből levágattam és Lőrincsák aranyművessel ezüst karikába foglaltattam. A kapszlit és a szárát szintén én helyeztem bele. Debreczen, 1909. márczius 15-én Erdélyi István volt nyomdai ügyvezető.” (1911)

„S az volt derék, / Ha verselék! / Ujjam megdermedt a hidegben, / És ekkor mire vetemedtem? / Hát mit tehettem egyebet? / Égő pipám / Szorítgatárn, / Míg a fagy végre engedett.” (Petőfi Sándor: Egy telem Debrecenben, 1844)

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Petőfi Sándor  Kecskeméthy Aurél Petőfi Sándor levele Kecskeméthy Aurélnak
Petőfi Sándor levele Kecskeméthy Aurélnak
Kézirat
Petőfi Sándor
1846. jan. [14.]
Pest
P. 32

Kecskeméthy Aurél (1827–1877) ügyvéd, író, újságíró 1844 nyarán, joghallgató korában ismerkedhetett meg az akkor éppen segédszerkesztő Petőfivel. Kezdetben barátság kötötte össze őket, ám később politikai nézeteik és egyéniségük különbözősége miatt elhidegültek egymástól. Levelezésükből mindössze ezt az egy darabot ismerjük. Kecskeméthy előző levelében szemrehányást tehetett Petőfinek, aki a Jókay Mórhoz című, 1845. december 15-én megjelent versében barátaival szembeni bizalmatlanságának, kiábrándultságának adott hangot, egyedüli igaz barátjának Jókait jelölve meg. Petőfinek a barátságról és Jókai iránti érzéseiről szóló sorai – a levél első oldalán – hosszasan lehetett kiállítva, mert a lap megbarnult, az írás elhalványult. A levél eredeti külleme a lap alji hat soron mérhető le, ugyanis a trágár kifejezés miatt ezeket a sorokat letakarhatták, ezzel a közönséget a megbotránkozástól, a kéziratot pedig a fény károsító hatásától óvták meg. A második oldalon aláírás gyanánt „PS mpr.” szignót látunk, ami a költő monogramja és a manus proprium, azaz a saját kezével rövidítése. A levelet négyrét hajtotta Petőfi, és vörös viaszpecséttel rögzítette. A pecsét töredékeit láthatjuk a lap jobb alsó sarkában és a bal alsó négyzetben, míg az aláírás alatti négyzetben a címzés olvasható. A postai rájegyzések és pecsétek hiánya arra utal, hogy nem postai úton kézbesítették a levelet. A kéziratot állítólag Frankenburg Adolf, az Életképek hajdani szerkesztője adományozta a Petőfi Társaságnak.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Jókai Mór Jókai Mór: Apotheosis
Jókai Mór: Apotheosis
Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulójára
Kézirat
Jókai Mór
1899. júl. 23.
Budapest
V. 4559/279/5/mell.

