A hazai ipar védelmére indított mozgalmak közepette, erős indulat hatására született verset – szemben például a hasonló témájú Védegyleti dallal – Petőfi minden kötetébe beválogatta. A vers népszerűségére utalhat az is, hogy az első oldala teljesen kifakult, megbarnult, míg a második oldal – az utolsó két, autográf versszakkal és Kolmár József későbbi igazoló soraival – kiválóan olvasható. Az ok nem lehet más, csak az, hogy a kézirat gyakran szerepelt – feltehetően a Petőfi Házban – kiállításon, a hosszas fényhatás és a nem megfelelő klíma megtették romboló hatásukat. Sajnos nem ez az egyedüli ilyen állapotú Petőfi-kézirat. Kolmár József (1820–1917) tanár, költő – aki Petőfit követően a Pesti Divatlap segédszerkesztője lett – a kéziratot Petőfitől kapta, és Kéry Gyula, a Petőfi Társaság titkára útján került a Társaság gyűjteményébe.

A tárgy melletti papírlapon a következő sorok állnak: „Dunavecse 1948. Szendrey Júlia asztali csengője. Vettem Dunavecsén Erős[...]nétól egy egykori gazdag malom tulajdonos özvegyétől. Ők Budapesten vették ezt a második világháború előtt egy régiség kereskedőtől. Vasberényi Géza."

Esztergált, egyenes fogójú, zöldmázas csengő fekete porcelán nyelvvel. Rajta elmosódott, kopott, kézzel festett minta: hosszú hajú, tollas kalapos, barna ruhás, körgalléros férfi mellképe. Alul és hátul hullámos, piros vonalak, középen, a rajz alatt felirat: Szendrey.

Petőfi Sándor aléltan, égre emelt tekintettel, mellén vérző sebbel csatamezőn pihen, mellette törött kard, jobbját a föld felett tartja, s a porban ott a vérével írott szó: HAZÁM. Mindannyiunk előtt ismert Madarász Viktor fentiekben leírt olajképe, amely a magyar heroizáló romantikus történelmi festészet egyik jellegzetes darabja, kevesen tudják azonban, hogy a jórészt olajnyomatairól képzeletünkben élő kép a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárában található. Az 1875-ben készült nagyméretű, reprezentatív festmény a művész családjának letétjeként került 1926-ban a Petőfi Társasághoz, a Petőfi Házban elhelyezett gyűjteménybe, majd annak jogutódjához, a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz.

Forrás: Kovács Ida - Benkő Andrea, "A Művészeti Tár és a Relikviagyűjtemény", in A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei, szerk. Botka Ferenc (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000), 181.

Petőfi Sándor feleségével, Szendrey Júliával és héthónapos Zoltán fiával 1849 júliusában Mezőberényben vendégeskedett másod-unokatestvérénél Orlai Petrics Sománál. A költő ott tartózkodása során sokat időzött fiatalkori ismerősénél Bonyhay Benjáminnál, ahol a diskurálás mellett elpipázgatott, újságot olvasott. Mindehhez házigazdájának 18. századból való, népi faragású székét használta. Közben Orlai, élve az alkalommal, megörökítette Petőfi Sándort, mint, ahogy tette ezt korábban többször, de ezúttal a költő kifejezett kérésére kedvenc mezőberényi gondolkodó székében festette le. Így született meg Petőfi utolsó élet utáni portréja, hiszen a költő innét Erdélybe indult, ahonnét nem tért vissza. A festmény két verzióban és több példányban ismert. A múzeumunkban található kompozíció az úgynevezett papucsos változat. Érdekessége, hogy a tintatartó alatt az Egy gondolat bánt engemet kezdetű vers sorai olvashatók.

Forrás:

Keserű Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 19.

Petőfi Sándor feltételezett borospohara. „Különben én becsüllek, oh, pohár! / Csak egy van benned, amit restelek; / Azt restelem csak benned, oh pohár! / Hogy olyan könnyen kihörpentelek. // Ha én tenéked volnék, oh pohár! / Ki nem fogynék a borból sohasem; / Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! / Innál belőlem véges-végtelen.” (Petőfi Sándor: Poharamhoz, 1844)

A pohár zöld színű öntött üvegből készült. Felső része alul elkeskenyedő henger, lent a talp tölcsérszerűen kiszélesedik. A felső rész peremén egy, alján két kidomborodó csík fut. A kettő közötti sávban körökben elhelyezett félgömbök adják a mintát.

