1922 – Aba-Novák Vilmos pályájának kezdete. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára. Az Olgyai Viktor által 1921-ben elindított szak a festőnövendékek számára nemcsak a rézkarc eladhatósága miatt volt vonzó, hanem mert a fényt és árnyékot, a finom tónusokat érzékeltetni tudó rézkarctechnika a fenséget árasztó rembrandti művészet világához, a 17. századhoz repítette vissza őket. Aba-Novák a grafikáiból (67 rajz és 20 rézkarc) rendezi meg első gyűjteményes kiállítását 1922 őszén, az Ernst Múzeumban. 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában megjelenik az Aba-Novák Vilmos nyolc rézkarca című grafikai album. A lap jobb oldalán magasodik Petőfi alakja, kezében papírlapot tart, karja alatt idős édesapja látszik. „Elbeszélünk néha a letűnt időkről. / Hej, régibb idői boldogak valának!” – idézhették Petőfi sorait 1922-ben az Aba-Novák-grafika szemlélői.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.

„Kecskebőrből, 3 részből, belől a két szélső részen gyöngyhímzés virágokból, irónnal és a felírással: Talpra Magyar versért. Pest 1848 Petőfi Sándornak. Felesége hímzése.” (Az Ernst Lajos Magyar Történeti Gyűjteménye, Bp., 1932, 118. o. 9. tétel)

Szendrey Júlia a bőr pénztárcát férjének, Petőfi Sándornak adta emlékül. Ez egy kecskebőrből készült tipikus biedermeier emléktárgy, selyemmel bélelt és gyöngyhímzéssel díszített. Egyik oldalon pufók, meztelen puttó repül kezében virágcsokorral, alatta az alábbi felirat olvasható: "Petőfi Sándornak Pest 1848. Másik oldalán gyöngyből hímzett babérágak és nemzeti színű szalag látható."

„Mi kéj, igy kóborolni / Hegyen és völgyön túl, / Mi kéj! mint dagad keblem! / S erszényem mint lapúl!” (Petőfi Sándor: Ez már aztán az élet!)

„Lesz idő, s tán nem sokára, / A mikor a magyarúl / Éneklő fiúk markába / Bankóteljes tárca húll.”) (Petőfi Sándor: Úti jegyzetek)

Petőfi műveinek első, gyűjteményes kiadása 1847. március 15-én jelent meg, és 3000 példányban fogyott el. A nagy siker hatására Emich Gusztáv 1500 pengőért megvásárolta az összes művek kiadásának mindenkori jogát, s 1848 februárjában sajtó alá került, kiegészülve az 1846 végéig született művekkel, az Összes költemények. A kötet vörös vászonkötést kapott, a fedélen, fedélháton és a gerincen díszes aranyozott dombornyomással, keretezéssel, színes pávatollas metszéssel. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

Az első kötetben, az utólag beragasztott kötéstábla verzóján olvasható Petőfi dedikációja: „Bankós Károlynak barátilag Petőfi Sándor”. A még jurátus Bankóst a költő Pesten ismerte meg, de gyakran meglátogatta Kunszentmiklóson is. Egyik ilyen látogatása alkalmával írta Búcsu Kunszentmiklóstól című versét.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményének részét képezte.

A Petőfi Ház gyűjteményében maradt fenn az a kisnyomtatvány, mely a költő első, Emich-féle gyűjteményes kiadásának hirdetménye lehetett. A nyolclapos alkalmi kiadvány a kötettel megegyező címlapnyomatot, valamint tartalomjegyzéket foglal magában. A 3000 példányban nyomtatott Összes költeményei forgalmazásához készült e figyelemfelkeltő és tájékoztató nyomat.

Petőfi 1848 pünkösdjén összeveszett Jókai Mórral, annak Laborfalvi Rózával bontakozó szerelme miatt. Az ok nemcsak a korkülönbség és a törvénytelen gyermek volt, hanem a színésznő arisztokrata kapcsolatai is irritálták a költőt. Az író ekkor elköltözött Petőfiéktől a Fűzfa utcai Schiller-házból (ma Dohány utca 16–18.), ahol bérlő volt. Petőfi felháborodásában még Jókaynét is értesítette a helyzetről, aki Pestre jőve szemrehányásokkal illette fiát. „Petőfinek e vad indulatossága idézte fejemre életemnek legnagyobb fájdalmát, az anyaátkot” – írta visszaemlékezéseiben Jókai. Tovább rombolta barátságukat és sajtópolémiát is eredményezett kettejük közt a Vörösmartyhoz, Midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én a hadügyben a többséggel szavazott című vers, és annak Jókai akarata ellenére, távollétében való közlése az Életképekben. A levélben barátját Laborfalvi Móricnak nevezi Petőfi, gúnyosan érzékeltetve ezzel, hogy a házasság már megköttetett. Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával augusztus 29-én Rákoscsabán tartották. A levél Jókai Mór hagyatékából került a Petőfi Ház gyűjteményébe.