1899 nyarán látványos ünnepségekkel emlékezett az ország Petőfi Sándor halálának 50. évfordulójára. Budapesten és Segesváron, illetve Fehéregyházán is többezer érdeklődő vett részt a rendezvényeken. Erre az alkalomra írta Jókai Mór Apotheosis – Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulójára című versét.
Jókai Mórt, Petőfi ifjúkori barátját gyakran kérték fel a költőről szóló különféle emlékezésekre. Sokszor tett eleget e kéréseknek, de magánlevelekben többször kifejtette, hogy „Én már annyit írtam Petőfiről, hogy most igazán kaucsuk emberré kell válnom, hogy ki tudjam kerülni, hogy az egyszer elmondottakat ne ismételjem. Újat írni pedig nehéz dolog. Még a frázisok olajoskorsója sem kifogyhatatlan.” (Endrődi Sándornak, 1897. december 1.)
1899 nyarán a Petőfi Társaság volt a megemlékezések egyik előkészítője. Jókait eredetileg a segesvári rendezvényre kérték fel, de ő idős korára hivatkozva nem vállalta az utazást. A Társaság alelnöke Bartók Lajos volt, neki írta Jókai a Svábhegyről 1899. július 23-án, immár a budapesti ünnepségre vonatkozóan: „Itt küldök egy csomó levelet, amelyben Apotheosist kérnek. A programunkat kérlek igazíttasd ki akképpen, hogy én a Petőfi szobor előtt egy szózatot fogok közrebocsátani, de nem az Apotheosist fogom szavalni. …nem lehetek oly vakmerő, hogy én Petőfi jelenlétében verset deklamáljak, hisz ő kirúgná a fogamat az infámis rossz klapanciákért.”
Jókai hatása a magyar prózára bizonyos értelemben napjainkban is élő, de nem véletlen, hogy nem mint kiváló költőt tartja számon az irodalomtörténet. Ennek az alkalmi versnek a kultusz szempontjából volt és van jelentősége.
A vers nyomdai levonatát több szerkesztőség is megkapta. Ma a PIM Kézirattárában két korrektúrája található. Mindkét példány 1. fólióján Jókai piros tintás rájegyzését olvashatjuk: „Hírlapi közlését csak Julius 30án engedem meg Dr. Jókai Mór” – tehát csak az emlékünnepség napján. Az egyik példány csonka, utolsó fóliója, a befejező három versszak hiányzik, a kézirat előéletéről nem tudunk részleteket. A másik, a V. 4559/279/5/mell. jelzetű teljes példány viszont kalandos utat járt be, megfordult a segesvári ünnepségeken is. A PIM a Petőfi Társaságtól örökölte, annak irattári anyagában található, Jókai fent már említett, Bartók Lajoshoz írott levelének mellékleteként. Az 1. fólióján egy másik rájegyzést is olvashatunk, Rozsnyai Kálmánét: „E. Kovács Gyula hagyatékából, a Petőfi Háznak ajándékozva; 1909. XI. 25. Rozsnyay Kálmán.” E. Kovács Gyula kolozsvári színész volt, aki végül Segesváron elszavalta a Jókai-verset, majd a nagy melegben rosszul lett, és néhány nap múlva elhunyt. Az emlékezések szerint Jókait nagyon bántotta a haláleset, egyik unokahúga, Jókay Jolán évekkel később így emlékezett állítólagos szavaira: „Íme ez a halál nekem volt szánva és én Kovács Gyulát küldtem magam helyett… Istenem, mily szép lett volna ott meghalni, ahol Petőfi elesett, 50 év múlva ott viszontlátni a csatatéren…”
Az erdélyi ünnepségen Bartók Lajos képviselte és szólalt fel a Petőfi Társaság nevében, így valószínűleg ő vitte el a verset E. Kovács Gyulának. Az is elképzelhető, hogy az 1909-es ajándékozás után, immár Budapesten, a Petőfi Társaság anyagában rendezték az emlékezők egymás mellé a levelet és ezt a példány vers-mellékletet.
Jókai, Bartók Lajoshoz írott levelének megfelelően, a budapesti ünnepségek egyik szónoka volt, Petőfi Sándor Duna-parti szobránál mondott beszédet július 30-án. A Budai Nyári Színkörben (Fővárosi Nyári Színház) pedig Jókai leendő második felesége, Nagy Bella szavalta el az Apotheosist.

 

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Szerelem gyöngyei Petőfi Sándor: Szerelem gyöngyei
Petőfi Sándor: Szerelem gyöngyei
Nyomtatvány
Petőfi Sándor
1845
Pest
A 2.795-P

1845. nyár végén, augusztustól szeptemberig a költő Erdélyi Ferenc református lelkésznél tartózkodott Gödöllőn. A parókián ismerte meg Mednyánszky Bertát, a gödöllői jószágigazgató lányát. A kapcsolatról számos, bizonytalan hitelességű visszaemlékezés született évtizedekkel később. Annyi bizonyos, hogy a költő legfeljebb háromszor találkozhatott a szép, szőke, kék szemű, vele egyidős lánnyal. Éppen ezért Berta mit sem tudott a váratlan leánykérésről, melyet Mednyánszky János, az apa természetesen visszautasított. E szerelem élményéből született a 39 verset tartalmazó ciklus, melyet Emich Gusztáv jelentetett meg 1845-ben. A költemények ugyanolyan formában, 10+9+10+8 szótagú, félrímes trochaikus sorokban íródtak, és részben párhuzamosan készültek a Versek 1844–1846 kéziratának lezárásával. Emich Gusztáv, mivel nem rendelkezett saját nyomdával, a Heckenast és Landerer társas céggel nyomtattatta ki a könyvet, s még nem remélt különösebb hasznot a megjelentetésétől.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
"Megy a juhász szamáron" Illusztráció Petőfi Sándor költeményéhez Than Mór: "Megy a juhász szamáron"
Than Mór: "Megy a juhász szamáron"
Illusztráció Petőfi Sándor költeményéhez
Képzőművészeti alkotás
Than Mór
1850-es évek eleje
63.1285.1.