A Petőfi Társaság anyaga, Bonyhai Benjámin adománya. 1709-ből való régi karosszék, melyben Orlai Petrics Soma Mezőberényben 1849 júliusában, a költő halála előtt néhány nappal lefestette Petőfit. (Orlai Petrics Soma: Petőfi Mezőberényben, 1849, olaj, karton, ltsz.: 65.44.1.) A hajdani tulajdonos, Bonyhai Benjámin 1885-ben adta át a széket a Petőfi Társaságnak verssel is kiegészített átadólevéllel. „Újévi ajándok e hasadt ódon szék, / az idők viharja által roncsolt emlék. / És ha bár a fája itt-ott már szúette, / Petőfi azt mégis ereklyévé tette: / Mert az ezernyolczszáznegyvenkilencz évben, / Július havában vendég volt Berényben, / A hol családjával Petricsékhez szállott, / Miután azokkal rokonságban állott: / Engem mint ismerőst röktön felkeresett, / még ifjabb korából reám emlékezett: / S ha Soma hon nem volt s ott megunatkozott, / Hozzám jött s e székbe ülve csibukozott.” (Bonyhai Benjámin verses levele a Petőfi Társaságnak, Mezőberény, 1885. jan. 5.) A levél szerint Petőfi a festendő kép kedvéért vitette át Petrichékhez Bonyhaiéktól a szép, régi széket.

A kézirat A hazáról című vers tisztázatának második fele: a hatodiktól a tizenkettedik strófáig. A nyomtatott közlésben már elhagyott római számokkal való tagolás szerint a szöveg a II-vel kezdődik, alatta három szép, tisztázott írású versszakkal (a lap alján a halvány, ceruzaírású sor az utolsó előtti tisztázati sor végső változata, a sort Petőfi kicserélte). A folytatás – azaz a negyedik versszak – a lap hátoldalán, a bal felső részen olvasható. Jól látszik, hogy az ötödik versszakot is elkezdte leírni a költő, de már az ékezetet sem tette ki a szóra, a szöveget a szemközti, jobb oldalon a III. szám alatt folytatta három további versszakkal. A végső változatban az első versszak második sorát a felette látható ceruzaírású sorra cserélte, a második és a harmadik versszakot pedig kihúzta. A negyedik oldal felső részén egy negyedik áthúzott versszakot látunk, alatta pedig két fogalmazvány versszakot. A végső kiadásban ezekre cserélte le Petőfi a kihúzott hármat. Ilyen módon egymás mellett tanulmányozható az egy időben keletkezett tisztázó, fegyelmezett szépírás és a lendületesebb, energikus fogalmazóírás, azaz tanúi lehetünk egy vers formálódásának. A kéziratot Dömötör Bertalan dömsödi református lelkész felesége, Keresztes Teréz ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.

A vers kéziratát Petőfi 1847. február 20-i levelében küldte el Kovács Pálnak, miután Kovács február 15. körüli, elveszett levelében visszajuttatta hozzá Nagy-Károlyban című költeményének a cenzor által elutasított kéziratát.
A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett.

A Mednyánszky Bertához írott Szerelem gyöngyei című ciklus VII. darabja. A rektón „Petőfi Társaság-1876” feliratú körbélyegzővel.

Petőfi a verset Horváth István, pápai ügyvéd csecsemőkorban, 10 hónaposan elhunyt kislánya temetésére írta 1842. március elején. A kislány keresztapja Tarczy Lajos volt. A vers egyike lehetett azoknak a költeményeknek, melyeket Petőfi 1842 elején Garay Jánosnak, a Regélő szerkesztőjének hiába ajánlott fel közlésre.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

A Petőfi Társaság anyaga, özv. Arany Lászlóné ajándéka, 1900. február 18-án rögzítették az adományozást a Petőfi Társaság jegyzőkönyvében. „Petőfi-féle szelencze, melyben talérokba kapot fizetését tarttota a magyar seregnél; melyet én váltotam föl bank jegyekért nőjének.” (Arany Jánosné igazoló irata) „Dalolj, dalolj, kedves madár, / Eszembe hozzák e dalok, / Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, / Egyszersmind költő is vagyok.” (Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint, 1849)

A hengeres, szürke, vékony bádogtok alsó pereme kiszélesedő, felső vége levehető, összecsúsztatható.

