"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Az Irinyi József által szövegezett 12 pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt március 15-én délelőtt az egyetemi ifjúság és a polgárok támogatásával, cenzori engedély nélkül kinyomtatták a Heckenast–Landerer kiadó nyomdájában, a Szép utcában. Az elkészült példányokat szétosztották a jelenlévők között. A magyar nyelvű változat mellett, tekintettel Pest-Buda lakosságának összetételére, mind a 12 pont, mind a Nemzeti dal németül is megjelent. A német nyelvű változat, melyet hamarosan más városokban is újranyomtak, rendkívül ritka példány, kevés maradt fenn belőle.

Petőfi Sándor feleségével, Szendrey Júliával és héthónapos Zoltán fiával 1849 júliusában Mezőberényben vendégeskedett másod-unokatestvérénél Orlai Petrics Sománál. A költő ott tartózkodása során sokat időzött fiatalkori ismerősénél Bonyhay Benjáminnál, ahol a diskurálás mellett elpipázgatott, újságot olvasott. Mindehhez házigazdájának 18. századból való, népi faragású székét használta. Közben Orlai, élve az alkalommal, megörökítette Petőfi Sándort, mint, ahogy tette ezt korábban többször, de ezúttal a költő kifejezett kérésére kedvenc mezőberényi gondolkodó székében festette le. Így született meg Petőfi utolsó élet utáni portréja, hiszen a költő innét Erdélybe indult, ahonnét nem tért vissza. A festmény két verzióban és több példányban ismert. A múzeumunkban található kompozíció az úgynevezett papucsos változat. Érdekessége, hogy a tintatartó alatt az Egy gondolat bánt engemet kezdetű vers sorai olvashatók.

Forrás:

Keserű Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 19.

Emich Gusztáv és Petőfi együttműködése a Felhők ciklus áprilisi kiadásával kezdődött. A kölcsönös elégedettség bizonyítéka, hogy a továbbiakban Petőfi mindig Emich Gusztávval dolgozott és 1848 elején Arany Jánost is hozzá irányította. „Én nekem valamennyivel [könyvkiadóval] volt már dolgom, s biztosítalak, hogy Emich a legbecsületesebb ember köztök, s így jó lesz vele jönnöd összeköttetésbe.” A Pesti Divatlap július 4-i hírleléséből még a következő, írásban nem rögzített részletek derültek ki. „[Petőfi összes költeményei] ujévre leendő kiadását derék könyvárosunk, Emich Gusztáv vállalá magára, ki a génialis költőnek eddigelé megjelent valamennyi költeményét 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért nem csekély díj. A mű díszkiadásban, s a költő aczélba metszett arczképével fog megjelenni.” Barabás Miklós rajzának acélmetszetét Tyroler József készítette. A könyv elején a nyomtatott dedikáció: „Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által.” A szerződés b) pontján változtatni kellett, ugyanis Geibel Károly, aki 1844-ben megjelentette A helység kalapácsát – és szép számmal voltak eladatlan példányai – még a cenzúrahivatalnál is eljárt, hogy megakadályozza a számára előnytelen újabb kiadást. A hősköltemény tehát kényszerből kimaradt az összeállításból, viszont Geibel, az Összes költemények közönségsikerén felbuzdulva reklámkampányba kezdett, pótlékként hirdetve A helység kalapácsát, így próbálta értékesíteni a raktáron maradt füzetkéket. Az i) pontban jelölt hősköltemény is kimaradt, mivel nem készült el, helyette a Szilaj Pista, Tündérálom, Szerelem átka kerültek a kiadásba. A kötet 1847. március 15-én, a József napi vásárra jelent meg, és egy sajtóközlemény szerint októberig 3000 példány kelt el belőle. Petőfi ekkor huszonnégy éves volt. Ebben az életkorban más költőnek még nem jelent meg összkiadása, de ekkora anyagi sikert sem láttak még a kortársak. A Petőfi saját kezével írt szerződés Milton Smith (Kupferschmidt Menyhért) New York-i hagyatékából, végrendeleti végzés alapján, a Magyarok Világszövetsége közvetítésével került a Petőfi Irodalmi Múzeumba 1970. december 29-én.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

Petőfi Sándor feltételezett pohara a Petőfi Társaság gyűjteményéből. Dálnoki Nagy Karolin fia, Édes Gyula, homonnai tanár ajándékozta a Petőfi Háznak. Petőfit mint századost 1848/1849 telén Miskolcon Bíró Vince tiszttársával együtt Dálnoki Nagy Dánielnél szállásolták el. „A magyar hadsereg Miskolczról elvonúlása után, oda valamelyes időközzel visszatért. S ekkor a két katona tiszt Petőfi és Bíró Vincze hivatalos elszállásolás nélkül ment a Dálnoky-házhoz, hová az utóbbit a középső leány Dálnoki Nagy Janka szive is vonzotta. Ezen utóbbi találkozás emlékéről kapott Petőfitől Dálnoki Nagy Karolina azon nagy ivó diszes metszett poharat P. S. betűkkel, mely jelenleg a nagyobb fiú: Édes Gyula faipari állami tanár birtokában van Homonnán.” Alatta: „E levél írója, Édes Ábrahám sályi ev. ref. lelkész, kinek neje Dálnoky Nagy Karolin, Dálnoky Nagy Dániel leánya. A pohár fiuknál Édes Gyulánál Homonnán van. Emma.” (Édes Ábrahám nyilatkozata)

„Én előttem ilyen élet nem élet, / Hol az ember de semmit sem remélhet. / Volna bár e pohár borban halálom, / Hogy lehetne bajaimtól megválnom!” (Petőfi Sándor: Hejh nekem hát vigasztalást mi sem ad...)

A levél Petőfi Sándor nevében is íródott; rajta kívül megemlítődik még Petrovics István és Sass István. A 2. fólió verzóján a címzés részben Petőfi kézírása, mellette a balszélen tintaírású hitelesítő rájegyzés (Debrecen, 1906. márc. 25.) A kézirat Kardos Samu (1857–1925) debreceni ügyvéd, a Régi Okiratok és Levelek Tára című folyóirat megalapítója révén került a Petőfi Társaság gyűjteményébe.

21X13 cm méretű, kékes színű, restaurált fólió rektóján, a verzó üres. Autográf tintaírás, P. S. aláírással, a vers címe: Zsuzsikához. A lap alján Petőfi István saját kezű igazoló feljegyzése: „Petőfi Sándor bátyámnak saját kézzel írt költeménye. Petőfi István Felegyháza Octb 13. 867.” A kézirat a szakleltárkönyv feljegyzése szerint „a Petőfi Társaság törzsanyagából való”, ajándék az 1900-as évek elejéről. A régi iktatókönyvből megállapítható, hogy az ajándékozó egy olvashatatlan nevű, talán Berenczeny Béla, komáromi ügyvédtől kapta a kéziratot. Ez korábban még együtt volt a Balláné Nagy Zsuzsikától őrzött többi kézirattal (Zsuzsikához I., Zsuzsikához II.), de már nem volt azok között, amelyek a nagykőrösi gimnázium birtokába jutottak, feltehetően az 1860-as évek végén. Arra, hogy a kéziratot Petőfi még Dunavecsén odaadta a lánynak, s nem később, Pestről küldte el, a benne lévő szövegvariánsokból lehet következtetni: ezek még egy korábbi szövegállapotot mutatnak, amelyen Petőfi 1844. június–július folyamán több ponton javított. A vers eredeti címe, a korábbi fogalmazásban előforduló Az én kis Zsuzsikám szövegváltozat, valamint az összkiadások keltezése bizonyítja, hogy a dunavecsei Zsuzsika-versek egyikéről van szó: ő az a lány, akinek a megpillantását remélve néz ki ablakán a költő. Petőfi feltehetően egy Zsuzsika-ciklus gondolatával foglalkozott Dunavecsén, ebbe szánhatta a szóban forgó darabot is. A dunavecsei hagyomány szerint Petőfi szállásadójának, Nagy Pálnak két háza volt a községben, két egymás melletti telken. Az egyiknek, mely ma is áll, utcai szobáját foglalta el a költő. Petőfi 1844. június–júliusban, Pesten két módosítást tett a kéziratban, melyekkel az volt a célja, hogy a „Zsuzsika” név ne maradjon a versben: a címet Éjjelre, „Az én kis Zsuzsikám” sort „Az én kedves babám”-ra változtatta.

