Emich a szabadságharc leverése után tervbe vette Petőfi teljes költői életművének kiadását. Korábban 1846-ig tette közzé a cenzúra által is engedélyezett műveket, ezúttal viszont az 1847 és 1849 közötti, javarészt publikálatlan műveket készült kinyomtatni. Miután Szendrey Júlia átadta Petőfi hátrahagyott műveit, Emich 1850 nyarán hozzálátott a kötet nyomdai munkálataihoz, melyet nagy gonddal végzett, igyekezvén a cenzúra előírásainak is megfelelni. Noha Emich kihagyatta vagy megrövidítette a forradalmi verseket, a nagy érdeklődéssel várt kiadványt elkobozták a hatóságok, majd bezúzták a még bekötetlen íveket. Néhány példányt – melyet utólag kötöttek be – sikerült megmenteni. Múzeumunk az egyetlen teljes, címlappal ellátott, egybekötött variánst őrzi. A szintén ritkaságnak számító kétkötetes változatból is birtoklunk egyet. Az itt látható Újabb költemények megmentett példányának íveit egy nyomdász az inge alatt csempészte ki a Kígyó utcai üzletből, amit maga Emich rejtett el és őrzött meg. A kiadó ex librise látható ezen a példányon.
Petőfi Istvánnak e levelén kívül csak egy bátyjához írott levelét ismerjük. Azt, melyet az Életképek 1848. július 16-i számában közölt. E levélben Petőfi István Petőfi Sándor őrnagyi rangjáról és a katonaságról való lemondásának nyilatkozatára utal, mely a Közlöny 1849. június 17-i számában jelent meg. Petőfi István szintén önként állt a szabadságharc katonái közé, a levélben említett kinevezése századosi rangját jelenti. A kéziratot Kéry Gyula gyűjtötte be Kuczkay János szarvasi illetőségű ügyvédtől, Petőfi István hagyatékának gondnoka tulajdonából a Petőfi Társaság számára.
A Petőfi Társaság anyaga, Bonyhai Benjámin adománya. 1709-ből való régi karosszék, melyben Orlai Petrics Soma Mezőberényben 1849 júliusában, a költő halála előtt néhány nappal lefestette Petőfit. (Orlai Petrics Soma: Petőfi Mezőberényben, 1849, olaj, karton, ltsz.: 65.44.1.) A hajdani tulajdonos, Bonyhai Benjámin 1885-ben adta át a széket a Petőfi Társaságnak verssel is kiegészített átadólevéllel. „Újévi ajándok e hasadt ódon szék, / az idők viharja által roncsolt emlék. / És ha bár a fája itt-ott már szúette, / Petőfi azt mégis ereklyévé tette: / Mert az ezernyolczszáznegyvenkilencz évben, / Július havában vendég volt Berényben, / A hol családjával Petricsékhez szállott, / Miután azokkal rokonságban állott: / Engem mint ismerőst röktön felkeresett, / még ifjabb korából reám emlékezett: / S ha Soma hon nem volt s ott megunatkozott, / Hozzám jött s e székbe ülve csibukozott.” (Bonyhai Benjámin verses levele a Petőfi Társaságnak, Mezőberény, 1885. jan. 5.) A levél szerint Petőfi a festendő kép kedvéért vitette át Petrichékhez Bonyhaiéktól a szép, régi széket.
