Petőfi Sándor feltételezett borospohara. „Különben én becsüllek, oh, pohár! / Csak egy van benned, amit restelek; / Azt restelem csak benned, oh pohár! / Hogy olyan könnyen kihörpentelek. // Ha én tenéked volnék, oh pohár! / Ki nem fogynék a borból sohasem; / Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! / Innál belőlem véges-végtelen.” (Petőfi Sándor: Poharamhoz, 1844)

A pohár zöld színű öntött üvegből készült. Felső része alul elkeskenyedő henger, lent a talp tölcsérszerűen kiszélesedik. A felső rész peremén egy, alján két kidomborodó csík fut. A kettő közötti sávban körökben elhelyezett félgömbök adják a mintát.

Petőfi Sándor feltételezett utazóládája. Orlai Petrics Soma Petőfi Debrecenben (1857) című képén (PIM Művészeti Tár, 57.458.1.), illetve a kép vázlatán (57.301.1.) a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött tárgyhoz hasonló látszik. (Ez a tény nem erősíti meg a láda hitelességét, hiszen Orlai nem látta a költőt ebben az időszakban.) Elképzelhető, hogy éppen e kép ösztönözte a múzeumot a tárgy megvásárlására. „Nem veszed tán rósz névén, ha elhagyom az önözést. Én ollyan ember vagyok, hogy, a melly házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán...” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Pest, 1847. febr. 23.)

A láda téglatest alakú, fedele enyhén domború, fából készült. Fölső részét hátul három bőrdarab rögzíti az alsó rész pereméhez. Kívül a ládát eredetileg viaszosvászon borította. A restaurálás során az eredeti darabokat zsákvászonra dolgozták rá. A textilborítást az éleken, peremeken három, a ládán keresztbefutó, szegecselt vaspánt rögzíti. A ládán kétoldalt egy-egy vasfogó van. Elöl, jobboldalt egy kulccsal zárható vaszárat szereltek fel.

Az ajándékozó szerint Petőfi ezt a kanalat diákkorában használta. Petőfi Zoltán rövid élete során lakott Szarvason, és szokása volt apja tárgyait ismerőseinek ajándékozni. Ha valóban diákkori kanálról van szó, akkor valószínűbb, hogy Koren István, Petőfi egykori aszódi tanára – aki később Szarvason tanított – hagyományozta ezt a kanalat leszármazottjaira. „De nekem a sors mindig akkor ad kanalat ha levesem nincs, és viszont.” (Petőfi Sándor: Úti jegyzetek)

Később Emléksorok III. – S. Zs. kisasszonynak ill. S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe címmel. A vers címzettjének, Sass Zsófiának papírdobozból, s öt szálló 140 x 90 milliméterre vágott, különböző színű és minőségű papírlapból álló emlékkönyvében maradt fenn. Az S. Zs. nem más, mint Sass Zsófia, idősebb Sass István és Farkas Erzsébet harmadik gyermeke, Petőfi osztálytársának és barátjának Sass Istvánnak 1823-ban született húga. A „méhek s virágok” alapvetően szerelmi szimbolikáját Petőfi a versben méh=szorgalom, megbízhatóság, barátság jelentéstartalomba játszotta át. Kéry Gyula a családi hagyományból úgy értesült, hogy Sass Zsófia a vers megírása idején, 1845 nyarán már menyasszonya volt későbbi férjének, Halasy Károly gyönki ügyvédnek.

A Petőfi Társaság anyaga, Zollner Béla adománya. Az egyik segesvári tömegsírból származó két ereklyetárgy számára bordó bársonyborítású, tetején üveges ablakú fadobozt készítettek, amelyben két rekeszt képeztek ki, és a tartó belsejét piros vászonnal bélelték. A doboz peremén díszléc fut körbe. A tok felül, középen díszes, indás mintázatú, rézkapoccsal zárható. A baloldali rekeszben fehér papírborítékban föld van, felirata: „A segesvári csata 50 éves évfordulóján, 1899. július 30-án rendezett Petőfi-ünnep alkalmából, a fehéregyházai csatatéren elesett honvédek közös sírhalmából hoztam e borítékban levő földet Kéry Gyulának. Bp. 1899. július 31. Zollner Béla" A jobb oldali rekeszben néhány száraz virág látható, talán rózsa és törökszegfű. Az ereklyéhez tartozik még egy igazoló irat. Az ugyanakkor Segesvárott rendezett emlékünnepély plakátjára vezette rá igazoló sorait Zollner Béla, amelyet a helyszínen tanúkkal is aláíratott. 1899-ben, Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján fényes külsőségek között avatták fel a segesvári Petőfi-szobrot, amely később Kiskunfélegyházára került. Ugyanekkor „a fehéregyházi síkon azt a területet, ahol a szabadságharc hőseinek s Petőfinek tetemét is elföldelték, Haller Lujza grófnő éveken át szeretettel gondozta és végül a nemzetnek ajándékozta.” (A Petőfi-Társaság ötven esztendeje 1876-1926) „Egy marék föld és virág a segesvár- fehéregyházi csatatéren elesett hősök közös sírjából. Valószínű, hogy ebben a sírban pihen Petőfi is.” (1926) „Ott szedjék össze elszórt csontomat, / Ha jön majd a nagy temetési nap, / Hol ünnepélyes, lassú gyász-zenével / És fátyolos zászlók kíséretével / A hősöket egy közös sírnak adják, / Kik érted haltak, szent világszabadság!” (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...,1846)

