A Petőfi Társaság anyaga, Machek Gusztávné Horváth Ilonának, Szendrey Júlia leányának ajándéka, Kéry Gyula gyűjtése. „Nyilatkozat mely szerint alólirott mint Szendrey Julia leánya – a Petőfi-társaság kérésére ezennel hitelesen bizonyítom, hogy [...] az 1849- halálfejes, kézi munka pedig édes anyám sajátkezű munkája. Kelt Bpesten 1907. okt. 20-án Machek Gusztávné sz. Horváth Ilona” (Machek Gusztávné nyilatkozata)

Négyszög alakú, piros alapon színes fonallal, keresztöltéses kézi hímzés. Középen fehér-szürke vonallal koponya, alatta keresztbe tett lábszárcsontok, alul feketével 1849, kétoldalt zöld, sárga, szürke, barna színekből babérág. A restaurálás során a hátlapra piros vásznat rögzíttettek, illetve mályvaszínű selyemszalaggal beszegték a kézimunkát.

„Nyúgodalom, mely elszállottál a mi szivünkből, / Szállj ide e sírnak drága lakója fölé. / Életet és örömet adnánk a férj s az apának, /Se kőnél egyebet nem lehet adni neki! / Állni soká fog e kő; hamarabb elporlik azonban, / Mint lelkűnkben ama bánat, amelyet okoz.” (Petőfi Sándor: Sírvers, 1848)

A Petőfi-ház 1911-es katalógusában 31. tételként szerepel a Zichy Mihály (1827–1906) által készített illusztráció, melyet Hubay Jenő (1858–1937) hegedűművész adományozott a Petőfi-háznak. Hubay 1880-ban megjelent könyvéhez készítette Zichy ezt az illusztrációt és még két képet, melyek a megzenésített Petőfi-költemények kottái mellett szerepeltek. A kötet összesen 18 kottát tartalmaz, melyek mindegyikéhez tartozik egy illusztráció is. Zichy mellett sok más művész is készített a kottákhoz képeket, többek között Lotz Károly, Feszty Árpád és Munkácsy Mihály. Zichy mint a 19. század „rajzoló fejedelme” nemcsak Petőfi költeményéhez, hanem más magyar költők munkáihoz is készített illusztrációkat, mint például Arany János balladáihoz vagy Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 36.

A mű a belső címlap szerint „Készült 1844-ben”, bizonyos személyes visszaemlékezések és nyomtatott források szerint 1844 augusztusa és szeptembere között született. Petőfi ez év júniusában kezdte meg működését Vahot Imre Pesti Divatlapjánál, júliusban zárta le első gyűjteményes kiadását, a Verseket, s feltehetően ezt követően kezdte meg a vígeposz írását. Hetvenöt sornyi mutatvány jelent meg belőle a Pesti Divatlapban, azonban a teljes műre Vahot Imre nem tartott igényt, s minden bizonnyal ő ajánlotta Geibel Károly kiadóvállalatának.

A négy énekből álló hőskölteményt szeptember 14. és 18. között Peregriny Elek cenzor olvasta, véleményezte, majd engedélyezte kiadását.

Petőfi műfajválasztását az is ösztönözhette, hogy a Kisfaludy Társaság pályázatai – a tagok, köztük Toldy Ferenc beszédeiből ez jól rekonstruálható – arra törekedtek, hogy az eposz műfaját hazánkban meghonosítsák, illetve népszerűsítsék.

A helység kalapácsa alapszituációja – a harangozó konfliktusba keveredik a kántorral feleségének elcsábítása miatt – egyes források szerint egy Kiskunfélegyházán megesett, perrel végződő botrányból eredeztethető; Petőfi Szemérmetes Erzsók asszony, Fejenagy és Harangláb esetét gyermekként, esetleg később, a szüleitől hallhatta. A költő a szerelmi háromszöget a falusi templom és kocsma tipikus, modálisan alsó regiszterébe helyezte, humorral és iróniával megteremtve a komikus hősköltemény közegét, létrehozva a klasszikus eposz burleszkjét. Ám az „ossziáni” paródiát a kortársak nehezen értették meg, ez magyarázhatja, hogy noha a mű Petőfi életében csupán egyszer, a Geibel-féle kiadásban jelent meg, még az 1860-as években is volt belőle eladatlan példány.

Petőfi az Emich Gusztávval kötött kiadói szerződést követően gyűjteményes kötetébe nem vehette fel A helység kalapácsát – noha a hivatalos irat megnevezi e munkát is –, mivel Geibel Károly ehhez nem járult hozzá, ám leleményesen, az Emich-féle 1847-es Összes költemények megjelenését követően, mint annak „pótlékát” hirdette, a kelendőségben bízva. A kegyes csalást Jókai névtelen kritikában leplezte le a Jelenkor című folyóiratban.