A kézirat verzóján Egressy Gábor rájegyzése olvasható: „Petőfi Sándor e költeményt, igy, sajátkezűleg írva, elhozta nekem 1847-diki év elején. Kérdezte: Megengedem-e hogy közölhesse? Én kértem őt, hogy e költemény közölhetési jogát engedje át nekem egészen. ’S ő engem e joggal mindörökre megajándékozott. 1850-ben, Törökországból hazatérvén, honn maradt könyvtáramban e becses kéziratot, miröl már el is feledkeztem, ujra feltaláltam. Ugy látszott, mintha a’ jobb világba költözött Sándor szellemével találkoztam volna e pillanatban. 1850-diki december 18-dikán adtam ezt Etelka lányomnak névnapi ajándokul.” Petőfi és a nála tizenöt évvel idősebb színész, Egressy Gábor barátsága 1839-ben kezdődött. Egressy volt a kapocs a negyvenes évek demokrata és radikális ifjúsága, az Ifjú Magyarország mozgalma és az 1848-as Fiatal Magyarország között, mely részben azonos a Tízek Társaságával is. A színész szervezte meg Petőfi egyetlen fellépését a Nemzeti Színházban saját jutalomjátékán, amikor Gémesi nótáriust játszotta 1844. október 12-én Szigligeti Ede Szökött katona című népszínművében. A színésznek és Szentpétery Zsuzsanna színésznőnek három gyermeke volt, Ákos, Etelka (1835. máj. 22. – 1909. okt. 29.) és Árpád. Ákos kései és nem minden ponton hiteles visszaemlékezése szerint Petőfi verseivel szerette volna meghódítani Etelkát, valójában a Tóth Teréz nevelőintézetébe járó leánnyal ritkán találkozhatott. A versből mindazonáltal egyértelműen látszik, hogy a költő rácsodálkozik a régen, legutóbb még gyermekként látott kiskamaszra, aki a költemény megírásakor úgy 12 éves lehetett. A vers címzettje később híres színésznő lett, a szintén gyermekszínész, majd festő Telepy Károly oldalán. Portréja intézményünk művészeti gyűjteményének kiemelkedő darabja. A kéziratot a már özv. Telepy Károlyné Egressy Galambos Etelka 1908-ban, betegeskedve, apja születési centenáriumán a Petőfi Háznak ajándékozta. A műnek van egy másik autográf kézirata is, melyet az Országos Széchényi Könyvtár őriz.

A Petőfi Társaság anyaga, a Kutczián család adománya, Kéry Gyula gyűjtése. A leltárkönyvek ezt a tárgyat „karosszéknek” nevezik. „Tanúsítvány. Alólirott, Kollár János ügyvéd mezőberényi lakos, mint néh. Bonyhay Benjámin Mezőberény község hosszú időn át volt főjegyzője, Békésvármegye táblabírája és néhai neje szül. Kutczián Katalin hagyatékainak rendezésével megbízott rokon, tanúsítom, miszerint a Petőfi-Társaságnak felajánlott bútorzat, mely áll egy ó divatú kanapé, egy karosszékből, ugyanazonos a néh. Bonyhay Benjámin és neje Kutczián Katalin birtokában volt azon bútorokkal, melyet nagynevű költőnk, Petőfi Sándor, a Bonyhay családnál Mezőberényben baráti látogatásai alkalmával és legutoljára 1849-ben Erdélybe utazásakor használt. Mint a Bonyhay-család bizalmasa Bonyhay Benjámintól sokszor hallottam, miszerint ezen bútort nagynevű költőnk baráti látogatásai alkalmával több alkalommal, legutoljára pedig 1849. évben Erdélybe utazásakor használta. Ezért azokat Bonyhay Benjámin igen nagy becsben tartotta és akkori állapotában fenntartottam még az áthuzatát sem változtatván meg. A Bonyhay-család leszármazók hátrahagyása nélkül való elhunytakor ezen bútorzatot néh. Bonyhai Benjáminné szül. Kutczián Katalin egyik rokona Kutczián Dániel vette meg, ki ösmervén ezen bútorok történelmi nevezetességét, azért azokat mint relikviákat nagy becsben tartotta és eredeti állapotokban fenntartotta. Negyvenkét év óta ösmerem ezen bútorokat, ennélfogva ugyanazonosságokat igazolom. Mezőberény, 1910. augusztus 17. Kollár János ügyvéd, Békésvármegye tb. főügyésze.” (1911)

A barna, lakkozott fájú mezőberényi bútor ülőlapja kerek, hátsó lábai egyszerűek, hengeresek, a két első esztergált, ívelt vonalú, alul kiszélesedő. A háttámla felső része lapos félkörív alakú, lejjebb vonala megtörik, a támla elkeskenyedik, majd az ülőlap közelében ismét kiszélesedik, karfaszerűen ér véget. A háttámla kerete több darabból összeállított, esztergált, díszített. A fotelt a restaurálás során zöld plüssel vonták be, azonos színű zsinórdíszítéssel.

A tréfálkozó levélkezdet után Petőfi több, éppen aktuális eseményt említ meg ügyvéd és költő ismerősének, Samarjay Károlynak (1821–1894). Többek között első verseskötete, a Versek 1842–1844 (Pest, 1844) kiadásának előkészületeiről számol be, végül még költészeti tanácsokkal is megtoldja sorait. Samarjay Károllyal való levelezésüknek ez az egyetlen megmaradt darabja. A címzés, bélyegző, pecsét és boríték nélküli levelet a Samarjay-család ajándékozta 1922-ben a Petőfi Társaságnak.