A levél borítékja nem maradt fenn, így Pándi Pál a megszólításból, s a levél tartalmából következtette ki a címzett személyét. Petőfi a levelében említi Szendrey Júliát és házasságukat, s a magáéhoz hasonló boldogságot kíván Kazinczy Gábornak (1818–1864, író, műfordító, országgyűlési képviselő, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja), aki Kazinczy Ferenc egyik unokatestvérének volt a fia. Kazinczy Gábor 1838-ban, alig húsz esztendősen nősült meg, házassága azonban hamarosan felbomlott. Ezt követően a társtalanság magánya nyomta rá bélyegét további életére. Kazinczy Gábor Sátoraljaújhelyen élt, miután pesti lapalapítási kísérleteit sorra akadályozta meg a cenzúra. Petőfi 1847 júliusában, felsőmagyarországi útja során meglátogatta Kazinczyt Sátoraljaújhelyen, s együtt látogattak el Széphalomra. A kéziratot 1960-ban szerezte meg intézményünk a Kazinczy család egy rokonától.

Koltóról írott levél, melyben a Kubinyi Rudolftól kapott kölcsön visszaadásáról van szó. A levélben említett Győri Dánielnek Petőfi július 2-án adhatta át a száz pengőt, Rimaszombatban. Győri Dániel Petőfinél néhány évvel idősebb költő, Gömör megyei főjegyző volt. Petőfi 1845 tavaszán, első rimaszombati tartózkodása alkalmával ismerkedhetett meg vele. A „könyvárusom” nem más, mint Emich Gusztáv, akinek Petőfi 1847. június 27-én adta el Összes költeményei „ez évi” kiadását „örök áron”.

21X13 cm méretű, kékes színű, restaurált fólió rektóján, a verzó üres. Autográf tintaírás, P. S. aláírással, a vers címe: Zsuzsikához. A lap alján Petőfi István saját kezű igazoló feljegyzése: „Petőfi Sándor bátyámnak saját kézzel írt költeménye. Petőfi István Felegyháza Octb 13. 867.” A kézirat a szakleltárkönyv feljegyzése szerint „a Petőfi Társaság törzsanyagából való”, ajándék az 1900-as évek elejéről. A régi iktatókönyvből megállapítható, hogy az ajándékozó egy olvashatatlan nevű, talán Berenczeny Béla, komáromi ügyvédtől kapta a kéziratot. Ez korábban még együtt volt a Balláné Nagy Zsuzsikától őrzött többi kézirattal (Zsuzsikához I., Zsuzsikához II.), de már nem volt azok között, amelyek a nagykőrösi gimnázium birtokába jutottak, feltehetően az 1860-as évek végén. Arra, hogy a kéziratot Petőfi még Dunavecsén odaadta a lánynak, s nem később, Pestről küldte el, a benne lévő szövegvariánsokból lehet következtetni: ezek még egy korábbi szövegállapotot mutatnak, amelyen Petőfi 1844. június–július folyamán több ponton javított. A vers eredeti címe, a korábbi fogalmazásban előforduló Az én kis Zsuzsikám szövegváltozat, valamint az összkiadások keltezése bizonyítja, hogy a dunavecsei Zsuzsika-versek egyikéről van szó: ő az a lány, akinek a megpillantását remélve néz ki ablakán a költő. Petőfi feltehetően egy Zsuzsika-ciklus gondolatával foglalkozott Dunavecsén, ebbe szánhatta a szóban forgó darabot is. A dunavecsei hagyomány szerint Petőfi szállásadójának, Nagy Pálnak két háza volt a községben, két egymás melletti telken. Az egyiknek, mely ma is áll, utcai szobáját foglalta el a költő. Petőfi 1844. június–júliusban, Pesten két módosítást tett a kéziratban, melyekkel az volt a célja, hogy a „Zsuzsika” név ne maradjon a versben: a címet Éjjelre, „Az én kis Zsuzsikám” sort „Az én kedves babám”-ra változtatta.

Petőfi Pesten ismerte meg a jogászkodó Pap Zsigmondot (1823–1904), aki később Nagybányán telepedett le. Festőként is tevékenykedett, Petőfi őt kérte meg, hogy fesse le számára Júliát.

A Petőfi Ház gyűjteményében maradt fenn az a kisnyomtatvány, mely a költő első, Emich-féle gyűjteményes kiadásának hirdetménye lehetett. A nyolclapos alkalmi kiadvány a kötettel megegyező címlapnyomatot, valamint tartalomjegyzéket foglal magában. A 3000 példányban nyomtatott Összes költeményei forgalmazásához készült e figyelemfelkeltő és tájékoztató nyomat.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

A litográfia Petőfi Sándort fekete attilában karddal és nemzetőr szalaggal ábrázolja. Ez utalhat Petőfi 1848. március 21-én történt tiszti rangra emelésére is. Különlegessége a képnek, hogy Barabás Miklós, a neves festőművész külön említést tesz róla és a keletkezés körülményeiről a naplójában: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja." Különösen érdekes vonása a portrénak, hogy Barabás Petőfi-képe a katonás, harcias kellékek ellenére nem férfiasan erőteljes. Az öntudatos póz, a tartás inkább a törékeny testalkatot, a karcsú derekat emeli ki. A beállítás azt hangsúlyozza, hogy a szellemi és lelki nagyság nem testi adottságok függvénye, hiszen a filigrán testalkatú ifjú látszólagos törékenysége ellenére is a forradalom egyik mozgatórugójává tudott válni.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A Petőfi-ház 1911-es katalógusában 31. tételként szerepel a Zichy Mihály (1827–1906) által készített illusztráció, melyet Hubay Jenő (1858–1937) hegedűművész adományozott a Petőfi-háznak. Hubay 1880-ban megjelent könyvéhez készítette Zichy ezt az illusztrációt és még két képet, melyek a megzenésített Petőfi-költemények kottái mellett szerepeltek. A kötet összesen 18 kottát tartalmaz, melyek mindegyikéhez tartozik egy illusztráció is. Zichy mellett sok más művész is készített a kottákhoz képeket, többek között Lotz Károly, Feszty Árpád és Munkácsy Mihály. Zichy mint a 19. század „rajzoló fejedelme” nemcsak Petőfi költeményéhez, hanem más magyar költők munkáihoz is készített illusztrációkat, mint például Arany János balladáihoz vagy Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 36.

Az arckép hitelességéről megoszlik a kutatók véleménye. Többen megkérdőjelezik, hogy a portré Petőfit ábrázolja. Ha valóban Petőfi volt a kép modellje, akkor életpályájának adatai szerint a mű készülése az 1841-1844 közötti időszakra tehető. Ekkor Petőfi több vándorszínész társulatban is működött, bejárva a Dunántúlt, Kecskemét, Debrecen környékét egészen Erdélyig. Személyes és művészi útkeresésének ezen éveiben hol az iskolai tanulmányok folytatását, hol a színészi, hol pedig a költői hivatást tekintette céljának. 1842-ben egyfajta önmeghatározásként így szignálta barátjának címzett levelét: „igaz barátod / (jelenleg) Petrovics Sándor tanuló / (hajdan) Rónai színész / (jövőben) Sió színész és literátor." (Levele Szeberényi Lajoshoz, Pápa, 1842. július 7.) A kép kidolgozása kevéssé képzett művészt sejtet. Lehet, hogy alkotója jó rajzkészségű, amatőr díszletfestő-színész volt, aki az 1840-es évek kisebb társulatainak gyakorlata szerint az előadások háttereit, kellékeit is megfestette. Bár ez az egyetlen fennmaradt portré a költő vándoréveiből, ismerjük két elveszett Petőfi-ábrázolás leírását is, melyeket a közeli jó barátok, Orlai Petrics Soma és Jókai Mór készítettek. Orlai színészi gallérköpönyegében festette le Petőfit, míg az akkoriban festőnek készülő Jókai 1843-ban, Kecskeméten egy kisméretű olajképet készített róla. A miniatűr a jelmezként és hétköznap egyaránt viselt violaszínű frakkjában ábrázolta Petőfit.

Adrovitz Anna, Arcpoetica: Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), 27-28.

1922 – Aba-Novák Vilmos pályájának kezdete. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára. Az Olgyai Viktor által 1921-ben elindított szak a festőnövendékek számára nemcsak a rézkarc eladhatósága miatt volt vonzó, hanem mert a fényt és árnyékot, a finom tónusokat érzékeltetni tudó rézkarctechnika a fenséget árasztó rembrandti művészet világához, a 17. századhoz repítette vissza őket. Aba-Novák a grafikáiból (67 rajz és 20 rézkarc) rendezi meg első gyűjteményes kiállítását 1922 őszén, az Ernst Múzeumban. 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában megjelenik az Aba-Novák Vilmos nyolc rézkarca című grafikai album. A lap jobb oldalán magasodik Petőfi alakja, kezében papírlapot tart, karja alatt idős édesapja látszik. „Elbeszélünk néha a letűnt időkről. / Hej, régibb idői boldogak valának!” – idézhették Petőfi sorait 1922-ben az Aba-Novák-grafika szemlélői.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.