A Petőfi Társaság anyaga, özv. Arany Lászlóné ajándéka, 1900. február 18-án rögzítették az adományozást a Petőfi Társaság jegyzőkönyvében. „Petőfi-féle szelencze, melyben talérokba kapot fizetését tarttota a magyar seregnél; melyet én váltotam föl bank jegyekért nőjének.” (Arany Jánosné igazoló irata) „Dalolj, dalolj, kedves madár, / Eszembe hozzák e dalok, / Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, / Egyszersmind költő is vagyok.” (Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint, 1849)

A hengeres, szürke, vékony bádogtok alsó pereme kiszélesedő, felső vége levehető, összecsúsztatható.

Petőfi a verset Horváth István, pápai ügyvéd csecsemőkorban, 10 hónaposan elhunyt kislánya temetésére írta 1842. március elején. A kislány keresztapja Tarczy Lajos volt. A vers egyike lehetett azoknak a költeményeknek, melyeket Petőfi 1842 elején Garay Jánosnak, a Regélő szerkesztőjének hiába ajánlott fel közlésre.

Sass Károly (1825–1890) Sass Isvánnak, Petőfi iskolatársának és barátjának volt az öccse. Gazdasági tanulmányait a keszthelyi Georgiconon bevégezvén 1845 őszén az erdődi Károlyi-uradalomba került Júlia apja, Szendrey Ignác intéző mellé írnoknak. Petőfivel a soproni és borjádi együtt töltött idők után, a költő szatmári útja alkalmával, 1846 őszén találkozott újra. A szigorú szülői tiltás ellenére segített a szerelmeseknek leveleik közvetítésében, végül az 1847. szeptember 8-i esküvőn is ő volt az egyik tanú. A borítékká összehajtható, pecséttel rögzíthető lap belső oldalán a levél szövege, a külsőn pedig a címzés olvasható. A címzés oldalán látható, hogy a levelet március 12-én adták fel Pesten, a küldemény Debrecen és Szatmár postaállomását érintve jutott el Erdődre, és Petőfi 12 krajcárt fizetett a küldeményért. A levél Sass István özvegyétől került a Petőfi Társaság gyűjteményébe az 1900-as évek körül.

Petőfi Pesten ismerte meg a jogászkodó Pap Zsigmondot (1823–1904), aki később Nagybányán telepedett le. Festőként is tevékenykedett, Petőfi őt kérte meg, hogy fesse le számára Júliát.

A Térey Mária emlékkönyvébe írott vers később Emléksorok Petőfitől, Emléksorok T. M. kisasszonynak, T. M. kisasszony emlékkönyvébe címeken jelent meg. Petőfi 1846. szeptember 19-én, amikor először járt Erdődön, maga említette, hogy nem folytatja útját Erdélybe, hanem „Szathmáron fog a Restauratióig maradni”. (Szendrey Júlia levele Térey Máriának, Erdőd, 1846. szeptember 22.). A költő október 21-én valóban Nagykárolyban tartózkodott, ahol számára váratlanul, Téreyéknél, Júliával találkozott. Petőfi úgy vélte, Térey Mari szervezte meg a találkozást, erre utal a vers talányos hangneme és a „neked köszönhetem” szófordulat.

Orlai Petrics Soma (1822–1880) festőművész, a történeti festészet jeles alakja, anyai ágon Petőfi Sándor másodunokatestvére. Pápán jogi végzettséget szerzett, tanulmányai egy részét Petőfivel és Jókaival végezte, hatásukra írogatott is. Megfestette Petőfi Debrecenben című képét, amely a nyomor és nélkülözések napjaiban, fűtetlen szobában, verseit rongyos szalmaszéken írva ábrázolja a költőt. Fakult, foltos kézirat. Az első fólió verzóján Ernst Lajos gyűjteményének pecsétje, a második fólió verzóján címzés, postabélyegző, és ép viaszpecsét, középen a pecsétnél a papírlap kiszakítva.