Nem ritka, sőt tipikus, hogy térségekhez kapcsolódó toposzok áttevődnek a hely szülöttjére, az íróra is. A tág terű alföldi tájat, a pusztát Petőfi versei tették magyarságszimbólummá, ez a folyamat hatott az életképfestészetre is. Megszületett „a róna” romantikus toposza, ami a betyárok, pásztorok lakta kies, egzotikus táj ábrázolásának és a bécsi biedermeier zsánernek egy sajátos keveréke lett. Thannak ez a képe egy ismert sorozat része. A festő a magyar tájat megidéző képeit (Jelenet egy magyar csárdában, Magyar puszta tavasszal) első, jelentős nemzeti történeti tárgyú műve (Nyáry Lőrinc elfogatása, 1552) előtt, a valós helyszíntől távol, Bécsben festette.

Forrás:

Kalla Zsuzsa, "Az emlékkiállítás", in Önarckép álarcokban: A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János-kiállításának katalógusa, szerk. Vaderna Gábor (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2018), 62-63.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Petőfi Sándor  Bernát Gáspár Petőfi Sándor levele Bernát Gáspárnak (2)
Petőfi Sándor levele Bernát Gáspárnak (2)
Kézirat
Petőfi Sándor
1848. márc. 3. (?)
Pest
P. 59/2

Petőfi barátja, bernátfalvi Bernát Gáspár (1810–1873, ügyvéd, író, költő, zeneszerző), akinek „gazsiádák” néven illetett tréfái és adomái széles körben népszerűek voltak. Törs Kálmán, a Petőfi Társaság alapító tagja Bernát Gáspárról szóló nekrológjában így ír: „Petőfi e két levelét, csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. Az egyikben így szólítja meg őt Petőfi: »Bálványom«. […] E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is, mikor talán egy krajcárja se volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s így szólt: „Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen – többet ér egy dupla országnál.” (Vasárnapi Ujság, 1873. jan. 12.) Bernát Petőfinek címzett négy megmaradt levelét a Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. A levelet a címzett maga ajándékozta Petőfi barátjának, gróf Teleki Sándornak, „a vad grófnak”, akinek fiától, gróf Teleki Jánostól (1868–1937, a koltói kastély utolsó ura) szerezte a mindkettőjüket tagjává fogadó Petőfi Társaság.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Fotel Petőfi Sándor fotelje pesti lakásából
Petőfi Sándor fotelje pesti lakásából
Tárgy
R.86.151.

A Petőfi Társaság anyaga, a Kutczián család adománya, Kéry Gyula gyűjtése. A leltárkönyvek ezt a tárgyat „karosszéknek” nevezik. „Tanúsítvány. Alólirott, Kollár János ügyvéd mezőberényi lakos, mint néh. Bonyhay Benjámin Mezőberény község hosszú időn át volt főjegyzője, Békésvármegye táblabírája és néhai neje szül. Kutczián Katalin hagyatékainak rendezésével megbízott rokon, tanúsítom, miszerint a Petőfi-Társaságnak felajánlott bútorzat, mely áll egy ó divatú kanapé, egy karosszékből, ugyanazonos a néh. Bonyhay Benjámin és neje Kutczián Katalin birtokában volt azon bútorokkal, melyet nagynevű költőnk, Petőfi Sándor, a Bonyhay családnál Mezőberényben baráti látogatásai alkalmával és legutoljára 1849-ben Erdélybe utazásakor használt. Mint a Bonyhay-család bizalmasa Bonyhay Benjámintól sokszor hallottam, miszerint ezen bútort nagynevű költőnk baráti látogatásai alkalmával több alkalommal, legutoljára pedig 1849. évben Erdélybe utazásakor használta. Ezért azokat Bonyhay Benjámin igen nagy becsben tartotta és akkori állapotában fenntartottam még az áthuzatát sem változtatván meg. A Bonyhay-család leszármazók hátrahagyása nélkül való elhunytakor ezen bútorzatot néh. Bonyhai Benjáminné szül. Kutczián Katalin egyik rokona Kutczián Dániel vette meg, ki ösmervén ezen bútorok történelmi nevezetességét, azért azokat mint relikviákat nagy becsben tartotta és eredeti állapotokban fenntartotta. Negyvenkét év óta ösmerem ezen bútorokat, ennélfogva ugyanazonosságokat igazolom. Mezőberény, 1910. augusztus 17. Kollár János ügyvéd, Békésvármegye tb. főügyésze.” (1911)

