A Petőfi Társaság 1911-ben közreadta a Petőfi ház történetét és műtárgyait leíró katalógust. Ebben a kiadványban szerepel 182-es szám alatt Petőfi lovasszobra 1852-ből, a következő történet kíséretében: „Ezt a szobrot Herlicska paksi vendéglősnek egy vándorló szobrász adta emlékül, amikor vándorlása közben hozzá betért és néhány napot nála töltött." A Petőfit lóháton ábrázoló kisplasztika nagy valószínűséggel a költő halála után legkorábban készült szobrok köréhez tartozik (Petőfi halála után először 1850-ben Alexy Károly készített büsztöt a költőről). Az ismeretlen mester kissé felfelé néző arccal, nagy hajjal és kis kecskeszakállal ábrázolja Petőfit, felül nyitott ingben. A gyűjteménybe Kéry Gyula gyűjtése nyomán került be, a Herlicska család adományaként.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 63.

Jan Styka neves lengyel festőművész a magyar kormánytól kapott megbízást arra, hogy a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, 1898-ra fesse meg az 1848–49-es események egyik felemelő történetét. A legnagyobb össznépi látványosságnak tervezett körkép témájául Styka az 1849. március 11-i nagyszebeni ütközetet választotta, ahol Bem József lengyel tábornok fényes győzelmet aratott az osztrák–orosz haderő felett. A festő az előkészületek során alapos feltáró munkát végzett. Munkatársául három lengyel művész mellett Vágó Pált, Spányi Bélát és Margitay Tihamért választotta. 1897 áprilisában kezdtek munkához, 1897 őszén a lengyel közönség már láthatta is az elkészült művet. 1898 elejétől a Városligetben egy külön erre a célra épített pavilonban lehetett megtekinteni a tizenötször százhúsz méteres, körpanorámájú festményt. Bem és vezérkara mellett a festmény egyik kimagasló alakja a fehér lovon, fehér köpenyben kalapját lengetve megjelenő Petőfi. Bár a költő köztudottan nem volt jelen a nagyszebeni ütközetben, mint ahogy a székely haderők sem csatlakoztak ekkor még Bem seregéhez, a sűrítetten, filmszerűen előadott történet hitelesnek tűnhetett.
A körképről fotóalbum, katalógus jelent meg, műlap formájában a Petőfit középpontba állító részét sokszorosították és árusították. A festő nem találta meg anyagi számításait, ezért a körképet feldarabolta, feltehetően árusította, így az megsemmisült, szétszóródott, jelenleg 36 részlet ismert belőle.
Az itt látható festmény a panorámakép vázlata, mely a kép központi elemét, Petőfit ábrázolja.

Egressy Gábor gyűjtötte kortársai verseit. 1838-tól vezette azt a szavalókönyvet, melynek 82. és 83. lapjára barátja, Petőfi leírta a Dalaim és Az őrült című verseket 1846-ban. Egressy Gábor szavalókönyve az OSZK-ban található (OSZK Kt. Fol. Hung. 1754.), a PIM gyűjteményébe a kitépett 81–84. oldalak kerültek. Az 1. és 3. fólió rektón a Petőfi Ház 1907 feliratú körbélyegző látható, az 1. fólió rektóján Egressy Gábor hitelesítő sorai. Dr. Kacziány Géza visszaemlékezései szerint a Dalaim legelső eredeti példánya Orlai Petrich Soma tulajdonában volt, Kacziány többször is látta. Orlai a kézirattal kapcsolatban azt a történetet mondta el Kacziánynak, hogy Petőfi egy napon hozzárohant és első szava ez volt: „Adj hamar egy árkus papírt!” Orlai a félívet adta neki, mire leült és egyfolytában leírta a Dalaimat s a kéziratot aznap ott hagyta nála s másolatot csak később vett róla. Az őrült keletkezésére Berecz Károly úgy emlékezett, hogy Petőfi három éjjel egyfolytában megálmodta, majd leírta. Várady Antal szerint azonban Az őrült közvetlen előzménye Császár Ferencnek az Életképekben Petőfi ellen írott bírálata, melyre Petőfi először ellenbírálatot akart írni Császár verseiről, majd meggondolta magát, s a Berecz által is említett alkotói szokása szerint „vagy egy óráig föl s alá járkált szó nélkül, a két garasossal labdázott, azután megírta Az őrültet egy folytában.” (Várady Antal: Berecz Károly visszaemlékezései Petőfi Sándorra, 1874) Az Ellenzéki Kör 1847. március 16-i estélyén Vörösmarty Mihály az Országháza, Petőfi az erre az alkalomra írt A nép nevében és Dalaim című verseit szavalta el, Egressy pedig Az őrülttel aratott nagy sikert. Az első magyar szabadversnek tekinthető költemény zaklatott szövege előadói kihívásként sem utolsó. Petőfi vándorszínész korában többször látta Egressy alakításait, szerepformálását követendő példaként állította maga elé. Később a Pesti Divatlap segédszerkesztője, színireferensként rendre elismeréssel írt Egressy játékáról. Az 1844. augusztus 7-i Macbeth-alakítás hatására Egressy Gáborhoz című, filozofikus versében „megénekelte”, ünnepelte barátját. A kétlapos kéziratot a színész egyik fia adta el 1879-ben apja hagyatékával együtt; a szavalókönyvet az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményezte, míg a kitépett lapok más úton, ajándékként kerültek a Petőfi Ház tulajdonába 1907-ben.