Benczúr Gyula Petőfi Sándort ábrázoló, 1909-ben keletkezett mellképe a költő híres dagerrotípiáját idézi. A festő a Petőfi Háznak ajánlotta fel művét. A nagylelkű adománynak és a Petőfi Társaság körültekintő szerzeményezésének köszönhetően van ma is a múzeum őrzésében. A Vasárnapi Ujság munkatársa így igen lelkesen írt az alkotásról: „A mi érzésünk szerint ilymódon sikerült olyan arczképét festenie, a mely hívebben, megbízhatóbban, jellemzőbben adja vissza a költő arczát, a valamennyiünknek kedveset, mint akármelyik az eddig ismert arczképek közül. Minket különösen a szem sötét, erős gondolatokat és érzéseket tükröző tekintete ragad meg a valószerűség hatásával, – csakugyan így nézhetett az a férfi, a ki egész lényével élte azt az eszmét és érzést, amely lelkébe belevette magát, akiben elvont eszmék, mint: szabadság, haza, barátság, – eleven életté váltak, aki dalolta az életet és élte a dalt.”

Forrás:

S. A.: Petőfi Sándor új arczképe: Benczúr Gyula festménye, Vasárnapi Ujság, 1909. márc. 14., 205-206.

Miután Emich Gusztáv megvásárolta a költőtől összes verseit, minden kötetének ő lett a kiadója vagy bizományosa. Az 1847-es Összes költeményei megjelentetését követően 1848-ban újabb kiadást rendezett sajtó alá, melynek első kötetében az 1842–44 közötti versek, a másodikban pedig a folytatás, az 1846 végéig született alkotások kaptak helyet. Az Életképek az 1848. február 6-i számban már hirdette: „Megjelentek Petőfi összes versei Emich Gusztávnál második igen csinos kétkötetes kiadásban. Áruk: 3 frt.” A kiadásnak három, egymástól némileg különböző szedésváltozatát sikerült azonosítani: a kelendőség miatt Emich háromszor szedette ki a gyűjtemény szövegét. 1850-ben, az osztrák rendőrség által Emich Gusztáv Kígyó utcai üzletében tartott házkutatást követően a kiadói készleteket lefoglalták, csak nagy nehézségek árán kapta vissza a példányokat. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

Petőfi Sándor feltételezett borospohara. „Különben én becsüllek, oh, pohár! / Csak egy van benned, amit restelek; / Azt restelem csak benned, oh pohár! / Hogy olyan könnyen kihörpentelek. // Ha én tenéked volnék, oh pohár! / Ki nem fogynék a borból sohasem; / Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! / Innál belőlem véges-végtelen.” (Petőfi Sándor: Poharamhoz, 1844)

A pohár zöld színű öntött üvegből készült. Felső része alul elkeskenyedő henger, lent a talp tölcsérszerűen kiszélesedik. A felső rész peremén egy, alján két kidomborodó csík fut. A kettő közötti sávban körökben elhelyezett félgömbök adják a mintát.

A tálat Petőfi Sándor gyermekkorában szomszédjánál, a Varga családnál használta Kiskunfélegyházán.