A 36 pengő krajcár áron hirdetett, fűzött, illusztrált kötet borítójára és szövegközi rajzaira vonatkozóan elfogadható Orlai Petrich Soma visszaemlékezése, mely szerint ezek Petőfi rajzai, s Grimm Vince csupán kőbe metszette azokat.

A levélben Petőfi említi Jókai Mórt, Arany Jánost és Tompa Mihályt. A címzés és boríték nélküli misszilis Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

A litográfia különlegessége, hogy egy időben készült Petőfi Sándor karddal és nemzetőrszalaggal ábrázolt, egyik legnépszerűbb képmásával. Barabás Miklós az egyik legnevesebb 19. századi magyar festőművész külön említést tesz naplójában a Szenrdey Júliát és férjét Petőfit ábrázoló rajz keletkezéséről: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja. Ezen évre 52 képem van bejegyezve; úgy látszik, hogy kevesebbet dolgoztam mint az azt megelőző években. Petőfi 18-diknak s neje, kit vele egyenlő nagyságban litografíroztam, a 19-iknek van beírva, így május végén vagy június elején rajzolhattam." Barabás Miklós ezen kívül feljegyzésében tudósít annak az ismert Szendrey Júlia-portrénak az elkészítéséről is, amelyet Orlai Petrics Soma Petőfi dolgozószobájának megfestésekor, az íróasztal fölött függő képként ábrázol.

Petőfi Sándor 1843 májusától június végéig súlyos nyomorban élve, alkalmi munkákat vállalva tartózkodott Pozsonyban. A barátai által gyűjtött 30 pengőforinttal utazott Pestre az író, szerkesztő Nagy Ignác hívó szavára. Nagy 1843–1844 között szerkesztette a Külföldi Regénytárat, s munkát ajánlott Petőfi számára, aki ezután fordításai tiszteletdíjából élt. (Száz váltóforint volt a kötetek tiszteletdíja.) Német közvetítőnyelvből tolmácsolta magyarra az eredetileg francia nyelvű, európai népszerűségre szert tett munkát, Charles Bernard A negyvenéves hölgy című regényét (mely A koros hölgy címmel jelent meg), majd hamarosan szintén egy bestsellert, James Robin Hoodját fordította. A koros hölgy a Külföldi Regénytár 16. kötete, s Pesten, Hartleben Konrád Adolf kiadójánál jelent meg.

Ez Petőfi első, önálló nyomtatásban megjelent műfordítása.

Petőfi 1848 pünkösdjén összeveszett Jókai Mórral, annak Laborfalvi Rózával bontakozó szerelme miatt. Az ok nemcsak a korkülönbség és a törvénytelen gyermek volt, hanem a színésznő arisztokrata kapcsolatai is irritálták a költőt. Az író ekkor elköltözött Petőfiéktől a Fűzfa utcai Schiller-házból (ma Dohány utca 16–18.), ahol bérlő volt. Petőfi felháborodásában még Jókaynét is értesítette a helyzetről, aki Pestre jőve szemrehányásokkal illette fiát. „Petőfinek e vad indulatossága idézte fejemre életemnek legnagyobb fájdalmát, az anyaátkot” – írta visszaemlékezéseiben Jókai. Tovább rombolta barátságukat és sajtópolémiát is eredményezett kettejük közt a Vörösmartyhoz, Midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én a hadügyben a többséggel szavazott című vers, és annak Jókai akarata ellenére, távollétében való közlése az Életképekben. A levélben barátját Laborfalvi Móricnak nevezi Petőfi, gúnyosan érzékeltetve ezzel, hogy a házasság már megköttetett. Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával augusztus 29-én Rákoscsabán tartották. A levél Jókai Mór hagyatékából került a Petőfi Ház gyűjteményébe.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Petőfi Sándor feltételezett pohara a Petőfi Társaság gyűjteményéből. Dálnoki Nagy Karolin fia, Édes Gyula, homonnai tanár ajándékozta a Petőfi Háznak. Petőfit mint századost 1848/1849 telén Miskolcon Bíró Vince tiszttársával együtt Dálnoki Nagy Dánielnél szállásolták el. „A magyar hadsereg Miskolczról elvonúlása után, oda valamelyes időközzel visszatért. S ekkor a két katona tiszt Petőfi és Bíró Vincze hivatalos elszállásolás nélkül ment a Dálnoky-házhoz, hová az utóbbit a középső leány Dálnoki Nagy Janka szive is vonzotta. Ezen utóbbi találkozás emlékéről kapott Petőfitől Dálnoki Nagy Karolina azon nagy ivó diszes metszett poharat P. S. betűkkel, mely jelenleg a nagyobb fiú: Édes Gyula faipari állami tanár birtokában van Homonnán.” Alatta: „E levél írója, Édes Ábrahám sályi ev. ref. lelkész, kinek neje Dálnoky Nagy Karolin, Dálnoky Nagy Dániel leánya. A pohár fiuknál Édes Gyulánál Homonnán van. Emma.” (Édes Ábrahám nyilatkozata)

„Én előttem ilyen élet nem élet, / Hol az ember de semmit sem remélhet. / Volna bár e pohár borban halálom, / Hogy lehetne bajaimtól megválnom!” (Petőfi Sándor: Hejh nekem hát vigasztalást mi sem ad...)