1. A bejegyzések Bresztyenszky Adalbert Antal (1786–1850) Elementa Algebrae, seu Arithmeticae generalis (Győr, 1829, 415 p. + XVI p. + 3 f.) című tankönyve hátsó belső borítólapjának rektóján, a Vándordalok című Petőfi-ciklus második darabjának szövege alatt, autográf ceruzaírással, mely elhalványodott. A pápai éveket megelőzőn csupán két műfordítás-kísérlet található a Petőfi életműben (két Martialis-epigramma), Pápán négy műfordítást készít, ez után pedig egészen 1846-ig nem fordít verset. Ezért számít különlegességnek a Hazatérés, mely a pápai műfordítások első darabja. Valószínű, hogy a fordításra a Képzőtársaságban kapott ösztönzést. A Képzőtársaság elnöke, Tarczy Lajos még Petőfi érkezése előtt, egy kis antológiát szerkesztett tanítványai számára: Gyöngyök a’ német költészetből – Olvasókönyvül az ifjúság számára gyűjté Tarczy Lajos oktató (I. füzet Pápa, 1839; II. füzet, Pápa, 1841). Petőfinek a Pápai Érdemkönyvben fennmaradt fordítási kísérletei közül háromnak Tarczy Lajos gyűjteménye volt a forrása; Petőfi a Hazatérés című Heine-versen kívül Friedrich von Matthisson Elégia egy várrom fölött és Matthias Claudius a Pórnak esti dala című verseit fordította le. Heine nevével Petőfi nem Tarczy Lajos gyűjteményében találkozott először, Orlai Petrics Soma Lenauval együtt említi Heinét mint a Pápán tanuló Petőfi kedvenc költőit (Orlay Petrics Soma: Adatok Petőfi életéhez, Budapesti Szemle, 1879 344.). A műfordítás 1842 januárjában készülhetett, Petőfi 1842. február 2-án adta be bírálatra. A Pápai Képzőtársaság jegyzőkönyve ugyan nem említi a Hazatérést, de valószínűleg csak véletlenségből maradt ki. 2. A kézirat Petőfi egy Pápán használt tankönyvének lapjai közt, külön fólión maradt fönn. Most a kötet végére beragasztva található. Elképzelhető, hogy e zsenge egy unalmas számtanóra terméke volt. Petőfi 1841 október végétől 1842 augusztus végéig volt pápai diák, ezt a két strófát, feltehetően az első szemeszterben írhatta, lévén a kézírás hasonló a Hazatérés kéziratán találhatóhoz, melyet Petőfi 1842. február 2-án adott be bírálatra. A százhúsz év lappangás után előkerült fogalmazvány lírai gyakorlat csupán, valószínűleg egy olyan kísérlet, mely folytatás nélkül maradt: erre vallanak a verselés kezdetlegességei (döcögő jambusok, ige és igekötő két sorba tördelése) is, illetve a tény, hogy Petőfi nem foglalkozott a művel tovább. A könyv Darvas Lajos műgyűjtő hagyatékából 1960-ban került a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
Kecskeméthy Aurél (1827–1877) ügyvéd, író, újságíró 1844 nyarán, joghallgató korában ismerkedhetett meg az akkor éppen segédszerkesztő Petőfivel. Kezdetben barátság kötötte össze őket, ám később politikai nézeteik és egyéniségük különbözősége miatt elhidegültek egymástól. Levelezésükből mindössze ezt az egy darabot ismerjük. Kecskeméthy előző levelében szemrehányást tehetett Petőfinek, aki a Jókay Mórhoz című, 1845. december 15-én megjelent versében barátaival szembeni bizalmatlanságának, kiábrándultságának adott hangot, egyedüli igaz barátjának Jókait jelölve meg. Petőfinek a barátságról és Jókai iránti érzéseiről szóló sorai – a levél első oldalán – hosszasan lehetett kiállítva, mert a lap megbarnult, az írás elhalványult. A levél eredeti külleme a lap alji hat soron mérhető le, ugyanis a trágár kifejezés miatt ezeket a sorokat letakarhatták, ezzel a közönséget a megbotránkozástól, a kéziratot pedig a fény károsító hatásától óvták meg. A második oldalon aláírás gyanánt „PS mpr.” szignót látunk, ami a költő monogramja és a manus proprium, azaz a saját kezével rövidítése. A levelet négyrét hajtotta Petőfi, és vörös viaszpecséttel rögzítette. A pecsét töredékeit láthatjuk a lap jobb alsó sarkában és a bal alsó négyzetben, míg az aláírás alatti négyzetben a címzés olvasható. A postai rájegyzések és pecsétek hiánya arra utal, hogy nem postai úton kézbesítették a levelet. A kéziratot állítólag Frankenburg Adolf, az Életképek hajdani szerkesztője adományozta a Petőfi Társaságnak.
A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett. A második vers kezdő sora később: Elnémult a fergeteg süvöltő… A rektón „Petőfi-Társaság 1876” feliratú körbélyegzővel.