Petőfi 1848 októberében írta a verset Erdődön, a pákozdi csatát követően. A vers történelmi hátterét adja a forradalom első csatája; az első strófa utal az 1848. szeptember 29-én vívott pákozdi ütközetre, melyben a magyarok megfutamították Jelačić horvát bán sokkal nagyobb létszámú és képzettebb csapatait. De a mű családi vers is, hiszen Petőfi édesapja a címben megidézett zászlótartó. Az ekkor ötvennyolc éves Petrovics István ugyanis Vasvári Pál négy századból álló önkéntes alakulatának, a Fővárosi Csapatnak lett tagja, őrmesteri rangban volt zászlótartó. Az alakulat először a budai hegyekben, majd Ivánka Imre alezredes dandárjához beosztva a bán csapatait követő hadsereg elővédjét alkotta. Az október 9-én már a Lajtáig eljutott csapat október 18-án érkezett vissza gőzhajón Pozsonyból. „Vasvári rövid beszédben, de meleg szavakkal adta elő, hogy a nemzeti lobogó, e szent jelvény hívebb kezekre nem lehet bizva, mint hazánk jelenkori egyik legnagyobb és legnépszerűbb költője, Petőfi édes atyjáéra. […] Petőfi atyja mélyen meg volt hatva e nagy kitüntetés által, szemeiből a könny, az öröm könnye csordult ki, s alig talált szavakat e váratlan megtiszteltetésért, s nem győzte viszonozni az ezernyi kézszorítást és üdvözletet. […] Azonban amily népszerűek és kedveltek voltak a kardalnok-tüzérek az egész magyar táborban, épp oly nagy kegyelettel viseltetett mindenki a pesti önkénytes csapat zászlótartója, a tisztes ősz férfiú, Petőfi atyja iránt. Midőn az éj beálltával a tábori tűz föllobogott, százankint csődültek köré, tisztelettel üdvözölték, mindenki kedvét és barátságát kereste, ami igen jólesett az öregnek, s csakhamar földerült, beszédbe eredt ifjú bajtársaival; s szeretett is beszélni, miután látta, hogy mily áhitatos figyelemmel hallgatják. Természetes, hogy beszédének legkedvencebb tárgya fia, Sándor volt, akinek nevét, ha ajkaira vette, arca mindannyiszor kigyulladt, mintha szívéből a vér odaszökött volna föl, s olyankor hangja is ünnepélyesebb volt, a büszke önérzettől. (Egerváry P. Ödön: Petőfi atyja mint szabadságharcos, Vasárnapi Ujság, 1882. 11. szám) Így lett Petrovics István fia egyik legismertebb szabadságharcos mozgósító versének ihletőjévé. A költeményt Petőfi eredetileg a Kossuth Hirlapjába szánta, végül azonban az Életképekben jelent meg 1848. november 19-én. Érdekes adalék, hogy Petőfi családjának minden férfitagja részt vett a szabadságharcban: öccse, Petőfi István végig harcolt, s közlegényből a százados rangig vitte. A verzón Kertbeny Károly (1824–1882) műfordító ceruzaírású német fordítása látható. Kertbeny Károly 1849. április 15-én Nürnbergből írott, Erdélyi Jánosnak szóló levelében tudatta, hogy fordításában néhány hét múlva megjelenik a Gedichte von Petőfy. Feltehetően a kötet terjesztéséhez kért ekkor adatokat: „Kapcsolataim magával Petőfivel utazásaim miatt néhány éve megszakadtak, és ma már azt sem tudom, hogy hol tartózkodik ez a költő, ennélfogva tőle magától nem kérhetek adatokat az életéről; ezért fordulok Önhöz azzal a kéréssel, legyen szíves közölje velem, amit tud róla: Mikor született? Hol? Ifjúkora? Élményei? Utazásai? Műveinek pontos jegyzéke? Valóban táblabíró lett Szatmárban? Mikor és kit vett feleségül? Milyen politikai szerepet játszott a forradalomban, s most a háborúban? Végül: Petőfinek 1848 márciusa óta 1849 januárjáig állítólag nagyon sok politikai költeménye jelent meg, nem kaphatnám-e meg őket?…” A kézirat intézményünk jogelődje, a Petőfi Házat létrehozó Petőfi Társaság által gyűjtött Petőfi-relikviák részeként tagozódott be az országos irodalmi múzeum alapgyűjteményébe: Hongkong 4. kormányzójának, a közgazdász és politikus Sir John Bowringnak (1792–1872), nem mellesleg neves angol Petőfi-fordítónak fia ajándékozta a Társaságnak 1891-ben. A hitelesítő levélből megtudható, hogy apja Kertbeny Károlytól kapta a fóliót még 1866-ban. Ezért nem meglepő, hogy a hátoldalon a mű német nyelvű fordítása található Kertbeny ceruzaírásával. A költemény másik autográfját az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi.