Tichy Gyula a Jóslat című, befejezetlenül maradt, különleges tollrajzciklusa az I. világháború alatt keletkezett. Megidézve a magyar történelem, tudomány és irodalom nagy alakjait, tudományos fantasztikus vízióba illesztette őket. A történet Petőfi Sándorral indul, akinek a felébresztett Hadúr hét nyilat ad. A költő a Királyhegyről egymás után kilövi a nyílvesszőket. A vesszők egy-egy elhunyt nemzeti hőst keltenek életre (például Kőrösi Csoma Sándort, Széchenyi Istvánt, Madách Imrét). A feltámasztott hősök saját csodafegyvert kifejlesztve, harcba szállnak népük oldalán.

Petőfit választási ellenfele, Nagy Károly a szabadszállási követválasztáson nemtelen eszközökkel, rágalmakkal és hazugságokkal megbuktatta. A költő a hiszékeny tömeg lincshangulata elől menekülni kényszerült. Petőfi, miután sikertelenül hívta ki párbajra politikai ellenfelét, a minisztériumhoz fordult a jogsérelem miatt, végül fölszólította a nemzetgyűlési követeket, hogy a becstelen emberrel ne álljanak szóba, ne üljenek egy sorba vele. Kérése nyomatékosításaként 1848. július 7-én tenyérnyi röplapot nyomtatott, s a követek asztalára tette.

Sass Károly (1825–1890) Sass Isvánnak, Petőfi iskolatársának és barátjának volt az öccse. Gazdasági tanulmányait a keszthelyi Georgiconon bevégezvén 1845 őszén az erdődi Károlyi-uradalomba került Júlia apja, Szendrey Ignác intéző mellé írnoknak. Petőfivel a soproni és borjádi együtt töltött idők után, a költő szatmári útja alkalmával, 1846 őszén találkozott újra. A szigorú szülői tiltás ellenére segített a szerelmeseknek leveleik közvetítésében, végül az 1847. szeptember 8-i esküvőn is ő volt az egyik tanú. A borítékká összehajtható, pecséttel rögzíthető lap belső oldalán a levél szövege, a külsőn pedig a címzés olvasható. A címzés oldalán látható, hogy a levelet március 12-én adták fel Pesten, a küldemény Debrecen és Szatmár postaállomását érintve jutott el Erdődre, és Petőfi 12 krajcárt fizetett a küldeményért. A levél Sass István özvegyétől került a Petőfi Társaság gyűjteményébe az 1900-as évek körül.

Szamossy Elek portréja a mindenkori magyar nemzeti költő szerepét érzékelteti. A kép Petőfit elsősorban a nemzeti szerepköre felől láttatja. Egyik központi eleme a kezében tartott lant, az antik zeneszerszám – a görög lyra –, amely az ábrázoltat egyértelműen költőként, kiválasztott művészként azonosítja. A lant itt vizuális toposz, mely Petőfi verseiben sokszor megjelenik, s egyértelműen a sors által kiválasztott művész attribútuma. A festményen a falat befutó borostyán egyszerre az elmúlás és az örök költői dicsőség jelképe, e szimbolikát erősíti az iratcsomó is az előtérben. A kép történeti jelentőségét egyrészt az adja, hogy Jókai Mór birtokában volt, másrészt pedig az, hogy alkotója katonafestő, aki a költőt életében láthatta, hiszen a szabadságharc idején ő is Bem táborában harcolt.

Petőfi Pesten ismerte meg a jogászkodó Pap Zsigmondot (1823–1904), aki később Nagybányán telepedett le. Festőként is tevékenykedett, Petőfi őt kérte meg, hogy fesse le számára Júliát.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar Népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

A Pesti Divatlap, mely a Regélő Pesti Divatlap örökségét folytatta, társadalmi, szépirodalmi és művészeti hetilap volt, első száma 1844. július 6-án jelent meg Vahot Imre szerkesztésében, negyedrétű két ív terjedelemben. Főként a társasági élettel, a szépirodalommal és képzőművészettel foglalkozott, gazdagon illusztrálva divatképekkel, írók és művészek arcképeivel, színpadi képekkel, nemzeti és népdalok kottáival. Vahot segédszerkesztőként alkalmazta Petőfit, aki fontos műveit, pl. a Vajda Péter halálára, A magyar nemes, Gyermekkori barátnémhoz címűeket publikálta itt, valamint a János vitéz című elbeszélő költeményét is 1845 márciusában. 1846 közepén azonban távozott a laptól. Vahot 1848 közepétől az év végéig Budapesti Divatlap címváltozattal adta ki, majd végleg megszűnt.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik.