Miután Emich Gusztáv megvásárolta a költőtől összes verseit, minden kötetének ő lett a kiadója vagy bizományosa. Az 1847-es Összes költeményei megjelentetését követően 1848-ban újabb kiadást rendezett sajtó alá, melynek első kötetében az 1842–44 közötti versek, a másodikban pedig a folytatás, az 1846 végéig született alkotások kaptak helyet. Az Életképek az 1848. február 6-i számban már hirdette: „Megjelentek Petőfi összes versei Emich Gusztávnál második igen csinos kétkötetes kiadásban. Áruk: 3 frt.” A kiadásnak három, egymástól némileg különböző szedésváltozatát sikerült azonosítani: a kelendőség miatt Emich háromszor szedette ki a gyűjtemény szövegét. 1850-ben, az osztrák rendőrség által Emich Gusztáv Kígyó utcai üzletében tartott házkutatást követően a kiadói készleteket lefoglalták, csak nagy nehézségek árán kapta vissza a példányokat. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

A huszonhét fejezetből és 1480 sorból álló elbeszélő költemény Petőfi legismertebb alkotása, mely az első alkotói pályaszakasz lezárása. Az első kiadás alcíméül szerzője a népmese műfaji megjelölést választotta, és 1846-os, német nyelvű önéletrajzában is „Volksmärchen”-nek vallja.

Az elbeszélő költemény 1844. november 15. és december 5. között születhetett, Petőfi német nyelvű önéletrajzában A helység kalapácsa után említi. A Pesti Divatlap 1844. december 8-i számában már mint kész művet jelentik be: ,,A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor és e lap szerkesztője [Vahot Imre] előtt olvasá föl Petőfi legujabb nagy költeményét, illy cim alatt: János vitéz...”

A kötet 1845 januárjának utolsó napjaiban vagy február legelején kerülhetett nyomdába, mivel a kiadói előszóban így szerepel: „télhó végén 1845.” Valószínűleg a Gyurián- és Bagó-féle nyomdában – ahol Petőfi segédszerkesztőként gyakran megfordult – nyomtatták, amire a címlapon olvasható „Budán” és a „m. k. egyetem betüivel” megjelölés utal.

A művet ihlető forrásokról sok elmélet született, a (nép)mesék és a korabeli ponyvák között kell keresnünk ezeket.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik.

Az 1843-ban alapított, Szépirodalmi divatlap alcímű Életképek első száma 1844. január 3-án jelent meg, s első munkatársai között Petőfi, Jókai és Tompa is szerepelt. Petőfi először A virágnak megtiltani nem lehet, A szerelem, a szerelem, a szerelem sötét verem és Kis furulyám szomorú fűzága című verseit küldte el Frankenburg Adolf alapítószerkesztőnek, ezt követően rendszeresen publikált a lapban. 1845. júliusban itt jelent meg Petőfi Úti jegyzetek című prózai művének néhány darabja folytatásokban. S miután a költő a Pesti Divatlapot elhagyta 1846 júliusában, ősztől kezdve kizárólag az Életképekbe írt.

Frankenburg 1847-ben átadta lapját Jókai Mórnak, aki július 1-től vette át a szerkesztést. Az 1848. április 30-i számtól Petőfi Sándor társszerkesztő lett a lap megszűntéig. Olyan fontos versei jelentek itt meg, mint Az őrült, Az ítélet, Respublica, Lennék én folyóvíz, Beszél a fákkal a bús őszi szél.

Petőfi 1846. augusztus 30-án este érhetett gyorskocsival Debrecenbe, ahonnan másnap folytathatta útját Szatmárra, ahol a visszaemlékezések szerint politika és irodalom körül folyt a diskurzus a helyi politikusok és a Tízek Társasága tagjai között. Valószínű, hogy egy ilyen vitába torkolló beszélgetés költői lenyomata a vers.

A fólió rektóján Petőfi autográf kísérőlevelét olvashatjuk, melynek címzettje Kovács Pál (1808–1885, győri orvos és író) és benne említi Lisznyai Damó Kálmán (1823–1863) költőt, a Tízek Társaságának tagját.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A címzettek a költő kunszentmiklósi barátai, a helyi ifjúság. A verzón „Horváth László” feliratú bélyegző és Horváth aláírású, tintaírású hitelesítő sorok találhatók. A kéziratot 1959-ben szerezte intézményünk Szalay József (1870–1937) szegedi rendőrkapitány, neves könyv- és kéziratgyűjtő, a Dugonics Társaság egykori elnöke gyűjteményéből.

Petőfi Istvánnak e levelén kívül csak egy bátyjához írott levelét ismerjük. Azt, melyet az Életképek 1848. július 16-i számában közölt. E levélben Petőfi István Petőfi Sándor őrnagyi rangjáról és a katonaságról való lemondásának nyilatkozatára utal, mely a Közlöny 1849. június 17-i számában jelent meg. Petőfi István szintén önként állt a szabadságharc katonái közé, a levélben említett kinevezése századosi rangját jelenti. A kéziratot Kéry Gyula gyűjtötte be Kuczkay János szarvasi illetőségű ügyvédtől, Petőfi István hagyatékának gondnoka tulajdonából a Petőfi Társaság számára.

A Petőfi Társaság anyaga, Machek Gusztávné Horváth Ilonának, Szendrey Júlia leányának ajándéka, Kéry Gyula gyűjtése. „Nyilatkozat mely szerint alólirott mint Szendrey Julia leánya – a Petőfi-társaság kérésére ezennel hitelesen bizonyítom, hogy [...] az 1849- halálfejes, kézi munka pedig édes anyám sajátkezű munkája. Kelt Bpesten 1907. okt. 20-án Machek Gusztávné sz. Horváth Ilona” (Machek Gusztávné nyilatkozata)

Négyszög alakú, piros alapon színes fonallal, keresztöltéses kézi hímzés. Középen fehér-szürke vonallal koponya, alatta keresztbe tett lábszárcsontok, alul feketével 1849, kétoldalt zöld, sárga, szürke, barna színekből babérág. A restaurálás során a hátlapra piros vásznat rögzíttettek, illetve mályvaszínű selyemszalaggal beszegték a kézimunkát.

„Nyúgodalom, mely elszállottál a mi szivünkből, / Szállj ide e sírnak drága lakója fölé. / Életet és örömet adnánk a férj s az apának, /Se kőnél egyebet nem lehet adni neki! / Állni soká fog e kő; hamarabb elporlik azonban, / Mint lelkűnkben ama bánat, amelyet okoz.” (Petőfi Sándor: Sírvers, 1848)

Jan Styka neves lengyel festőművész a magyar kormánytól kapott megbízást arra, hogy a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, 1898-ra fesse meg az 1848–49-es események egyik felemelő történetét. A legnagyobb össznépi látványosságnak tervezett körkép témájául Styka az 1849. március 11-i nagyszebeni ütközetet választotta, ahol Bem József lengyel tábornok fényes győzelmet aratott az osztrák–orosz haderő felett. A festő az előkészületek során alapos feltáró munkát végzett. Munkatársául három lengyel művész mellett Vágó Pált, Spányi Bélát és Margitay Tihamért választotta. 1897 áprilisában kezdtek munkához, 1897 őszén a lengyel közönség már láthatta is az elkészült művet. 1898 elejétől a Városligetben egy külön erre a célra épített pavilonban lehetett megtekinteni a tizenötször százhúsz méteres, körpanorámájú festményt. Bem és vezérkara mellett a festmény egyik kimagasló alakja a fehér lovon, fehér köpenyben kalapját lengetve megjelenő Petőfi. Bár a költő köztudottan nem volt jelen a nagyszebeni ütközetben, mint ahogy a székely haderők sem csatlakoztak ekkor még Bem seregéhez, a sűrítetten, filmszerűen előadott történet hitelesnek tűnhetett.
A körképről fotóalbum, katalógus jelent meg, műlap formájában a Petőfit középpontba állító részét sokszorosították és árusították. A festő nem találta meg anyagi számításait, ezért a körképet feldarabolta, feltehetően árusította, így az megsemmisült, szétszóródott, jelenleg 36 részlet ismert belőle.
Az itt látható festmény a panorámakép vázlata, mely a kép központi elemét, Petőfit ábrázolja.

Sass Károllyal (1825–1890), aki később városi pénztáros lett, Petőfi Sopronban ismerkedett meg. Sass Károlyi Lajos gróf erdődi birtokán írnokként tevékenykedett, mind Petőfi, mind Szendrey Júlia bizalmasa lett, ő közvetítette Szendrey Júliának Petőfi leveleit, s ő volt a fiatal pár egyik esküvői tanúja. A levél „várban” kitétele utalás Erdődre.

Miután Emich Gusztáv megvásárolta a költőtől összes verseit, minden kötetének ő lett a kiadója vagy bizományosa. Az 1847-es Összes költeményei megjelentetését követően 1848-ban újabb kiadást rendezett sajtó alá, melynek első kötetében az 1842–44 közötti versek, a másodikban pedig a folytatás, az 1846 végéig született alkotások kaptak helyet. Az Életképek az 1848. február 6-i számban már hirdette: „Megjelentek Petőfi összes versei Emich Gusztávnál második igen csinos kétkötetes kiadásban. Áruk: 3 frt.” A kiadásnak három, egymástól némileg különböző szedésváltozatát sikerült azonosítani: a kelendőség miatt Emich háromszor szedette ki a gyűjtemény szövegét. 1850-ben, az osztrák rendőrség által Emich Gusztáv Kígyó utcai üzletében tartott házkutatást követően a kiadói készleteket lefoglalták, csak nagy nehézségek árán kapta vissza a példányokat. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

„Frici barátom”, azaz Pákh (született Pack) Albert Fridrik (1823–1867) lapszerkesztő, ügyvéd, újságíró, 1839 őszén kezdte meg bölcseleti és teológiai tanulmányait a soproni líceumban, ahol a Magyar Társaság titkáraként ismerkedett meg Petőfivel. Az idők során szoros, sőt, legendás barátság alakult ki köztük, többször laktak együtt, Pákh többször segítette ki Petőfit nehéz helyzeteiben, s tagja volt a Tízek Társulatának. Levelezésüknek ez az egyetlen megmaradt darabja. Pákh Albert Kaján Ábel álnéven írt humoros elbeszéléseket és tárcákat, e név alatt jelent meg írása az Életképek 1844. évi 8. füzetében Alföldi képek címmel. A levél első fóliója rektójának bal felső sarkán Sass István, Petőfi sárszentlőrinci iskolatársa és barátja rájegyzése olvasható. A levél teljes olvasatát a Vasárnapi Ujság 1889. évi 23. számában közölt szöveg alapján ismerjük. A töredezett szélű, hiányos, foltos, címzés és boríték nélküli levél Pákh Albert öccse, Pákh Károly adományaként került 1900 körül a Petőfi Társaság gyűjteményébe.

Kovács Pál (1808–1885) győri orvos és író, 1847-ben átvette a győri Vaterland című lapot, melyet Hazánk címmel magyar lapként jelentetett meg 1848 nyaráig. Petőfi az Úti levelek Kerényi Frigyeshez első nyolc darabját a Hazánknak küldte el. A szórakoztató, érzékletes, dinamikus útleírásokat 1847 augusztusától tervezte közölni a szerkesztő, de előbb meg akart állapodni Petőfivel, hogy – a sértődést elkerülendő – néhány költőtársára tett gúnyolódó megjegyzését valahogy semlegesítsék. Petőfi ebben a levelében hozzájárult ahhoz, hogy Kovács azonosíthatatlanra változtassa a neveket, cserébe azonban nem engedett a járandóságából. Végül Császár Ferencből egyszer „egy magát költőnek tartó úriember”, másszor „Cs… F…” lett. Természetesen az utóbbi suta megoldásban az érintett magára ismert, megneheztelt Petőfire és barátjára, Kovács Pálra is. A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került, Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

A Petőfi Társaság 1911-ben közreadta a Petőfi ház történetét és műtárgyait leíró katalógust. Ebben a kiadványban szerepel 182-es szám alatt Petőfi lovasszobra 1852-ből, a következő történet kíséretében: „Ezt a szobrot Herlicska paksi vendéglősnek egy vándorló szobrász adta emlékül, amikor vándorlása közben hozzá betért és néhány napot nála töltött." A Petőfit lóháton ábrázoló kisplasztika nagy valószínűséggel a költő halála után legkorábban készült szobrok köréhez tartozik (Petőfi halála után először 1850-ben Alexy Károly készített büsztöt a költőről). Az ismeretlen mester kissé felfelé néző arccal, nagy hajjal és kis kecskeszakállal ábrázolja Petőfit, felül nyitott ingben. A gyűjteménybe Kéry Gyula gyűjtése nyomán került be, a Herlicska család adományaként.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 63.

Festő rokonának és jó barátjának a költő több alkalommal ült modellt. Orlai Petrics Soma legismertebb Petőfi Sándor mellképe 1848 nyarán készülhetett, és a Nemzeti Múzeum őrzi. A művész később többször megfestette ezt a kompozíciót. Különleges fekete fehér változata a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található.

Forrás:

Keserü Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 18.

Miután Emich Gusztáv megvásárolta a költőtől összes verseit, minden kötetének ő lett a kiadója vagy bizományosa. Az 1847-es Összes költeményei megjelentetését követően 1848-ban újabb kiadást rendezett sajtó alá, melynek első kötetében az 1842–44 közötti versek, a másodikban pedig a folytatás, az 1846 végéig született alkotások kaptak helyet. Az Életképek az 1848. február 6-i számban már hirdette: „Megjelentek Petőfi összes versei Emich Gusztávnál második igen csinos kétkötetes kiadásban. Áruk: 3 frt.” A kiadásnak három, egymástól némileg különböző szedésváltozatát sikerült azonosítani: a kelendőség miatt Emich háromszor szedette ki a gyűjtemény szövegét. 1850-ben, az osztrák rendőrség által Emich Gusztáv Kígyó utcai üzletében tartott házkutatást követően a kiadói készleteket lefoglalták, csak nagy nehézségek árán kapta vissza a példányokat. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.