Egressy Gábor gyűjtötte kortársai verseit. 1838-tól vezette azt a szavalókönyvet, melynek 82. és 83. lapjára barátja, Petőfi leírta a Dalaim és Az őrült című verseket 1846-ban. Egressy Gábor szavalókönyve az OSZK-ban található (OSZK Kt. Fol. Hung. 1754.), a PIM gyűjteményébe a kitépett 81–84. oldalak kerültek. Az 1. és 3. fólió rektón a Petőfi Ház 1907 feliratú körbélyegző látható, az 1. fólió rektóján Egressy Gábor hitelesítő sorai. Dr. Kacziány Géza visszaemlékezései szerint a Dalaim legelső eredeti példánya Orlai Petrich Soma tulajdonában volt, Kacziány többször is látta. Orlai a kézirattal kapcsolatban azt a történetet mondta el Kacziánynak, hogy Petőfi egy napon hozzárohant és első szava ez volt: „Adj hamar egy árkus papírt!” Orlai a félívet adta neki, mire leült és egyfolytában leírta a Dalaimat s a kéziratot aznap ott hagyta nála s másolatot csak később vett róla. Az őrült keletkezésére Berecz Károly úgy emlékezett, hogy Petőfi három éjjel egyfolytában megálmodta, majd leírta. Várady Antal szerint azonban Az őrült közvetlen előzménye Császár Ferencnek az Életképekben Petőfi ellen írott bírálata, melyre Petőfi először ellenbírálatot akart írni Császár verseiről, majd meggondolta magát, s a Berecz által is említett alkotói szokása szerint „vagy egy óráig föl s alá járkált szó nélkül, a két garasossal labdázott, azután megírta Az őrültet egy folytában.” (Várady Antal: Berecz Károly visszaemlékezései Petőfi Sándorra, 1874) Az Ellenzéki Kör 1847. március 16-i estélyén Vörösmarty Mihály az Országháza, Petőfi az erre az alkalomra írt A nép nevében és Dalaim című verseit szavalta el, Egressy pedig Az őrülttel aratott nagy sikert. Az első magyar szabadversnek tekinthető költemény zaklatott szövege előadói kihívásként sem utolsó. Petőfi vándorszínész korában többször látta Egressy alakításait, szerepformálását követendő példaként állította maga elé. Később a Pesti Divatlap segédszerkesztője, színireferensként rendre elismeréssel írt Egressy játékáról. Az 1844. augusztus 7-i Macbeth-alakítás hatására Egressy Gáborhoz című, filozofikus versében „megénekelte”, ünnepelte barátját. A kétlapos kéziratot a színész egyik fia adta el 1879-ben apja hagyatékával együtt; a szavalókönyvet az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményezte, míg a kitépett lapok más úton, ajándékként kerültek a Petőfi Ház tulajdonába 1907-ben.
"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."
Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.
A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett.
A Mednyánszky Bertához írott Szerelem gyöngyei című ciklus VII. darabja. A rektón „Petőfi Társaság-1876” feliratú körbélyegzővel.
A XVIII. század végi osztrák gyertyatartók öt részből állnak. Az egyes darabokat cikkekre tagoló, mélyített, sziromszerű minta díszíti. A gyertyatartó felső tartórésze hosszúkás félgömb alakú, pereme szürke, kihajló. Alatta kerek, vastagított peremű csepegtető van. Alul, a talp fölött, levehető, félgömb formájú dísz van. A talp kerek, pereme vastag, díszített, enyhén domború. A gyertyatartókat pirosas-barnás festékkel kenték át.
„Anyám, az álmok nem hazudnak; / Takarjon bár a szemfödél: / Dicső neve költő-fiadnak, / Anyám, soká, örökkön él.” (Petőfi Sándor: Jövendölés, 1843)
Barabás Miklós, a 19. század végének egyik legnevesebb magyar festője Jókai Mór 50. írói jubileumára készítette a képet. Az akvarellt emlékezetből festette meg 1893-ban. A kompozíció egy 1848-as momentumot örökít meg a Landerer és Heckenast nyomdánál. A képen középen látható Petőfi barátja, ebben az időben lakótársa, Jókai Mór, jobbján Vasvári Pál, balján Petőfi Sándor áll. A kép méltó emléke a forradalmat kirobbantó márciusi ifjaknak is.
Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.
A Petőfi Társaság anyaga, Adám Imre mohács-kölkedi lelkész, Nagy Zsuzsika Balla Istvánné unokájának ajándéka, Ferenczi Zoltán gyűjtése.
Petőfi Nagy Pál házában lakott Dunavecsén, ahol a házigazda lánya néhány költemény megírására ihlette, e vonzalom emlékére ajándékozta Petőfi az evőeszközöket Nagy Zsuzsikának. (1911) - Gencsy Zoltán cikke szerint Adám Imre tulajdonában volt „még egy nagyanyjától maradt énekes zsoltárkönyv és egy négyszögletes, betétmunkával díszített tükördoboz”. (Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzés sek Petőfiről és Zsuzsikáról.) — „Szépen letisztázva [ti. a hozzáírott verseket] egy szép kisérő szerelmes levél, egy karikagyűrű kíséretében, elküldötte István öccsétől a költő Zsuzsikának, melyeket az holta napjáig kegyelettel őrizett.” (Péchy Imre: Petőfi és Zsuzsikája. VU 1879. aug. 3.)
„Kicsinké szőke kis leányka, / Az én szerelmem nagy! / És tárgya e nagy szerelemnek / Kis szőke lány, te vagy. / Mit mondasz erre szőke kislány?... / De ez csak fele még. / Azon volnék én, hogy te lennél / Énnekem feleség!” Zsuzsikához 2.
Hatvány I. 549. /Péchy Imre - Gencsy Zoltán: Újabb feljegyzések Petőfiről és Zsuzsikájáról. Szózat 1923. dec. 23.
Dunavecse, 1844 tavasza—1844. 06 vége
A Pesti Divatlap, mely a Regélő Pesti Divatlap örökségét folytatta, társadalmi, szépirodalmi és művészeti hetilap volt, első száma 1844. július 6-án jelent meg Vahot Imre szerkesztésében, negyedrétű két ív terjedelemben. Főként a társasági élettel, a szépirodalommal és képzőművészettel foglalkozott, gazdagon illusztrálva divatképekkel, írók és művészek arcképeivel, színpadi képekkel, nemzeti és népdalok kottáival. Vahot segédszerkesztőként alkalmazta Petőfit, aki fontos műveit, pl. a Vajda Péter halálára, A magyar nemes, Gyermekkori barátnémhoz címűeket publikálta itt, valamint a János vitéz című elbeszélő költeményét is 1845 márciusában. 1846 közepén azonban távozott a laptól. Vahot 1848 közepétől az év végéig Budapesti Divatlap címváltozattal adta ki, majd végleg megszűnt.
A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik.
Petőfi 1846. október 26-án, elfogadván Teleki Sándor invitálását, részt vett egy koltói tanácskozáson, ahol többek között Magyarország és Erdély uniója volt a téma. „Abban az időben egyike a legfontosabb politikai kérdéseknek a Partium kérdése volt; tudniillik: az anyaországhoz visszacsatolni az onnan Erdélyhez kapcsolt négy vármegyét: Zarándot, Közép-Szolnokot, Krasznát és Kővár vidékét. A kormány adminisztrátorai által mindent elkövetett, hogy az illető megyékben a visszacsatolás ellen többséget szerezzen, s ezáltal befolyjon az országgyűlésre, hogy a Partium kérdése elejtessék.” – emlékezett 1882-ben Teleki Sándor. A verset a tanácskozás napján írta Petőfi. Az emlékezések szerint már Koltón is elszavalta a költő, de napokon belül elhangzott Désen is, míg Debrecenben a cenzúra betiltotta az előadását, és decemberre megszületett a német és magyar nyelvű besúgói jelentés, hogy aztán 1847. január 9-ére az osztrák Államtanács ülésére kerüljön. Nyomtatásban először 1847. március 15-én az Összes költeményekben jelent meg, az Unio zsebkönyvben – ahova eredendően szánta – csak a nyár során. A kéziratot Szász Károly ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.