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett. Az Oh mi szép... kezdetű vers kivételével a Mednyánszky Bertához írott Szerelem gyöngyei című ciklus darabjai. A rektón „Petőfi-Társaság 1876” feliratú körbélyegzővel.

„Szólj üdvességemnek / Megváltó keresztje! / Nem nyílik meg ajkad? / Semmit sem felelsz- e?— / Oh, mikép felelnél, / Hiszen néma nyelvvel... / Kiterítve... holtan... / Koporsóban fekszel!” (Petőfi Sándor:Elmondom, mit eddig...1845)

Az ereklyetartóban üveg alatt nyersselyem alapon 9 ovális, világosbarna, fényes levél látható. A Petőfi Társaság által készített ereklyetartó kerek rézkeretének peremén préselt technikájú, stilizált virágmintás díszítés fut körbe. A keret tetején az odaforrasztott dísz két, szalaggal összefogott, olajágat formáz, virágfüzérrel. A keret hátoldalán, alul kis rézlapocska rögzíti a kivehető réz hátlapot.

Petőfi Sándor feltételezett sakk-készlete. A Petőfi Társaság anyaga, feltehetően Tiltsch József szászsebesi evangélikus pap unokájától, Schlotsch Matildtól került a Petőfi Ház tulajdonába. Kéry Gyula gyűjtése. Szászsebesen, Tiltsch József evangélikus pap házában tartózkodott a költő 1849. április 4–12-ig, ahol Füzessy Zsuzsanna házvezető gazdasszony gondosan ápolta a kissé gyengélkedő költőt. „Szórakozása majdnem naponta abban állt, hogy a háziasszonnyal sakkozott, mely sakkjáték tulajdonát képezte.” (Gerley Vilmos: Petőfi Szászsebesen.) A leltárkönyvek mindegyike mást mond a partner személyét illetően: Tiltsch nevelt leányával, Füzessy Zsuzsannával, a háziasszonnyal [a három lehet egy személy], vagy Bem tábornokkal sakkozott.