A barna, lakkozott fájú mezőberényi bútor ülőlapja kerek, hátsó lábai egyszerűek, hengeresek, a két első esztergált, ívelt vonalú, alul kiszélesedő. A háttámla felső része lapos félkörív alakú, lejjebb vonala megtörik, a támla elkeskenyedik, majd az ülőlap közelében ismét kiszélesedik, karfaszerűen ér véget. A háttámla kerete több darabból összeállított, esztergált, díszített. A fotelt a restaurálás során zöld plüssel vonták be, azonos színű zsinórdíszítéssel.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Kiskanál A forradalom első magyar pénzéből készült kiskanál
A forradalom első magyar pénzéből készült kiskanál
Tárgy
1848
R.62.254.

A kanál a forradalom első magyar pénzéből, egy ezüsthúszasból készült. Petőfi egyenesen a pénzverőből hozta ajándékba ezt az első veretű ezüstpénzt Arany Jánosnak. Arany 1848-ban kétszer tartózkodott hosszasabban Pesten: május 16–21-ig és augusztus–szeptember folyamán (Petőfi Összes Művei, VII. 325.), valamelyik alkalommal kaphatta az ezüsthúszast. „Laci, te meg ne pityeregj aztán, ha eljön apád, lásd, Julcsa nem sír, hiszen nem lesz itt apátoknak semmi baja, legfölebb a pénzét lopják ki a zsebéből, ez megesik az ollyan ostoba falusi emberen. Azért, öcsém Jankó, sok pénzt ne hozz magaddal, beéred egy pár száz pengővel. Isten megáldjon!” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Pest, 1848. febr. 10.) Arany Lászlóné ajándékozta a Petőfi Társaság ereklyetárának. Az adományozást 1900. február 18-án rögzíti a Petőfi Társaság jegyzőkönyve. (A Petőfi Társaság zárt, ünnepi és közgyűlési jegyzőkönyvei, Budapest, 1899. december. 10. – 1944. február 13. és 1948. március 4., PIM Kt., I. V. 4559/327/1–281.) A Vasárnapi Újság 1899. december 24-i száma Petőfi- és Arany-ereklyék címmel tudósított az adományozásról. Három ilyen kiskanala volt Aranynak, melyből Arany Lászlóné egyet a Petőfi Társaságnak, egyet a Kisfaludy Társaságnak és egyet a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumnak ajándékozott.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Dal a szivarról Petőfi Sándor: Dal a szivarról
Petőfi Sándor: Dal a szivarról
Kézirat
Petőfi Sándor
1844. márc. vége - ápr. eleje
Pest
P. 34/2