Kerek, mély, fehér mázas habán fajansz tálka. A középső feliratot (1757) zöld színű sávos minta veszi körül, a perem festése kék. A tálnak felső és alsó részén fülszerű, háromszög alakú, virágmintás fogója van, egy-egy lyukkal a felfüggesztéshez.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-ra kitűzött esküvőjéig nem sok idő volt már hátra, hogy Petőfi rendezze anyagi helyzetét, és fel tudja mutatni, képes majd eltartani jövendőbelijét. Magasabb honoráriumot kért például Kovács Páltól, a győri Hazánk, illetve Jókaitól az Életképek szerkesztőitől, és ezért kezdte meg a tárgyalásokat Emich Gusztávval (1814–1869) egy újabb gyűjteményes kiadás ügyében. Hetekig tartó alkudozás eredményeként született meg az itt látható szerződés szövege, mely szerint: – Petőfi örökre eladja az előző kötetében megjelent költeményeinek kiadási jogát, – Emich fizet ezért a költőnek 1500 pengő forintot három részletben, – a költő az ezután írandó költeményeit tartozik összegyűjteni – mindaddig míg 35 ívnyi vers össze nem gyűlik – és a kiadónak megjelentetésre átadni 2000 pengő forintért. A megállapodás Emich Gusztáv és Petőfi Sándor aláírásával és monogramos vörös viaszpecsétjével zárul. A továbbiakban a részletkifizetések teljesítése és ennek elismerése sorakozik, az utolsó hét pénzfelvételt Petőfi Sándorné igazolta 1850-ben és 1851-ben. A szerződés végén apja nevében ifjabb Emich Gusztáv hitelesítette aláírásával a Petőfi-szerződést, a Petőfi-verskiadási jogokat átruházták az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.-re, melyet maga Emich Gusztáv alapított 1868-ban, de a kiadó munkájában már csak részvényesként vett rész. A Petőfi kézírásával írott szerződést az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. ajándékozta a Petőfi Társaságnak. A szerződésnek készült egy másik példánya is Emich Gusztáv kézírásával, ez Petőfi tulajdonában volt, hagyatéka részeként a Nemzeti Múzeum, azaz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került.

Ferenczy Béni (1980-1967) 1948-ban, a forradalom 100. évfordulójára készítette Petőfi-szobortervét, de a megrendelőnek végül nem tetszett a vékonydongájú, minden pátoszt nélkülöző, kemény tartású fiatal legényt formáló alkotás. A gipszben maradt szobrot egy pincéből Hatvany Lajos hozta elő, s tette a nagyközönség számára is láthatóvá, amikor Így élt Petőfi című könyvének (1955) borítójára tetette. Az évekig dugdosott szobor először Gyulán (1960) állították fel, majd kalandos úton eljutott Milánóba, ahol a híres Biblioteca Ambrosianába - talán a világ első múzeumába - került. A Cortile degli Spiriti Magni (az európai kultúra nagy gondolkodói) loggiás udvarában helyezték el, Platón, Aquinói Szent Tamás, Goethe, Chateaubriand, Schiller, Dante, Galilei, Shakespeare, Manzoni társaságába. A Petőfi Irodalmi Múzeum kérésére az 1960-as évtizedben bronzba öntötték, s hosszú ideig a Petőfi-kiállítások központi alakja volt. Az elmúlt évtizedekben a múzeum kertjében állt, s március 15-én, július 31-én az irodalomszeretők Petőfi-ünnepét itt tartják Ferenczy Bénire és Petőfire egyszerre emlékezve.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.

A grafikán látható jeleneten Petőfi Sándor éppen a forradalom legikonikusabb versét, a Nemzeti dalt szavalja. A körülötte ülők feszült figyelemmel hallgatják a költeményt. A rajzot készítő művész, Révész Imre előszeretettel festett történeti témájú képeket. Nem csoda, hogy e témát kedvelte, hiszen mesterei Székely Bertalan és Munkácsy Mihály voltak. Munkácsy olyannyira nagy hatással volt rá, hogy Mukácsy-ösztöndíjat is nyert. A Petőfit ábrázoló kocsmai zsánerképe is megidézi a festőfejedelem Siralomház című képének kompozíciós megoldásait.