A kézirat tisztázat, kékeszöld fóliókon, korábbi kétrét hajtogatás nyomaival a mottót Petőfi eltérő színű tintával és szemmel láthatólag utólag írta be a cím és a szöveg közé, a mottó a későbbi közlésekből elmaradt. A versnek még két kéziratváltozata lappang: Somogyi József 1871-es állítása szerint Petőfi Debrecenben a szeme láttára írta az Ivás közben című verset, majd átadta a Lepke című kéziratos diáklap számára. Somogyi József közölte az addig ismeretlen mottó szövegét is. Ez a kézirat azonban sohasem került elő. Péchy Imre pedig Kiadatlan költemény Petőfitől című cikkében (Figyelő, 1871, jan. 24., 43.), melyben egyébiránt a Sorshúzás előtt című verssel foglalkozik, megemlíti, hogy apja, aki „mint hittanhallgató 1843–44-ben Debrecenben ismeretségben állt Petőfivel”, kézirataiból több költeményt lemásolt, az Ivás közben című bordalt is. Ez másolat volt ugyan, de elképzelhető, hogy egy ismeretlen eredeti kézirat után készült, mely nem azonos a most bemutatottal. Ez a másolat sem került elő. Érdekes, hogy Petőfi saját kezűleg sajtó alá rendezett köteteiben az Ivás közben messze került a többi debreceni verstől: az 1844. április–májusban írt dunavecsei versek között találjuk, az Éjjel és a Vizen szomszédságában. Ferenczi Zoltán feltevése szerint a Nemzeti Körtől felkért bírálók hagyatták ki. Vidám diáktársaságban való előadásra alkalmas darab, mely kitűnően megfigyeli a borközi állapot tüneteit (dadogás, szótévesztés, hencegés azzal, hogy bírja a bort, elálmosodás), de a zsánerfigurával azonosul. A költemény előzménye annak az 1844. évi verscsoportnak melyben Petőfi telhetetlen borivó, könnyelmű bohém-figurának mutatja magát. Pándi Pál mutatott rá, hogy a vers tudatosan illeszkedik a műfaj irodalmi előzményeihez, a költemények eredetileg egy Csokonai-strófa volt a mottója, formailag pedig a Fóti dalt követi. Maradtak fenn emlékezések a vers keletkezésének állítólagos közelebbi körülményeiről. Kettő közülük megközelítően azonos. Somogyi József így mondja el: Petőfi gyakran feljárt a debreceni kollégium „olvasóköri helyiségébe”, ahol Somogyi és Kovács József többekkel pénzt adtak össze, és kedélyes estét rendeztek. Éjféltájban Somogyi felszólította Petőfit, hogy írjon valamit a Lepke című folyóiratba. Petőfi ekkor papírt kért, és felírta a címet: Ivás közben. A kéziratot a PIM 1965-ben gyűjteményezte Vasberényi Gézától, akihez Szakonyi Emesétől, Balogh Jánosnak, Arany János és Petőfi nagyszalontai barátjának leszármazottjától került.

A szentek és a szentség hírében elhunytak életének kutatásával, bemutatásával és értékelésével, illetve haláluk utáni hatásukkal és tiszteletükkel a hagiográfia foglalkozik. A szentek tiszteletének egyik megnyilvánulása imádságos, meditatív, hosszú erőfeszítés eredményeként létrejövő, „devóciós” képek készítése, amely elsősorban a 18–19. században virágzott. A Petőfi körül kialakult profán, populáris kultusz nem élhetett testereklyéi (csont, haj) gyűjtésével, így maga alkotta meg a legkülönfélébb anyagokból arcmását. Nem volt ritka a hajból készült portré, gyakoribb a szalmából összerakott és megfestett, az intarziás, tojásra festett, a hímzett, horgolt – s mint látjuk: a szőrből készült is, amelyet Petőfi születésének 100. évfordulójára készített a hajmáskéri amatőr alkotó.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.

A tréfálkozó levélkezdet után Petőfi több, éppen aktuális eseményt említ meg ügyvéd és költő ismerősének, Samarjay Károlynak (1821–1894). Többek között első verseskötete, a Versek 1842–1844 (Pest, 1844) kiadásának előkészületeiről számol be, végül még költészeti tanácsokkal is megtoldja sorait. Samarjay Károllyal való levelezésüknek ez az egyetlen megmaradt darabja. A címzés, bélyegző, pecsét és boríték nélküli levelet a Samarjay-család ajándékozta 1922-ben a Petőfi Társaságnak.

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett. A rektón „Petőfi-Társaság 1876” feliratú körbélyegzővel.

A vers kéziratát Petőfi 1847. február 20-i levelében küldte el Kovács Pálnak, miután Kovács február 15. körüli, elveszett levelében visszajuttatta hozzá Nagy-Károlyban című költeményének a cenzor által elutasított kéziratát.
A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

Az 1800-as évek második felében fellendülő szoborállítási hullám során számos magyar író és költő szobra készült le és került ki a közterekre. Petőfi Sándor szobrának elkészítésével 1871-ben bízták meg Izsó Miklóst (1831–1875), aki csak a vázlatok elkészítéséig jutott el. 1875-ben bekövetkező halála után Huszár Adolf (1842–1885) vette át a szobrász utolsó megkezdett munkáit: a Dugonics-emlékművet Szegeden és a budapesti Petőfi-szobrot. Ugyan az Izsó által megformált Petőfi-szobortervet igyekezett minél hűbben követni, ez nem volt egyszerű feladat. Hiszen már Izsó életében is megoszlottak a nézetek arról, hogy Petőfinek forradalmár vagy inkább lírai énjét jelenítsék meg a szobron. Végül egy kevésbé forradalmi hevületű, de Izsó utolsó mintájához leginkább hasonlító változat készült el, és lett felavatva 1882-ben. Az itt látható gipszminta csupán részleteiben (pl. a mintadarabon Petőfi lábánál két könyv van, a kész műnél már nincs) tér el a nagyszabású köztéri szobortól, mely ma is megtalálható Budapesten, az V. kerületi Petőfi téren.