A kéziraton a cím ceruzával kétszer át van húzva, fölé ceruzával II-es számot írtak.
A Dal a pipáról és más egyébről volt a mű első változata, mely egy kézirategységen maradt fenn a Vándorélettel, amit Petőfi még 1844 húsvétja előtt (április 7–8.) adott át Császár Ferencnek. A Dal a pipáról s más egyébről című változat kora tavasszal, Petőfi pesti tartózkodása első hónapjában, március folyamán vagy április első napjaiban keletkezhetett. Erre következtethetünk abból az adatból is, hogy Petőfi a verset, mely első kötetében még a húsvéti hazatéréshez kapcsolódó Füstbe ment tervet követte, a Petőfi Összes Költeményei első kiadásában már a Füstbe ment terv elé helyezte, tehát megcserélte a sorrendjüket. Ennek a módosításnak csak időrendi oka lehetett: az 1844. évi versek elhelyezése az összkiadásokban eleinte nagyjából kronológiai. Petőfi 1846-ban, amikor sajtó alá rendezte az Összes Költemények első kiadását, úgy látszik felfigyelt erre az apró sorrendi hibára, tehát valószínűsíthető, hogy az egész pályafutása szempontjából fontos 1844. évi tavasz – különös tekintettel a húsvéti hazatérésre – emlékei mélyen belevésődhettek tudatába.
Nem bizonyítható, hogy a vers az Aradi Vészlapok részére, tehát az azzal kapcsolatos, március közepén kiadott felhívás nyomán készült, mint a vele egy kézirategyüttesben fennmaradt Vándorélet. A verset ironikus humora és felszabadult életfilozófiája élesen elkülöníti a március eleji komor, halálvágyas darabokból, hogy az új, derűsebb, harmonikusabb életszakasz előhírnökének tekinthető. Megírása tehát március végére, április elejére tehető, amikor kedvező változások sora hozott éles fordulatot Petőfi életébe: Vörösmarty négyszemközt, majd a Nemzeti Kör igazgató-választmányának március 27-i ülésén is nagy elismeréssel nyilatkozott a fiatal költő verseiről, s ennek nyomán elfogadták kiadásukat. Petőfi emellett jelentős összegű kölcsönhöz jutott, mellyel adósságát rendezhette, megélhetési gondjait enyhíthette. Így végre lehetővé vált hazautazása, és szüleivel való kibékülése. Vahot Imrével is ez idő tájt állapodott meg, hogy július 1-től a Pesti Divatlapok szerkesztője lesz.
A versben megénekelt kék szemű lányt a Petőfi szakirodalom korábban a dunavecsei Nagy Zsuzsikával azonosította, ami alapján a vers keletkezését a dunavecsei tartózkodás utáni pesti időszakra, 1844 nyarára tette. Ferenczi Zoltán azonban a Szerelem- és pipadalt kihagyta a Zsuzsika-versek közül, azzal a megjegyzéssel, hogy valószínűleg korábbi, és „ötletszerűnek látszik”. A húsvét előtt megismert, a költő szerelmét viszonzó kék szemű lányról e versen kívül semmit nem tudunk, valószínű, hogy csak képzelt alak volt, akit egy szeszélyes ötlet, a pipázás és a szerelem újszerű költői összekapcsolása hívott életre.
Számos adattal igazolható, hogy Petőfi hódolt a pipázás szenvedélyének, rendszeres dohányos, főként pipás volt.
Császár Ferenc a vers első változatát nem fogadta el, vagy legalábbis sikerült a költőt átdolgozásra bírnia: a kéziratot áthúzta. Ez a szöveg nem is került soha közlésre, mert Petőfi az Aradi Vészlapok számára átírta, így keletkezett a Dal a szivarról című változat. Önálló köteteiben Petőfi lényegében visszatért az eredeti fogalmazáshoz, de változtatott is a szövegen, például a címében. Így alakult ki 1844 nyarán a Szerelem- és pipadal végleges szövege.
Petőfi verse megírásához bőven meríthetett ösztönzést a magyar irodalomból. A magyar pipadalok hosszú sorát Faludi Ferenc A pipárul című verse nyitja, de ide sorolható Garay János Kandalló dal című műve is. Ezeken kívül írt még pipadalt Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Károly, Gaal József, Sárosy Gyula, Finta Károly. A német költészetből Petőfi Lessing, Hölty, Lenau hasonló tárgyú verseit ismerhette. A pipázás a szerelemmel is sokféleképpen kapcsolódik a Petőfi előtti magyar költészetben; klasszikus példa erre Amadé László „A szép fényes katonának…” kezdetű közismert toborzódalának 10. versszaka: Mint tűz meggyúlt pipájában: / Úgy ég a szerelme”.
Maga Petőfi már 1843 nyarán, Befordúltam a konyhára… című népdalában a pipatűz és a szerelmi érzés, a rágyújtás és a szerelem fellobbanása motívumait párosítja, illetve szembesíti. Csak egy lépés ettől a Szerelem- és pipadalnak a pipakedvelést a szerelmi érzéssel szinte azonosító hasonlatsora: „Szeretem én galambomat, / Miként szeretem a dohányt.”.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

 

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Kés és villa Kés és villa
Kés és villa
R.62.230.1-3.

A Petőfi Társaság anyaga, Adám Imre mohács-kölkedi lelkész, Nagy Zsuzsika Balla Istvánné unokájának ajándéka, Ferenczi Zoltán gyűjtése.