A költő mentorának, Vörösmartynak ajánlott kötet műveinek első gyűjteményes kiadása. A háromezer példányban, nagy nyolcadrét alakú, finom velinpapírra nyomtatott munka 1847. március 15-én jelent meg, s az 1840-es évek magyar könyvkiadásának kiemelkedő darabja. A kiadás jogáért Petőfi 500 pengőt kapott, s a háromezer példány néhány hónap alatt elfogyott. A nagy siker miatt Emich Gusztáv 1500 pengőért megvette a kiadás mindenkori jogát. Az előszó végül kimaradt a kötetből, helyette – feltehetően a jóindulatú cenzor tanácsára – a Szabadság, szerelem! közismert hat sora olvasható mottóként a mű elején. A könyvben nem szerepel A helység kalapácsa című komikus eposz, mert ennek kiadási joga Geibel könyvárusé volt, aki még eladatlan példányokkal is rendelkezett. Az előzéklapon látható acélmetszetű címképet Barabás Miklós rajza alapján Tyroler József készítette.

A hazai ipar védelmére indított mozgalmak közepette, erős indulat hatására született verset – szemben például a hasonló témájú Védegyleti dallal – Petőfi minden kötetébe beválogatta. A vers népszerűségére utalhat az is, hogy az első oldala teljesen kifakult, megbarnult, míg a második oldal – az utolsó két, autográf versszakkal és Kolmár József későbbi igazoló soraival – kiválóan olvasható. Az ok nem lehet más, csak az, hogy a kézirat gyakran szerepelt – feltehetően a Petőfi Házban – kiállításon, a hosszas fényhatás és a nem megfelelő klíma megtették romboló hatásukat. Sajnos nem ez az egyedüli ilyen állapotú Petőfi-kézirat. Kolmár József (1820–1917) tanár, költő – aki Petőfit követően a Pesti Divatlap segédszerkesztője lett – a kéziratot Petőfitől kapta, és Kéry Gyula, a Petőfi Társaság titkára útján került a Társaság gyűjteményébe.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Közismert, hogy Petőfi megpróbálkozott a színészmesterséggel saját és Rónai álnév alatt is: főként statisztált, néma, illetve egymondatos segédszínészi feladatokat kapott. A költő megtiszteltetésként, már irodalmi teljesítményei elismeréséül felléphetett 1844. október 12-én a Nemzeti Színházban barátja, Egressy Gábor jutalomjátékán Szigligeti Ede Szökött katona című népszínművében, ahol Gémesi nótáriust játszotta. Egressy Gábor a Magyar Színházi Lapban több évtized múltán már anekdotaként adta elő az esetet: „Petőfi Sándor 1845-ben azt kérdezi tőlem: – Mit adsz jutalom játékodul? Egressy: A »Szökött katonát«. Petőfi: Lehetetlen!... És mit játszol benne? Egressy: A szabót! Petőfi: Lehetetlen. Eszerint eldanolod azt is, hogy »Három alma meg egy fél…« Egressy: Természetesen! Danoltam én már operában is! Petőfi: Mit gondolsz? Hátha ugyanakkor én is föllépnék? Egressy: Dicső lenne?! Mit játszanál? Petőfi: A jegyzőt! Ha sikerül: színész maradok. Ha nem – akkor Thaliától örökre búcsút veszek. Egressy: Hogyne sikerülne! A próbák sikerültek is. Jön az előadás. Sándor elejétől végig bátran, kedélyesen játszott, és ügyesen mozgott. Csupán hangja volt egy kicsit fakó a sok dohányzástól. Mikor azonban a végjelenetben ezt kell mondania (az illetőkre mutatva): »Ez itt a vőlegény – ez pedig a menyasszony«, Sándor – szórakozásból – a leányt mutatta be vőlegényül, s a fiút pedig menyasszonyul, mire a karzatról egy kis nevetés hallatszott. Sándor ezt a cselét a Sors intésének vélte, s a színészi pályáról csakugyan végkép lemondott.”

Tichy Gyula a Jóslat című, befejezetlenül maradt, különleges tollrajzciklusa az I. világháború alatt keletkezett. Megidézve a magyar történelem, tudomány és irodalom nagy alakjait, tudományos fantasztikus vízióba illesztette őket. A történet Petőfi Sándorral indul, akinek a felébresztett Hadúr hét nyilat ad. A költő a Királyhegyről egymás után kilövi a nyílvesszőket. A vesszők egy-egy elhunyt nemzeti hőst keltenek életre (például Kőrösi Csoma Sándort, Széchenyi Istvánt, Madách Imrét). A feltámasztott hősök saját csodafegyvert kifejlesztve, harcba szállnak népük oldalán.