Forrás:

Soós Gyula, "A budapesti Petőfi-szobor felállításának körülményei", in Tanulmányok Budapest Múltjából 11 (1956): 335-343.

Nagy Ildikó, "Az első emlékművek, emlékműpályázatok. Társadalmi igény és művészi teljesítmény", in A magyar művészet a XIX. században, szerk. Sisa József, (Budapest: Osiris Kiadó, 2018), 579-586.

A levél borítékja nem maradt fenn, így Pándi Pál a megszólításból, s a levél tartalmából következtette ki a címzett személyét. Petőfi a levelében említi Szendrey Júliát és házasságukat, s a magáéhoz hasonló boldogságot kíván Kazinczy Gábornak (1818–1864, író, műfordító, országgyűlési képviselő, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja), aki Kazinczy Ferenc egyik unokatestvérének volt a fia. Kazinczy Gábor 1838-ban, alig húsz esztendősen nősült meg, házassága azonban hamarosan felbomlott. Ezt követően a társtalanság magánya nyomta rá bélyegét további életére. Kazinczy Gábor Sátoraljaújhelyen élt, miután pesti lapalapítási kísérleteit sorra akadályozta meg a cenzúra. Petőfi 1847 júliusában, felsőmagyarországi útja során meglátogatta Kazinczyt Sátoraljaújhelyen, s együtt látogattak el Széphalomra. A kéziratot 1960-ban szerezte meg intézményünk a Kazinczy család egy rokonától.

A bejegyzések a Lyrical beauties of Thomas Moore (selected by H. M. Melford, Brunswick, Westermann, 1845, XII, 114 p.) című, a Petőfi Társaság pecsétjével ellátott vászonkötéses kötetben, fakult, foltos fóliókon találhatók. A kötetet könyvtáblát utánzó tékában őrizzük, mely bőrkötéses, selyembéléssel rendelkező, gerincén és borítóján aranyozás. A példányban a következő autográf dedikációk olvashatók: Petőfi Sándor Arany Jánosnak (4. f. rektó); Arany János Garay Jánosnak (2. f. rektó); Garay Jánosné [Babocsay Mária] Kozma Andornak (3. f. rektó). Leveldi Kozma Andor (1861–1933, költő, műfordító, a Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagja) autográf bejegyzései olvashatók a kötet előző tulajdonosairól és a tárgy Petőfi Társaságnak adományozásáról (1 f.); valamint a Forget not the field (A tért ne feledd) című versfordítása (67. f. rektó); és ex librise (2 f. verzó).

A királyokhoz című vers 1848. március 27. és 28. között született, azt követően, hogy felröppent a hír: V. Ferdinánd megtagadta az önálló had- és pénzügyminisztérium megerősítését. Egy március 30-án késő este érkezett királyi leirat igazolta az értesülést, mely tüntetést eredményezett Pesten. A népgyűlés hangulata azonban hamar megváltozott: március 31-én este újabb királyi leirat – melyet Perczel Mór és Eötvös József hozott Pestre – tudatta, hogy a király jóváhagyta a magyar független kormányt és a jobbágyfelszabadítást is. A királyokhoz feltehetően március 29-én jelent meg röplapon, s a Pesti Divatlap már április 1-én írt a költeményről: „A nép kedvelt költője a napokban önállólag kinyomva bocsátá közre A királyokhoz c. költeményét. Ha minden magyar oly radicalis szellemű és lángkeblű volna, mint Petőfi, – úgy nemzetünk talán még a franciáknál is tovább menne.” A művet ért számos bírálatra Petőfi az Életképek május 27-i számában válaszolt: „Ami A királyokhoz című versemet illeti, mely népszerűtlenségem fő oka; az a republicanizmus első nyilvános szava volt Magyarországban és határtalanul csalatkoznak, akik azt hiszik, hogy az utolsó is egyszersmind. A monarchia Európában vége felé jár; a mindenható isten sem mentheti meg többé. Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani.” A röplapon kiadott vers hatására több ellenköltemény is született, így pl. Mező Dániel Honfi szózata. Gróf Teleki József, erdélyi főkormányzó 1849. április 16-án Kolozsvárról küldött jelentésében tudatta a bécsi udvari kancelláriával, hogy A királyokhoz röplapkiadását Erdélyben is terjesztik, s ennek megakadályozására szólította fel a hatóságokat. A röplapot a Heckenast és Landerer társas cég nyomtatta, a nyomtatott jelzés szerint ára „2 pengő kr” volt.