Petőfi Nagy Pál házában lakott Dunavecsén, ahol a házigazda lánya néhány költemény megírására ihlette, e vonzalom emlékére ajándékozta Petőfi az evőeszközöket Nagy Zsuzsikának. (1911) - Gencsy Zoltán cikke szerint Adám Imre tulajdonában volt „még egy nagyanyjától maradt énekes zsoltárkönyv és egy négyszögletes, betétmunkával díszített tükördoboz”. (Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzés sek Petőfiről és Zsuzsikáról.) — „Szépen letisztázva [ti. a hozzáírott verseket] egy szép kisérő szerelmes levél, egy karikagyűrű kíséretében, elküldötte István öccsétől a költő Zsuzsikának, melyeket az holta napjáig kegyelettel őrizett.” (Péchy Imre: Petőfi és Zsuzsikája. VU 1879. aug. 3.)

„Kicsinké szőke kis leányka, / Az én szerelmem nagy! / És tárgya e nagy szerelemnek / Kis szőke lány, te vagy. / Mit mondasz erre szőke kislány?... / De ez csak fele még. / Azon volnék én, hogy te lennél / Énnekem feleség!” Zsuzsikához 2.

Hatvány I. 549. /Péchy Imre - Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzések Petőfiről és Zsuzsikájáról. Szózat 1923. dec. 23.
Dunavecse, 1844 tavasza—1844. 06 vége

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Szendrey Júlia legyezője Szendrey Júlia legyezője
Szendrey Júlia legyezője
Tárgy
R.86.25.3.

A legyezőt két másik, nagy méretű, az 1880-90-es évekre datálható legyezővel együtt vette a múzeum. Ezt a darabot - egy másik borítóval - talán használhatta Szendrey Júlia. A legyező körcikk alakú,11 db lakkozott küllőjét rézkengyel fogja össze. A keményített béléssel ellátott borító sötétbarna atlaszselyemből van, melyre kézzel festették rá a mintát. A legyező díszéül szolgáló növényi ornamentika lila és fehér virágokból, zöld levelekből és ezüst indából épül fel.

„Szerelem fejér felhői / Errefelé lengenek, / Mintha engem látogatni / Jőne egy angyalsereg. // Szerelemnek holdvilága / Rám aranypalástot vet, / Eltakarja, felejteti / Vélem szegénységemet.” (Petőfi Sándor: Szerelemnek rózsafája...,1848)

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Szép vidéknek szépséges leánya!... Petőfi Sándor: Szép vidéknek szépséges leánya!...
Petőfi Sándor: Szép vidéknek szépséges leánya!...
Kézirat
Petőfi Sándor
1845. aug. 10-17.
Pest
P. 21/1

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Petőfi Sándor Barabás Miklós: Petőfi Sándor
Barabás Miklós: Petőfi Sándor
Képzőművészeti alkotás
Barabás Miklós
1848
57.80.1.

A litográfia Petőfi Sándort fekete attilában karddal és nemzetőr szalaggal ábrázolja. Ez utalhat Petőfi 1848. március 21-én történt tiszti rangra emelésére is. Különlegessége a képnek, hogy Barabás Miklós, a neves festőművész külön említést tesz róla és a keletkezés körülményeiről a naplójában: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja." Különösen érdekes vonása a portrénak, hogy Barabás Petőfi-képe a katonás, harcias kellékek ellenére nem férfiasan erőteljes. Az öntudatos póz, a tartás inkább a törékeny testalkatot, a karcsú derekat emeli ki. A beállítás azt hangsúlyozza, hogy a szellemi és lelki nagyság nem testi adottságok függvénye, hiszen a filigrán testalkatú ifjú látszólagos törékenysége ellenére is a forradalom egyik mozgatórugójává tudott válni.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Óra Óra Petőfiék pesti lakásából
Óra Petőfiék pesti lakásából
Tárgy
R.62.259.

A Petőfi Társaság anyaga, Orlai Petrics Soma hagyatékából, akinek Petőfi adta ajándékba. Mesterházy Kálmán festőművész árverésen vette meg a Petőfi Háznak. Bartók Lajos, Endrődi Sándor, Szana Tamás adománya. „Óra Petőfiék pesti szobájából. A század elejéről való oszlopos óra, új aranyozással.” (1911) „Még alig volt reggel, már megint este van. / Még alig volt tavasz, már megint itt a tél. / Még alig, Juliskám, hogy megismerkedtünk, / S már feleségem vagy, már rég azzá lettél.” (Petőfi Sándor: Még alig volt reggel..., Pest, 1847 ősze után)

Az óra talapzata téglatest alakú, feketére festett, üreges. Szemközti oldala kereszt és vízszintes irányú sávokkal díszített. A kerek, hengeres testet két oszlop közé függesztették fel, felső része a homlokzatszerű záródíszhez csatlakozik. A szerkezet fadoboza fekete, a számlapot aranykeretes, csuklópántos üveglap védi. A számlap peremén aranyszínű, rombuszmintás, befelé mélyülő fémsáv látszik, a számlap közepe szintén aranyszínű, hullámvonalas, mélyített. A kettő között acélgyűrűben a bevésett számok I-XII-ig futnak. A mutatók acélból készültek, a szerkezet felhúzására három lyukat alakítottak ki. Az inga fémből készült, aranyszínű, áttört, kerek lap. Az óraszerkezet egy aranyszínű, lantot és virágokat formázó faragásra támaszkodik. Az óra két oldalán az oszlopok aranyszínűek, felső és alsó részük faragott, középen két-két fémgyűrűvel illesztették össze őket. A felső és a középső sávokba rózsaszín stilizált virágokat festettek. Az alsó sávokban egy-egy struccon ülő, piros napernyőt tartó keleties pár látható. A szerkezetben belül olvasható az órát felújító mester jelzése: „DOBLER órás javít és elad mindennemű órákat két évi jótállás mellett Budapest IV. Képíró utcza 5. sz. IV. ker Lövész utcza 5. sz."

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
Versek 1842-1844 Petőfi Sándor: Versek 1842–1844
Petőfi Sándor: Versek 1842–1844
Nyomtatvány
Petőfi Sándor
1844
Buda
B 35.579

A költő első önálló kötete több sikertelen kiadói próbálkozás után 1844-ben jelent meg Vörösmarty Mihály és a Nemzeti Kör támogatásával. A kéziratot egy háromtagú bizottság (Vörösmarty, Szigligeti Ede, Vachott Sándor) hagyta jóvá kisebb változtatásokkal. Feltehetően júliusban került nyomdába az eredetileg tervezettnél két ívvel nagyobb terjedelemben, és novemberben jelent meg.

Petőfit már 1839 óta foglalkoztatta versei kötetben való kiadása, egybemásolt költeményeinek több füzete ismert. Ilyen volt az egyik barátjának ajándékozott, 1839 és 1841 között keletkezett, tizenhét művet tartalmazó Lant versei, amelynek kiadásával hiába próbálkozott Pozsonyban. A közelmúltban előkerült egy 1843-ban összeállított Ibolyák című gyűjtemény, mely hat vers mellett két rövid novellát is tartalmaz.

Petőfi 1844-ben újabb versesfüzetet állított össze kiadás céljával, melyre a XI. úti levél Kerényi Frigyeshez című írásában így emlékezett: „Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben, februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egypár huszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem…” Petőfit az Athenaeum szerkesztője, Vörösmarty Mihály és a Nemzeti Kör támogatta. A költő 60 pengőforint kölcsönt kapott Tóth Gáspár szabómestertől, amelyre a teljes választmány kezességet vállalt. Ezt az összeget Petőfi egy év múltán vissza is fizette. A kéziratot véleményező háromtagú bizottság tanácsára tizenöt verset – főképp bordalokat – elhagyott az eredeti kéziratból, melyről Irtóztató csalódás című költeményében emlékezett meg. A költő szüleinél, Dunavecsén és Pesten is dolgozott kéziratán, kiegészítve az 1844 márciusa óta írt verseivel. A nyomtatott kötet százkilenc költeményéből ötvenöt még kiadatlan volt, a többi folyóiratban, almanachban vagy naptárban már megjelent. 1842-ből tizenhárom, 1843-ból harminckettő, 1844-ből hatvannégy szöveget tartott méltónak Petőfi a kötetbe beválogatni, valamennyi zsengéjét mellőzte.

A köteten belül a három verscsoport – a romantikus személyiség vallomásversei, a zsánerképek és helyzetdalok, valamint a népdalok – körülbelül egyharmados arányt mutatnak; a két utóbbi műfaj túlsúlya miatt a kritikusok és az olvasók az irodalmi népiességet megvalósító eseményként fogadták a könyvet.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményének részét képezte.

Megosztás facebookonMegosztás twitterenLink vágólapra másolása
  • Load More

2025 ©All rights reserved